Hartyándi Jenő hozzám intézett leveléből idézek:
…És persze a győri Braxtonos koncerthez van sok minden háttérinfóm és újságcikkeim, plakát, végül is mi szerveztük. Pl. ennél a felvételnél a történelmi hűség kedvéért nem ártana megjegyezni a felvétel készítők nevét: Szakács István “Szaki” és Kiss Attila “Rütyi”, akik a mi megbízásunkból rögzítettek és én adtam oda a felvételt Rudinak és Bélának. És úgy emlékezem, hogy megvan a teljes Szabados trió koncert felvétele, de ennek utána kellene néznem. A két utolsó track szabad improvizáció volt, pontosabban az első mindenképpen, a második jam session szerű örömködés. Ugyanis semmit sem beszéltek meg előtte, sőt egyáltalán nem is ismerték egymást. Mi kérdeztük meg a Braxtont a Szabados koncert alatt, hogy játszana-e velük? De technikailag nem sikerült őket összehoznunk még egy kézfogásra sem, mert a Szabados trió után azonnal jött Braxton szólókoncertje. És annak végén szólította ő színpadra Szabadosékat. Mi persze megsúgtuk közben ezt a nem kis lehetőséget Gyuri bá’-nak. De pl. Dresch Misit szinte úgy rángatta fel Braxton a színpadra, aki nem is akarta ezt elhinni, meg volt illetődve, ezért nem hallatszik a szólója eleje, mert csak nehezen találta meg a mikrofont.