2000:

Time Flies (1998) – A November Music Production – NVR 2002-2

FÜLSZÖVEG:     en_hu_ge

Korunk nosztalgiája

Hitler uralomra jutása előtti években a zeneszerző Bartók Béla Angliában és Skóciában turnézott, egyedül utazott egyik helyről a másikra, hangversenyről hangversenyre. Akik hallották, azokra nagy hatással volt briliáns technikája, a hagyomány és modernitás briliáns keverése valamint szomorkás személyisége.

tovább....

Azok a szerencsések, akik hallották gyakorolni, amikor nem a szokványos közönség előtt játszott, megfigyelték, hogy amikor egy ismeretlen zongora elé ült, néhány percig improvizált: halványan emlékezetében élő vagy elképzelt népzenei dallamokat. Ez a zene, az otthontól és otthonosságtól távol lévő ember, a legvalódibb nosztalgia – honvágy – szorításában vergődő ember zenéje volt.

Ehhez hasonló sajátosság süt át Szabados György művében, bár zenei hátterében ugyanolyan mértékben van jelen a blues szomorúsága, mint a magyarság kesergői Bartók zenéjében. Világos, hogy az „Aranykor” és az azt megelőző „Emlék”, valami mélyen megbúvó nosztalgikus forrásból fakad. Technikája feltűnően hasonlít arra, ami Bartók felvételein fennmaradt – ugyanaz a fény, hangsúlytalan billentés, ami inkább meggyőz és indokol, mint komédiázik, ugyanazok a finoman pedálozott kitartások és tompított hangok, ugyanaz a ragaszkodás önmagának és a művészetnek folyamatosságához. A „Szerelem” – Szabados feleségének ajánlva – a zenei gyengédség egyik hatalmas kifejezése, apró sejtelmekből és bizalmas gesztusokból, melegségében mégis félreérthetetlenül.

Az inspiráció forrása néha a Kelet, mint a „Raga” (Vigasztaló) – tonalitások és hangulatok jellemzően filozófiai felfedezése. Indiai klasszikus színezete semmiképpen sem egzotikus, hanem tökéletesen összeolvad Szabados saját kifejezésmódjával. Emlékeztet arra, hogy Krisna a tánc istene is. „Én kedvenc táncom”… mi is? Hallgassuk elbájoló ritmusát és döntsük el. Szabados maga ez a ritkaság, a briliáns improvizáló és magabiztos formaalkotó. Érződik, hogy ösztönei biztosan vezetik, bárhová téved zeneileg, szelleme le van horgonyozva.

Brian Morton, Glasgow, 1999 szeptember

 

Egyetemes dialektus

A jazz fejlődésének izgalmas kérdése a különböző dialektusok hozzájárulása az impro­vizáció egyete­mes nyelvéhez. Európa 1990-es térképének újrarajzolása ellenére keveset lehet tudni a hírhedt „vasfüggöny” által korábban elzárt országok alternatív zenei mozgalmairól, jól­lehet sokan e térségtől várják a nyugati világ zenei életének megújítását. Mint a CD zenéje tanúsítja, Szabados György zongoraművész / zeneszerző / zenekarvezető művészete ebbe a folya­matba illeszkedő, eredeti megnyilvánulás.

tovább....

Az 1939-ben született művész 1955-ben alakította meg első együttesét. Az 1960-as évek elején már újító szellemű free jazzt játszott, amely spontán érzelmi kisugárzásával, szokatlanul bonyolult harmóniai és ritmikai szerkezetével az amerikai jazz avantgárd irányzataival, Cecil Taylor, Archie Shepp, John Coltrane törekvéseivel mutatott rokonságot. „Esküvő” című, 1974-ben megjelent, mérföldkőnek számító, klasszikussá vált lemeze a magyar zene, a jazz im­pro­vizáció és a kortárs zene kompozíciós technikáinak egyedi ötvözetét teremtette meg. Megal­ku­vás­mentes magatartása miatt hazájában sokáig mellőzték, a ’80-as évek azonban meghozták neki a megérdemelt nemzetközi elismerést. Művészetét különösen német nyelvterületen érté­kelték nagyra: fellépett a daxbergi fesztiválon, a kölni operaházban, a bécsi alternatív zenei fesztiválon és más rangos helyeken. Cáfolva, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában, 1985-ben a legmagasabb előadó-művészeti elismerésben, Liszt-díjban részesült. Több koncertet adott és lemezeket készített a chicagói fekete avantgárd zene reprezentánsaival, An­thony Braxtonnal és Roscoe Mitchellel. Lenyűgöző, hogy a különböző hátterű és bőrszínű muzsikusok a távolság és az ideológiai különbségek ellenére milyen könnyen rátaláltak a mű­vészi kifejezés közös nyelvére.

Szabados nemcsak zongoraművész és zeneszerző, hanem költő, filozófus és iskolateremtő muzsikus, akit tanítványok vesznek körül. Tekintélyes, de hiányosan dokumentált életműve a műfaji kategóriák fölött áll. A nyugati művészeti formákat jellemző esztétikai és üzleti megha­tározottságokkal szemben műveit egyszerűen zenének nevezi. Művészetének kulcs­sza­vai az „elkötelezettség” és a „természetesség”, amelyek az egyes ember legmélyén rejlő tiszta zene­i­séghez és kreatív alkotókészséghez fűződő meggyőződéséből fakadnak. Kezdetektől a kifejezés sza­badságába és a természetes, tiszta lelkiállapotba vetett hite vezérelte, amely az egymást ihlető zenélés révén utat nyit a lélek belső rezdüléseinek. A jazzhez a szabad szellem és a kre­ativitás vonzotta; ezt a zenét a letűnő multikulturális huszadik század leginkább ható, legjel­legzetesebb meg­nyilatkozásának tartja.

Felfogás kérdése, hogy mit nevezünk dialektusnak. E sorok írója szerint, aki maga is magyar, a CD-n hallható zene nem dialektus. Egy olyan művész erőteljes kéznyoma, aki életét a hagyomány és a modernség, a moralitás és az örökkévalóság, az identitás és a humánum művészi szintézisének szentelte.  Személyes hangú, egyetemes érvényű zene. Szabados György zenéje.

Turi Gábor, Budapest, 1999. július

2002:

The Wedding / Az esküvő (1974) plus 3 Bonus tracks (1964; 1981; 1982) : Jazz History 8 – Hungaroton – HCD 71094

FÜLSZÖVEG:    en_hu_ge

Szöveg a CD doboz belső oldalán: Szabados György a modernkori magyar jazztörténet élő legendája. Már a 60-as években a bartóki utat követve, az amerikai zenészektől teljesen függetlenül kialakított, öntörvényű avantgarde és free jazzt játszott. Értetlenkedés elsősorban az ókonzеrvatív muzsikusok részéről érte. A próbák nélküli hakni­világban, felszínesen játszott zenéken megtollasodott zenészeknek nem tetszett, hogy itt komoly próbák vannak, a zene lelkét is meg kell érteni, és hogy a siker nem olyan könnyű, mint az ő klubokbeli látszatzenélésüknél.

tovább...
А szabadosi jazzt elsősorban az úgymond amatőrök, a nem zenészek értékelték. Belőlük lettek a később legendássá vált helyszínek (a budapesti Kassák Klub és Győr) szervezői. A legkorábbi elismerő cikkeket a 70-es évek elején – itthon és külföldön megjelentetve – szerénységem írta.
CD-nk zenei alapját Az esküvő című lemez adja, amely a 70-es években az eladási statisztikák közép-mezőnyében állt.
A címadó darabot Fejes László Az esküvő című fényképe ihlette, amely 1961-ben, a magyarok közül elsőként, Hágában megnyerte a World Press Photo egyik első díját. A fotóművészt ezért a képéért ezután itthon kivonták a forgalomból! Így aligha véletlen, hogy az 1974-ben felvett Szabados lemez a címet megtarthatta ugyan, de a borítón nem szerepelhetett a fotó, bár azt Fejes 1972-bеn végül bemutathatta a Műcsarnokban. Az ihlető fotó CD-nk borítóján poszthumusz tisztelgés a világhírű magyar fotó­művész előtt.
Idézzük Szabаdos György néhány mondatát 1988-ból, amely a műcsarnokbeli kiállításra, a képpel való találkozásra emlékezett:
„Megrendítő volt látni, tallózni rajta, elhagyni és mégis látni. És újra és újra nézegetni és örülni. Aztán nem venni kézbe a másolatát se többé, mert megtörtént a fogantatás: a lélek edénye megtelt nem öncélú és nem földi erőkkel. Hogy szépséggé szórja magát. Megszólalt benn(em) a zene.”

A bonusz trackek között igazi ritkaságok találhatók. Mindenekelőtt ide számít az első magyar jazz-samplerről, az Anthology ’64-ről származó B-A-C-H Impressziók. Még ritkább az 1981-es Debreceni Jazznapok felvétele, amelyen Szabados szólóban hallható.
Minden idők legjobb magyar free jazz triója volt a jó tíz esztendőn keresztül létezett Szabados György (zongora), Vajda Sándor (nagybőgő), Faragó „Кázmér” Antal (dob) formáció. Felvételeik közül a Tolnai Ottó kötete által ihletett Világport idézzük, amely valódi kollektív kompozíció, illetve improvizáció. Tudomásunk szerint ez az egyetlen darab a szabadosi életműben, ahol társszerző(k) is szerepel(nek).

Simon Géza Gábor

2004:

Triotone : Anthony Braxton/Gyorgy Szabados/Vladimir Tarasov (2003) – Leo Records 416

FÜLSZÖVEG:    en_hu_ge

Kísérő szöveg:

Kelet felé

Minden bizonnyal különleges kapocs köti össze e nemzetközi trió tagjait, amely korai egyéni frusztrációik nyomán kovácsolódott egybe. Míg Szabados Györgyöt és Vlagyimir Taraszovot karrierjük kezdetén a szovjet blokk kormányai üldözték jazz játékuk miatt, addig Anthony Braxtont egy másikfajta hivatali rendszer marasztalta el azért, mert mint afro-amerikai zenész, nyitott volt az európai zenei hatásokra, és olyan zenét játszott, amelyről néhányan azt állították, hogy nem is jazz. Mindazonáltal, a hármuk által játszott zene, előtörténetük különbözősége ellenére, nem hagy hiányt várakozásunkban. Eredeti, s olyan zenészek munkája, akik teljesen megértették egymás különböző zenei hagyományait, és akiknél a mély megértés főltilkerekedik az egyéni háttér különbözőségein.

tovább...

Az elmúlt év számos új kiadást hozott Anthony Braxton számára: a kimagasló négykötetes 23 Standards (Quartet) 2003 (Leo) c. CD-t a 2003. évi európai koncertjeiből, majd a két duó CD-Andrew Cyrille nagynevű dobossal (Intact), és kiadták a régi partnerével, Wadada Leo Smith-szеl nemrég készült új felvételét, a Palmetto-t is. А mostani lemez — amely egyetlen koncerten készült Magyarkanizsán — legalább ennyire figyelemreméltó mind játékának minőségét tekintve, de azért is, mert jelentős új állomása ez Anthony Braxton és a zongoraművész-zeneszerző Szabados György kapcsolatának.

Szabados és Braxton 1982-ben játszottak együtt először, majd 1984-ben közös lemezük jelent meg Szabraxtondos címmel. A címbeli szójáték sejteti, hogy a két művész zeneileg mennyire közel áll egymáshoz. Alkalmazkodó és egymásra hatni tudó képességük ezen a 2003-as felvételen is jól érezhető. Ilyen szempontból Vlagyimir Taraszov ideális harmadik. Olyan dobos, aki a legfinomabb díszítésektől a legösztönzőbb játékig minden árnyalatra képes, s mely képesség évekig csiszolódott a Ganyelin Trióban és emelte Andrew Cyrille-el alkotott duója színvonalát

Szabados közöttük a rangidős zenész, 1939-ben született. Mint a kezdő kompozíció szerzője, nagyon fontos szerepe van ennek a zenének a felépítésében. Viszont hazáján, Magyarországon kívül ő a legkevésbé ismert hármuk közül. A szabad (free) jazz szellemi szülőatyja Magyarországon, de teljesen megkomponált művekеt is alkot. 1974-es Az esküvő c. lemeze a jazz, a hagyományos magyar népzene és a formális kompozíció egybeforrásának kiemelkedő eredménye volt. Gyakran fellépett Kelet- és Közép-Európában, együtt dolgozott többek között Peter Kowald-dal, Evan Parker-rel, és lemezfelvételt készitett Roscoe Mitchell-el. Mégis, Szabados munkái csak kis mértékben kerültek megméretésre Nyugaton — első Magyarországon kívül megjelent CD-je, a kitűnő Time Flies c. szólólemez 1998-ból (kiadta a November Music, a www.novembermusic.com honlap hasznos ismertetőt ad Szabadosról). Reméljük, hogy ez a mostani CD is hozzájárul е nagyformátumú zenész megismertetéséhez.

És mi a jellemzője ennek a zenének?

Ez sok tekintetben egy nagyszerű megörökítése a magyar zenének, másfelől különösen markáns megjelenítése az egykor „harmadik utas”-nak nevezett zenének. Egy olyan zenének, amely hatalmasan kibontakozott azóta, amióta kb. 40 évvel ezelőtt kikerült a „címkézők”, a kategóriákba sorolók látószögéből. Érzelmi fókusza és vonalvezetése szorosan kötődik a magyar zene és népzene improvizációs hagyományaihoz, szinte egyesíti a népzenét, a klasszikust, a romantikust és a modernet. Ez semmilyen értelemben nem divatos zene, hanem egy rendíthetetlen erő zenéje, amely az improvizációnak egy más lehetőségét mutatja meg.

Néhány szó a magyar zene improvizatív szelleméről

Minthogy az improvizáció alapvető jelenség, s továbbra is őrzi szerepét mint a zenei megfogalmazások lényeges formája, fontos, hogy felemlítsük az európai zenében való sajátos hagyományait Ha nem is ő volt az utolsó nagy improvizatőr a tizenkilencedik századi zenében, de Liszt Ferenc minden bizonnyal ez utolsó volt azok közül, akit ünnepeltek ezért. Már 12 éves korában adott koncerteket, ahol „rögtönzött” zenét is játszott, és ahol ő maga kérte fel a hallgatóság tagjait, hogy javasoljanak témákat (Michael Furstner: On Improvisation; www.iazclass.aust.com). Liszt ismerte a kollektív improvizálás gyakorlatát a magyar vidék zenéjében. А Magyar rapszódidk zenei nyelvezete a nemzeti kultúra feltámasztását célozta (bár ezek anyaga nyilvánvalóan inkább a városi népi dallamok voltak, s nem az autentikus falusi népzene), és ez inspirálta Brahmsot is — Magyar táncok —, miután egy magyar hegedűs kísérője volt Németországban.

Liszt virtuozitása, majd a később általa alkalmazott disszonancia és bi-tonalitás (egyfajta elő-modernizmus) természetes úton vezetett el а korai modern zongoramuzsika briliáns, percussiv szabadságához, ahhoz a stílushoz, amelyet Kelet-Európában aztán Bartók és Prokofjev fejlesztett ki. E zenék többségének taglejtése és expresszivitása az improvizáció érzetét kelti, és ezek a zenék jelentős hatással voltak aztán a free jazz zongorajáték-technika stilusára (jól érezhető pl. Szkrjabіn hatása is Bill Evans-re).

A kelet-európai tonális népzene nagy része mindig is elég távol állt а Nyugat hármashangzatos és a temperált skálára épült zenei világától ahhoz, hogy az integrálhatta, vagy jelentősen megváltoztatta volna (ezért tűnik oly varázslatosnak a Bolgár Női Kórus különleges, mikrohangközű éneklése is). A kelet-európai zene modális zene, amelyet meghitt kapcsolat fűz a Kelethez és a Közel-Kelethez. Magyarországon a kapcsolat e tradíciók és a modern zeneművek között különösen erős. Modern zeneszerzők — Bartók és Kodály —végezték a legjelentősebb és legmélyebben szántó munkát a magyar zenei hagyomány feltérképezésében és összegyűjtésében.

Bartók régóta a jazz-zenészek kedvence, harmonikus nyelvezetének szabadsága és összetettsége miatt, s mert zenéje improvizatívnak érződik és arra is ösztönöz. 1938-ban Benny Goodman darabot kért tőle, a Kontrasztok-at, amit a szerző zongorajátékával lemezre is vettek. Lee Konitz nemrégiben újra kiadta a Piecemeal-t (Milestone/OJC), amely három hangszerelt zongoradarabot is tartalmaz Bartók Mikrokozmosz-ából, valamint John Abercrombie újabb, Class Trip (ECM) c. lemeze, amely Barkók Katona dal-át is tartalmazza.

Bár lehet hogy a jazz volt az, ami Szabadost bevezette az improvizáció gyakorlatába, volt tehát egy másik kézenfekvő forrás is, amiből meríthetett. Ritmus-világa, karakterisztikus szünetei, skálái Kelet-Európát idézik, és zongorajátéka többet köszönhet Bartóknak (egy főhajtással Thelonius Monk felé), mint a free-jazz egyik nagy oszlopának, Cecil Taylor-nak (aki egy kicsit hasonló zongorista-gyökerekkel rendelkezik), vagy Paul Bley-nek.

А kezünkben lévő muzsika

„Trioton”, Szabados, szvit-szerű, hosszú forma — a trió fő jellemzői. Egy folyton változó falikárpit, amely érzékletesen tárja elénk e zenei еgуüttjáték emelkedettségét. Expresszív nagyvonalúság a vissza-visszatérő nyitótémában, a zongora harangszerű hangjai, sejtelmes tremolói, érzékeny ütőjáték. Aztán a feltámadó feszültség, részben az elemek sűrítésével, szinte programzenei misztérium, majd a futamok enyhítő könnyedsége, egy csipetnyi Monk-i párbeszéd a ьIues-ról. A trió szinte a lebegés állapotába kerül, ahogyan Szabados kiszáguld a nyitó rész súlyosságából; Braxton repdeső vibrátója, Taraszov lágy pergetései és cintányér­munkája (emlékeztetve arra, hogy a Litván Állami Szimfonikus Zenekar ütőse volt) — mindez együtt a téma súlyossága fölé emel. Többszörös idősík lebegéseit érezzük itt — komoly meditációt és gуorsröptű szárnyalást, s az idő hömpölygéseit a kettő között, fenntartva egyszersmind e három dimenzió állandó állapotát. E hosszú hármas improvizáció, amely a mű közepén fut — a találékony váltások gyönyörűsége. A befejezés táncszerű témája egy Sztravinszkij-szerűen ismétlődő alakzatot dob fel, ami ellentéte Szabados áradó, szabad stílusú kidolgozásainak; Braxton rendkívül gyors, szaggatott szopránja tökéletes kiegészítő —a szabadság megragadása ott, ahol a legkevésbé várnánk.

A viszonylag rövid Fekete fogak, a másik Szabados mű, Bartók és Monk világát egуidejűleg idézi. A koncertet záró három rövid improvizáció közül az első kettő anyagában nagyon különbözik Szabados többi szerzeményeitől — közegük inkább egyfajta benső tágasság, s nem a melodikus-harmonikus világ. Braxton veszi át a hangszín természetes vezetését е lélegző játékban. A második improvizáció egy éteri drágakő, pillantás egy másik akusztikus rendbe. A harmadik az áradó zongorajáték és а néptáncot idéző csörgődob erejével visszavisz minket a Trioton világába.

Ez a zene több nagy tradíciót hordoz, és méltó is valamennyihez.

 

Stuart Broomer  2004 július

2004:

The Heart of Beauty / A Szépség Szíve (György Szabados & Miklós Mákó Duo) (2001) – Fonó Records Ltd. FA-213-2

FÜLSZÖVEG:    en_hu_ge

А SZÉPSÉG SZÍVЕ

A zeneiség, amelyben ez а zenei anyag fogant, természetéré, stílusára és hаsználhatóságárа nézve, valójában kívül áll а ma népszerű műfajokon. Vallomásos, szemlélődő, benső utakat járó és kivetítő, mindazonáltal direkt és expresszív hangi világ, amely improvizativitása révén, mégis talán а jazzhez, a XX. század e karakterisztikus, mеghatározó zenei jеlenségéhеz áll a legközelebb.
A rendkívül rövid idő alatt készült felvétel valójában igen hosszú és tartalmas múltat takar. Több mint két évtizeden át működött egy – úgy vélem – egyedülálló zеnеi műhely, amelyben tucatnyi muzsikus folyamatosan /többеk időközönként/ kiművеlhеtték magukban azt az akusztikus, szemléleti és technikai „mindentudást” , amely a zenei improvizativitáѕ alapfeltétele és közege, s amely – a született képesség elengedhetetlen adottsága mellett – a muzsikust közvetlen zenei „beszélővé”, a muzsikusokat pedig együttjátszó és egy sajátos zenei világot megjelenítő médiumokká avatja. Ennek a hosszú és beavató elméleti és gyakorlati munkának egyik kései foglalata „A szépség szíve zenei anyaga. Egy teljesen személyes, s tán éppen ezért mélyen időszerű zene.
tovább....

Egyenrangú társam ebben Mákó Miklós trombitaművész, aki erre a költőies kamara-játékra rávett. Egyike azoknak, akik ezen a nem kis erőfeszítést kívánó, de valóban boldogító úton a legmélyebben avatódtak be a zene e kozmikus világába, ennek szinte páratlanul gazdag, paradicsomi közegébe.
Ma már tudom: egyáltalán nem véletlen az, hogy a két röpke felvételi nap óráiban, játékunk nyomán ilyen súlytalan, ilyen „Földtelen”, szinte lebegő zenei anyag született. Hiszen gondolataink már régóta nem tárgyas játékokon eveztek, s jó volt érezni eszközeink szokatlan és időtlen könnyűségét.

A felvétel 13 darabja, folyamatában talán Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, művének vonuló jellеgére, és mégis szinte álló látomásosságára emlékeztet, egy másik, nemesebb közegbe való belépéstől, a szemlélődés úttalan útjain át a váratlan megérkezésig. Pillértelen hidakon jártunk, s miközben alant egy elhagyott és szeretett világ derengett, elragadott minket a fény.

Szabados György

2006:

Szabados – New Dimension Workshop – Új Dimenzió Műhely (2005) – Logos Publishing House / Hungarian Radio Educational Publication L CD 07

FÜLSZÖVEG:    en_hu_ge

Kísérő szöveg:

Szabados György és az Új Dimenzió Műhely a miskolci 2004. évi Bartók-Csaj­kovszkij Operafesztiválon játszott először együtt. Az Új Dimenzió létreho­zója, Babits Antal ifjú klarinétosként korábban dolgozott már a Szabados által vezetett, sok improvizatív zenészt beavató és szárnyra bocsátó néhai Kassák Kortárszenei Műhelyben.
tovább...

Szabados pedig, akinek zenéjét kezdettől a szabadság és a kötöttség kultikus szakralitása jellemzi, igyekszik a hivatalos zeneoktatás­ból kimaradt, s a legmagasabb emberi és zenei értékeket fenntartó rögtönzési készséget és annak művészi gyakorlatát, a klasszikus végzettségű muzsikusok­ban is feléleszteni, a magyarországi zenei életben is otthonossá tenni. Nem vé­letlen tehát az újabb találkozás. Ez a lemez nem nélkülöz bizonyos aktualitást. A jazz által feltámasztott improvizativitás nélkül ugyan nem történt volna tény­leges zenei megújhodás korunkban, ám az Európa centrumában élő ember túl nagy és túl mély örökséggel rendelkezik ahhoz, hogy mindebben ne elsőrendű­en a maga érzéseit kifejezni fölöttébb alkalmas, korszerű és mégis időtlen lehetőséget lásson. Az 1956-os magyar forradalom is — amelynek most van az 50. évfordulója — immár olyan örökség, amely térben és időben, de közösségi értelemben is túlmutat a politika és a mind hatalmasabb tömegekben kiszolgál­tatott ember mai globális lelki és szellemi nyomorán. A lemez egyben tisztelgés is az 56-os szabadságharc szakralitása, farkasok közt a bárány és a „szelid őz” bátorsága, szentsége előtt. Az Új Dimenzió Műhely tagjai (a koncepciózus Babits Antal mellett a Liszt-díjas Klenyán Csaba és a kiváló Jávorka Ádám), nagyszerű adottságú és képzettségű zenészek, akik mélyen átélik művészetük lényegét, s egyben sors-vállaló, gondolkodó alkotók, akiknek nem egyetlen céljuk a szóra­koztatás. Komoly zenészek, a szó időtlen értelmében. Tudják, élik, bűvölik a csodát, azt, hogy az élő zene az Ég és a Föld közötti boldog kapocs. A lemez anyagát Szabados és Babits rendező elvei határozták meg, a lélek emelkedése és konkrét zenei sorok benső tartalmai mentén. Úgy, ahogyan a nem írott zene évezre­deken át, élt és biztatott.
                                                        György Szabados

Babits Antal klarinétművész és zeneszerző, valamint filozófiatörténész. Tanul­mányait a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián 1986-ban fejezte be. 1986-88-ig Soros ösztöndíjasként vallásbölcseleti kutatásokat folytatott.
tovább...

Kutatási témája volt többek közt a szférák zenéjének platonikus és pithagoreus hagyománytörténete, s ennek kortárs reflexiói. Mint az ORKI-Zsidó Egyetem tanára és számos felsőoktatási tankönyv szerkesztője, valamint lektora 1999-ben Scheiber-díjat kapott. Kortárs zenével 1976 óta foglalkozik. Alapító tagja a Kortárs Zenei Műhely­nek, valamint megalapítója és vezetője az Új Dimenzió Műhelynek. Szerzői és előadói tevékenységét az alábbi CD-lemezek, dokumentálják: Diaspora Ethno-Tours, Sirató; Hommage á Bartók és Kodály; Lélekutazás; Contra-punkt; Hommage á Bartók; Jelenlét. Művészi mondanivalóját újabban a klarinétcsalád legnagyobb és legmélyebb hangszerén, a kontrabasszus klarinéton igyekszik megvalósítani. A Budapesti Őszi Fesztiválon 2005-ben mutatták be a Gólem, avagy a bálványok tündöklése és bukása című kamaraoperáját.

Klenуán Csaba 1969-ben született Magyarországon, Vácott. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián Balogh Józsefnél és Kovács Bélánál tanult. Diplomáját 1990-ben szerezte meg. A következő évben első díjat nyert Arizonában majd 1993-ban ismét első lett a Popa Nemzetközi Klarinétversenyen Bukarestben, Romániában. Bár birtokában van a teljes klasszikus és romantikus repertoárnak, klarinétosként a kortárs zene megszólaltatása vonzza leginkább. Több kompozíciót kifejezetten az ő számára írtak. A kortárs zene iránti elköte­lezettségét három ízben Artisjus díjjal ismerték el, tavaly pedig Liszt díjban ré­szesült. Alapító tagja az UMZE együttesnek (Új Magyar Zeneegyesület) 2003-ban mutatkozott be Londonban szólistaként a Wallace gyűjtemény Trust sorozatának egyik Springboard koncertjén, a Magyar Magic — Magyarország а középpontban fesztivál keretében. 2002-2003-ban Soros ösztöndíjban részesült. Klenyán Csaba Selmer Recital klarinéton játszik.

Szabados György az improvizatív kortárs zene Európa-szerte ismert alakja, 1939. jú­lius 13-án született Budapesten. Rendkivüli zenei adottságai már kisgyermek korában megmutatkoztak. Zenei tanulmányait magán úton végezte. Pályájának kibontakozását súlyosan hátráltatta a kor Magyarországának rendkívül zárt, egy ideológia korlátai közé szorított szellemi és művészeti élete, amelyben minden eltérő szellemi alapállás tiltott volt. A jazzben találta meg azt a nyelvet, amellyel improvizativ képességeinek teret adhatott. Mindazonáltal Szabados nem egyértelműen jazzmuzsikus. Megjelenése alap­vető változást hozott a magyar zenei életben. Zenéje egy rendkívül dinamikus, a hagy­omány és a modernitás értelmében is európai és magyar zene. Koncertezett többek közt Roscoe Mitchellel, Anthony Braxtonnal, (velük lemezfelvételeket is készített), Peter Kowalddal, Johannes és Connie Bauerrel, Fred van Hove-val, Evan Parkerrel, Jiri Stivínnel, Hans Ludwig Petrowskyval, Vlagyimir Taraszovval. Rendszeresen publikál zenei írásokat. 1972-ben elnyerte a San Sebastian-i Jazzverseny free zenei nagydíját. Munkássága elismeréséül 1983-ban megkapta a Liszt Ferenc díjat. 2001-ben pedig a Magyar Művészetért díjat.

Jávorka Ádám a konzervatóriumi és jazz zeneiskolai hangszeres tanulmányai befejezése után, 1990-től brácsaművészként szimfonikus és kamarazenekarok, valamint jazzformációk tagjaként aktívan zenél (Magyar Rádió és TV Ifjúsági Zenekara, Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, Marcato zenekar, Juventutis Szimfonikus Zenekar, M.R.T. Elektroakusztikus Zenekar, Impressions). Emellett egyre több improvizációs zenét játszik különböző zenekarokkal és kortárs tánctársulatokkal. (Bálványos Társulat, MC Loecky kvintett, LI Táncművek, Ágens Produkció, Új Dimenzió Műhely, Makuz). A 90-es évektől számos elekt­ronikus zenei produkció és kisérleti műhely létrehozója, (Place Moscou Minimal, Belleview Digital). 1999-ben megalapítja a Szépkilátás Hangstúdiót, amelyben 2002-ig számos TV, Rádió, színházi és filmzenét készített el. A zeneszerzés mellett folyamatosan koncertezik Magyarországon, Európa országaiban és Amerikában. Az Új Dimenzió Műhelynek 2004-óta a tagja.

2008:

Bells / The land of Boldogasszony – Boldogasszony földje / Harangok (2007) – BMC CD 130

FÜLSZÖVEG:    en_hu_ge

Kortalan a mélységes élmény, mely a harangok hangjához köt. Gyermekkorom beavatása. S ha a hang valóban az anyag „tüze” – ahogyan Hamvas mondja -, úgy a haranghang e tűznek, ez egymásba ölelkező tüzeknek boldog lehelete már; sóhaj, ami körülöleli a Földet.

tovább...

E gyönyörű Európa-közepi világnak is sóhaja ez, ahol magam is élek. A harangok közeli és távoli, egymásba ölelkező szépséges zengése az a tágas tér, amelyben otthon vagyok. Bűvöletes, komplex és szabad ritmikájuk meghatározója a bennem élő zene röptének és közegének.

Ez a világ a Boldogasszony tája – szent paradicsomi terep. Gyönyörös, titkos, istenközeli. Pipacsos, pompás, áhítatos. Az ölelés és a fennkölt rubato világa. Ahol a tornyok fényei és árnyai terítik szét a változékony égen, s a harangok összvecsengései számolják lassacskán el felettünk – ezt a mai idétlen időt.

Szabados György

Szabados György (1939) zeneszerző és zongoraművész az improvizatív kortárs zene Európa-szerte ismert alakja. Zenei tanulmányait magánúton végezte.

tovább...
Pályájának kibontakozását súlyosan hátráltatta a kor Magyarországának rendkívül zárt, ideológiai és utazási korlátok közé szorított művészeti élete, amelyben minden eltérő szellemi törekvés tiltott volt. Mint Európában mindenütt, Magyar­országon is a jazz volt az élő zeneiség kibon­takozásának legfőbb irányzata, így természetesen Szabados is a jazzben találta meg azt az élő zenei nyelvet, amellyel improvizatív képességei számára tér nyílhatott. Mindazonáltal Szabados nem egyértelműen jazzmuzsikus. Zenéje egy rendkívül dinamikus és nyitott, a hagyomány és a modernitás értelmében is európai és magyar zene, telve a spontaneitás frissességével és a szellem erejével. Alkotói felfogását a kompozíció és a szabad improvizáció harmóniájára, a zene mint természetes nyelv, és az ember mint míves közvetítő összetar­tozására alapozza.
Kényszerű elszigeteltségéből csak többszöri próbálkozás után, 1972-ben tudott kitörni. Megnyerte a San Sebastian Jazzverseny free zenei nagydíját, ám ezt követően is csupán egyetemi körökben jutott koncertlehetőségekhez. Kortárs zenei műhelyt alapított, amelyben tanítványok sorát avatta be az improvizatív kortárs zene világába, zenéjével és szellemiségével iskolát teremtett. Rendszeres külföldi hangversenyezésre, lemezfelvételekre, folyamatos alkotói munkára csak a 80-as évek óta nyílt lehetősége.
Koncertezett többek közt Roscoe Mitchellel, Anthony Braxtonnal (velük lemezfelvételeket is készített), Peter Kowalddal, Johannes és Connie Bauerrel, Fred van Hove-val, Evan Parkerrel, Jiri Stivinnel, Hans Ludwig Petrowsky-val, Vlagyimir Taraszovval. Rendszeresen publikál zenei írásokat. Írt balettet (Markó Iván koreográfiájával), táncoperát (Joseph Nadj koreográfiájával), vonószenekari darabot, kantátát Babits Mihály verseire, szer­tartászenét, opuszt az 1956-os magyar forradalom emlékére, szólózongora- és kamaradarabokat, ám mindenekelőtt a teljesen szabad, improvizatív zene elkötelezettje. Kortárs zenei műhelye utódaként létrehozta a MAKUZ (Magyar Királyi Udvari Zenekar) improvizatív társulást.
Munkássága elismeréséül 1983-ban megkapta a leg­nagyobb magyar zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat, 2000-ben a Magyar Jazz Szövetség Szabó Gábor életműdíját nyerte el, 2001-ben pedig Magyar Művészetért Díjban részesült.

Diszkográfia

B-A-C-H élmények (Modern Jazz Anthology 64, 1964, Qualiton LP) – az első szabad (free) zenei felvétel Magyarországon; trió

tovább...

Az Esküvő (1974, Hungaroton LP) – újrakiadás 2001, Hungaroton CD; kvartett

Adyton (1982, Hungaroton LP) – szeptett Szabraxtondos (1984, Hungaroton LP) – Anthony Braxtonnal, duó

A szarvassá vált fiak (1985, Hungaroton LP) – MAKUZ Homoki zene (1991, Adyton CD) – MAKUZ

Elfelejtett énekek (1992, Fonó CD) – trió

Az események titkos története (1996, Fonó 2CD) – históriás ének, Kobzos Kiss Tamás és trió (A szarvassá vált fiak album újrakiadásával) Idő-zene (1997, Fonó CD) – vonósokra (az Akadémiai Szólisták lemeze)

A szent főnixmadár dürrögései (1997, Szabados és Tsa CD) – szóló album

Jelenés (1998, Fonó CD) – Roscoe Mitchellel, szextett

Time Flies (1998, November Music CD) – az év jazz­lemeze díját kapta a Gramofon magazintól; szóló A szépség szíve (2004, Fonó CD) – Mákó Miklóssal, duó Triotone (2004, Leo Records CD) – Anthony Braxtonnal és Vlagyimir Taraszovval, trió

Baltás zsoltár (2007, Győrfree CD) – 1973-as felvétel kiadása, kvintett

Készülődés a csatára (2007, Győrfree CD) – 1987-es felvétel kiadása, MAKUZ

Boldogasszony földje (Harangok) (2008, ВМС CD) – szóló