magyaridok.hu/kultura 2016. december 09.
Jó évet tudhat maga mögött a magyar jazz-szakirodalom, elég, ha csak a Simon Géza Gábor jegyezte Bacsik Elek-monográfiát említem az idén. Még nincs vége 2016-nak, és egy újabb izgalmas kötet megjelenésének örülhet a jazz iránt érdeklődő laikus és szakmabeli.
Szerény, mindenfajta hivalkodást kerülő cím: Hivatásos jazzrajongó. Szerzője, az eredetileg mérnök végzettségű Márton Attila könyvében megtalálható riportok, kritikák, interjúk egytől egyig arról győznek meg, hogy holmi rajongásnál többről van itt szó, bátran kijelenthető, hogy szerzőnk a műfaj komoly szakértője.
Erről tanúskodik a könyvben fellelt gazdag ismeretanyag, és hogy Márton különösebb nehézségek nélkül lakja be a műfaj különutasok számára járható tartományait, szerteágazó figyelme mindenre és mindenkire kiterjed, a populáristól a karcosabb kísérletezést előnyben részesítő zenészekig bezárólag. Azonban nem fér hozzá kétség, Márton Attila nem enged az aktuális trendek, divatok csábító vonzásának, a középszerű, langyos, hamar kifulladó jazzt messze elkerüli, figyelme állandóan a minőség és érték horizontja felé fordul.
A Magyarországon hosszú ideig háttérbe szorított, kevesek kiváltságának tekintett műfaj manapság diadalútját járja, szinte egymást követik a különböző jazzfesztiválok, felhőtlen hangulatú rendezvények. Veszélyük az, ami egyben a pozitívumuk is, méghozzá hogy a nagy népszerűség magával hozhatja a mély tartalmaktól távolodó, a könnyű megoldások felé kacsingatást, és annak egyenes következménye lehet a színvonal romlása. Nem árt tehát, ha a nagy kavarodásban valaki rendet tesz és helyére rakja a dolgokat, kiváltképpen ehhez szolgáltat fogódzót Márton Attila kötete.
Legendás, a hazai jazzélet alakulását befolyásoló koncertekről ad hírt egy-egy ütősen megírt beszámoló, gondolok például az egykori Népstadionban 1965. június 9-én megtartott, nagyszabású, a szerencsés jelenlévők emlékezetében gyökeret vert Armstrong-koncertre. A könyvből nem hiányoznak az érdekes, a jazz hazai és külföldi nagyágyúival készített interjúk sem. A Szabó Gábor és Bacsik Elek mellett világhírnévre szert tett Zoller Attila jazzgitárossal is találunk beszélgetést, illetve Deseő Csaba jazzhegedűművésszel, a fiatalabb előadók közül a folyamatosan koncertező, tehetségét régóta bizonyító Szőke Nikolettával vagy az amerikai származású fuvolaművész Herbie Mann-nel. A rövid, de annál tartalmasabb portrék a hazai zenei élet elmaradhatatlan alakjait is bemutatják, köztük olyan jelentős és nagy hatású személyiségeket, mint a Szabados György iskoláját is eminens diákként kijárt Dresch Mihályt vagy Pernye András zenetörténészt. Pernyéről olvassuk: „Már 1954-ben – az elsők között – méltatta a kényszerből bárzongoristaként tevékenykedő Cziffra György klasszikus zenei munkásságát.”
Márton írásai közérthető, senkit nem elriasztó nyelven számolnak be a jazz elmúlt időszakának történetéről és jelenségeiről napjainkig. Az, aki eddig valamiért ódzkodott volna a műfajtól, a Hivatásos jazzrajongó elolvasása után valószínűleg a jazz évről évre szélesedő rajongói táborát erősíti majd.
Márton Attila: Hivatásos jazzrajongó, Gramofon Könyvek, 2016