Adyton Szabadzene Műhely és Együttlét – 2016. augusztus 21., vasárnap
2016. AUGUSZTUS 22., MOLNÁR CSABA
Az egyre hűvösödő időben szép lassan gyülekezni kezdett az idei Adyton csapat. Ebéd előtt közvetlenül Muzsnay Ákos és várva-várt képei is begördültek az anyós ülésről navigáló Jász Attila társaságában. Nagy izgalommal csomagoltuk ki a 7 darabból álló sorozatot. Mire mindegyik előkerült lenyűgözve álltunk a minket körbevevő csodavilág előtt.
Öt órára megtelt a próbahelyiség hangszerekkel. Ákos és Attila a képek elhelyezését tervezgették. Az esti koncerten még csak ideiglenes helyükről sugároztak sejtelmes erőket és hangulatot. Másnap viszont – fotók erről a következő beszámolóban lesznek – mindegyik teljes pompájában foglalhatta el az őt megillető helyét.
Az előadóteremben megtartottuk a röpke megnyitót, megköszönve segítőinknek a sok munkát és az önzetlen felajánlásukat.
Ezt követte Muzsnay Ákos festőművész és Jász Attila költő beszélgetése. Igen jó indítása volt ez a „tábornak”, mert Muzsnay mester élő példája volt a megalkuvás nélküli, elmélyült, koncentrált, csak a legbelső útjait járó alkotóművésznek. Az alkotásra fordított időt nem lehet megspórolni, ha minőségről és igaz megfogalmazásról van szó. Nem tántoríthatta el a grafikától, a képzőművészettől az, hogy hétszer is nekifutott a hivatalos művészképzésnek. Viszont nem kellett sok idő, hogy felfedezzék és váratlanul egy finn ítész kezéből kapjon magas szintű elismerést.
Igazi hegyi ember, aki teljesen elvonult a pörgő, különféle csoportok, kánonok uralta világtól. S éppen ezért kellő ideje, energiája van az alkotásra és a mondanivaló megszületésére.
A vacsorát az egyre nagyobb páragomolyba burkolózó visegrádi hegyeket nézve, a folyó melletti teraszon költöttük el.
Maloschik Robinak innen jelentem, hogy tzatziki mentes volt a vacsi.
Az esti koncert első részében Szabó Sándor mester és felszabadított tanítványa, Heindrich Roland duója teremtett hipnotikus, kétségtelenül beavatást indukáló világot. Az őket és minket is körbevevő képek szinte életre keltek. Mintha titkos ajtók nyíltak volna rajtuk, beléphettünk a világukba.
Utazás.
Lehunyt szemek.
Belső figyelem, a gátak és határok eltűnése, felszívódása volt érezhető.
A második részt csak egy picike szünet előzte meg, attól szét nem választva. A duó kiegészült Grencsó Istvánnal és Benkő Róberttel. Négyőjük muzsikálása egy lehelet finom szövetből ránk boruló égi megnyílásként hatott.
Kettős helyzetbe kerültem. Egyfelől nagyon sajnáltam, hogy Roland, mint kitűnő hangmérnök nem veszi fel ezt a koncertet, másfelől pedig örültem, hogy egyenrangú, kitűnő partnere volt a három mesternek.
Azért én igyekeztem a kamera mögött a lehetőségekhez képest mindent rögzíteni.
Remélem a valahanyadik Adytonon már ezek a műszaki feltételek is megteremtődnek, és méltó módon dokumentálhatjuk ezeket a pillanatokat.
Az éjszakai „szellemjárást” kicsit szűkebb körben tartottuk meg, mert a tanulók akklimatizálódás címén bedőltek az ágyba. A tisztességben megőszült gárda azért belemerült a lételméleti nagy kérdések megtárgyalásába. Hihetetlenül zamatos hegyi kövidinka társaságában, amit hegyi emberek osztottak meg velünk.