1982:

Debreceni Dzsessznapok’81 (1981) – Hungaroton – SPLX 17706

Nagylemez különböző művészekkel / Válogatás

1983:

Adyton (1982) – KREM SLPX 17724

FÜLSZÖVEG:   en_hu_ge

A borító hátoldalán: Szabados György nemcsak a magyar jazz, de a magyar zenei és szellemi élet kiemelkedő személyisége. 1939-ben született, egyik bábája az önálló magyar jazz megszületé­sének. 1972-ben ő nyeri el kvintettjével a rangos San Sebastiani Jazz Fesztivál free nagydíját.

tovább...
1975-ben Esküvő címen jelentet meg — kvartett formáció­ban — albumot. Ez — noha nehezen befogadható, elvont darabokat tartalmazott —átütő sikert aratott Magyarorszá­gon és külföldön egyaránt. Pályája jelentős állomása volt a Kassák Kortárszenei Műhely megalapítása és irányítása, ahol egy fiatal muzsikus generáció számára adta át a szabad, intuíciós muzsikálás és a magyar zenei gondolko­dás gyakorlatát. Ebben a kísérleti műhelyben alakult ki az utóbbi két év nagyobb szabású, népesebb formációkra írt műveinek stílusa — az 1981-es Debreceni és az 1982-es Nagykanizsai Jazz Fesztivál volt az ősbemutatójuk —amelyek közül az első, az Adyton, ezen a lemezen szerepel.

Szabados művészetére a legjellemzőbb az a tartás és szel­lemi nézőpont, amely Közép-Kelet-Európát tekinti-vállalja a „szabad egyensúlyok” központjának, ahonnan szemléli, megítéli és befogadja a keletről és nyugatról érkező kul­turális hatásokat. Ez a pozíció és magatartás határozza meg művészete kiinduló és kapcsolódási pontjait: a keleti zenét, a magyar (elsősorban erdélyi) folklórt, Bachot és mindenek­előtt Bartók örökségének továbbvitelét, aktualizálását. Az elmélyült alkotómunka hátországához tartozik, zenei tárgyú esszéinek örvendetesen szaporodó sorozata is. Ez a lemez az utóbbi évek terméséből ad válogatást. A trióra irt kompozíciók mellett a háromtételes, monumentális Adytont is tartalmazza. A cím kettős jelentése metsző pon­tossággal világítja meg nemcsak a mű, de Szabados gon­dolatvilága, művészi törekvései lényegét is. Ady neve az újkori magyar történelem legprogresszívabb gondolati irá­nyait és útjait fémjelzi; a „mi a magyar” sors és identitás legszenvedélyesebb és ugyanakkor leggyötrőbb-mélyebb kereséseit, meghatározás kísérleteit, — az „Adyton” másik értelme: a görög filozófiában (Hamvas Béla filozófus Pathmos III. című könyvéből került a darab címéül ez a fogalom) a „legrejtettebb szentélyt” jelenti.

A mű első szabad, asszociatív tétele az örök emberi vágyat, várakozásteli hangulatot, feszültséget intonálja, amely a közösségre találásra, a nagy közösségi ,rítusra; az ÜNNEP megélésére, az abban való teljes részvételre irányul. A középső rész minden hangja, ritmusa kötött, megkom­ponált: maga a szertartás-ünnep; a keresett harmónia. A harmadik tétel ismét a szabad improvizációnak nyit teret; himnikus szárnyalása a megtalált harmóniát, a lélek felszabadult békéjét, a megtisztulás-föloldódás fenséges méltóságát hirdeti.

Szabados György társai közül Vajda Sándor — tíz éve dol­goznak együtt — számos más jazzegyüttes sikerkovácsa is, ő és Faragó „Kázmér” Antal — a free dobolás legkiválóbb magyar specialistája — egy sajátos, kiegyenlítő-lebegő ritmikával járulnak hozzá ennek a különös zenei világnak a megteremtéséhez. Az Adytonon közreműködő zenészek a magyar jazz „új hullám” legkitűnőbb képviselői.

A free jazz kortárszenei szintézisnek — a nem könnyen befogadható zenei nyelvnek, gondolkodásmódnak — érdekes, de nem érthetetlen, hogy széles tábora van a magyar fiatalok körében. A hetvenes, majd a nyolcvanas évek eleji progresszív ifjúsági mozgalmak nemzedékei — az „alacsony rendűtől a magas felé” tájékozódás során — felfedezték maguknak Szabados György művészetét. Ezt a lemezt nekik is ajánljuk.

Kőbányai János

en_hu_ge
Megköszönöm Dresch Mihálynak, Fekete Istvánnak, Körmendy Ferencnek és Lakatos Antalnak nagyszerű mű­vészi munkáját.
Sok köszönet Tolnai Ottónak is, akinek azonos című kötete a „Világроr”-t ihlette.

Szabados György

1985:

Szabraxtondos (1984) – KREM SLPX 17909

FÜLSZÖVEG:  en_hu_ge

Borító belső 1. & 2. oldala:

„Halott-táncoltatás”

„Ajánlás Asszonyainknak

“Keserves

„szaВRAXТОNdos”

Ez a lemez egy rendkívüli találkozás zenei eredményeit dokumentálja. Két más-más földrajzi és kulturális régióból származó zenész kölcsönösen ihlető együttműködésre lépett egymással.

tovább....

Zenei törekvéseik közös forrásai és távlatai az egyéni sajátosságok nélkül válnak érzékelhetővé. A két zenész életútjában — felületesen szemlélve — kevés a hasonlóság. Különböző úton-módon szerzett tapasztalataik és felismeréseik mégis egymásnak megfelelő, illetve egymást kiegészítő motivációkhoz vezették őket. A külső nehézségek, amelyekkel a művészi kibontakozás során mindkettőjüknek meg kellett küzdeniük, különbözőek lehettek ugyan, de belső konfliktusaik és a folyamatos, következetes munka során szerzett eredmények semmiképpen sem.

Anthony Braxtont, aki sok esztendő óta egyik központi személyisége a kortárs kreatív muzsikának, a modern jazz-hagyomány s a fejlett komponált zene egyaránt befolyásolta. A chicagói AACM Zenész-Kooperatíva keretei között kezdte meg tevékenységét. Először 1969-ben jött át Európába és azóta sok, a világ minden tájáról származó muzsikussal dolgozott együtt, s újra meg újra saját együtteseivel is.

Szabados György a magyar jazz-zenében különleges helyet foglal el. Az ő esetében nem importált jazz-idiomatika utánzásról van szó, hanem önálló zenei irányzat született. “Zenei anyanyelve” (a népzene, Bartók, Kodály stb. muzsikája) alapjain Szabadosnak — sok éves alkotómunkával — sikerült megújítania és kiszélesítenie zenei kifejezésmódját, amely hasonlóságot mutat a világ más részein dolgozó kreatív zenészek törekvéseivel, anélkül azonban, hogy megtagadná sajátos forrásait.

Származásuk és fejlődésük eltérő volta ellenére Braхton és Szabаdos figyelemre méltó közös vonásokkal rendelkezik. Mindkettő igen nyitott más zenekultúrák iránt. Braxton számára а „világzene” semmiképpen sem jelent felvizezett fúziót, hanem a tapasztalatok eleven cseréjét más országok és kontinensek muzsikusaival. Szabados hosszú idő óta afro-amerikai és keleti zenével is foglalkozik. Braxton számára egyáltalán nem idegen Schönberg vagy Bartók zenei gondolatvilága.

Szabados és Braxton zenei lehetőségeiket és ideáikat kíséret nélküli szólóban és más zenészekkel együtt játszva egyaránt kibontakoztatják. Noha Braxton a zenei környezetet gyakrabban változtatta, ő is folyamatosan megőrizte zenei identitását. Tisztelete a mindenkori kontextus iránt nem utolsó sorban annak mértékében mutatkozik meg, ahogyan Szabados zeneszerzői kezdeményezéseit fogadja s azokat egyéni befolyásának érvényesítésével egyidejűleg saját darabjaivá is teszi.

Mind Braxton, mind Szabados új zenésztípust testesít meg. Mindketten komponisták, egyidejűleg instrumentalisták és improvizátorok. A zeneszerzési és improvizációs módszerek integrációja az alkotás e folyamatában nem enged semmiféle leegyszerűsítő címkézést. Szabados és Braxton eltérő, ám összehasonlítható forma- és szerkezettudatot alakított ki, anélkül, hogy a spontaneitást feláldoznák a koncepciónak. Bár mindkét muzsikus hatásokat fogad be a jazzből, a népzenéből és az úgynevezett „komoly„ zenéből, muzsikájukat immár nem lehet a konvencionális fogalmak egyikével sem fémjelezni. További közös vonásaik: mindkettő, hosszan dolgozik muzsikáján, ugyanazzal az elkötelezettséggel és ugyanazzal az őszinteséggel.

Szabadоs és Braxton először 1982-ben találkoztak a Győrött tartott hangversenyeken. Egy évvel később a Braxton-Szabados duó a daxbergi (NSZK) fesztiválon játszott. Mindkét muzsikus a találkozások folytatását kívánta, és a Magyar Rádió kezdeményezésére 1984-ben kétnapos stúdiófelvételre került sor Budapesten, valamint egy duófellépésre a debreceni jazz-napokon.

Az együttműködés spektruma a teljesen megkomponált daraboktól (“Ajánlás Asszonyainknak”) egészen a spontán interakciókig („szaBRAXTONdos”) terjed. A kompozíciókat úgy készítik, hogy megtörik a dúr-mollrendszer egyeduralmát (többek között a pentatóniára történő visszanyúlással vagy kromatikával); egyidejűleg megengedik a metrikus-ritmikus tagolódás fellazulását (többek között a parlando-rubato frazírozással). Az improvizált részek a közös anyagtartalékra való hagyatkozást és a strukturális összefüggésekre irányított felelősségtudatot bizonyítják. A „Keserves” előadási jelzés, egy magyar dalcsoport jellemzője, amely a panaszos hangulatot kimondhatatlanul a remény érzésével köti össze (a legtágabb értelemben tehát a blues oly távoli világával rokon). A „Halottáncoltatás” eszmeileg egy tibeti rituálé körül forog, amely a halottat egy élő csókjával (és akaraterejével) ösztönzi táncra. Ha azonban az energia és a koncentráció nem bizonyul elégségesnek, akkor az élőt a holt ragadja el.

Zenén kívüli tartalmaktól függetlenül ezek a duó felvételek líraiság és eltökéltség ritka összefonódását sugározzák. Mint egy olyan zenei találkozás dokumentumainak, amelyek pontosan megvilágítják két, a kibontakozásnak teljesen eltérő útját megjárt muzsikus közös intellektuális és intuitív vonásait, a csupán aktuálisnál bizonyára nagyobb a jelentőségük.

Bert Noglik

1989:

The Sons Turned into Stags – A szarvassá vált fiak (1985) -Krém SLPX 37215

FÜLSZÖVEG:    en_hu_ge

A Szarvassá vált fiak zenéjét Markó Iván bаlettigazgató koreográfus rendelte meg 1984 őszén társulata, a Győri Balett számára.
Az egy felvonás terjedelmű zene 1985 január végére készült el, és márciusban került hangfelvételre a Magyar Rádió 22-es stúdiójábаn, amelyben Dresch Dudás Mihály, Johannes Bauer, Lakatos An­tal és Szabados György szólistaként, valamint a kibővített budapesti MAKUZ-Zenekar működtek közre, a szerző vezényletével.

tovább....
A nagy improvizatív gyakorlatot igénylő kompozíció alapjául egy Kelet-Európában ismert, azonos című erdélyi, un. kolinda (karácsonyi, havasi népének) mítosza szolgál, amely már eredeti környe­zetében is több variációban él. Elsőként Bartók Béla használta fel, öntötte természet-himnuszos műzenébe a megújulásért és megtisztulásért élő-haló fiúk történetét, majd Juhász Ferenc, a költő faragott belőle poémát, de már vészjóslóan kétségekkel telít, amelyben a modern kor: az ipari civilizáció és ideológiája, a korszerűség és a haladás, az óvatlan elme földi paradicsoma lett az emberi újjászületés gyötrelmes terepe, – ahonnan ez a zene járja ösvényeit. A történet itt már végképpen drámai egyéni és közösségi mivoltában egyaránt. A fiak, akik egykor még tiszta szívvel léptek az őket körülvevő világba, az elveszés és a tanácstalanság démonaival találják szemben magukat. Tik­kadt béke és öngyilkos „szent” háború, halálos modernség és távolba vеsző múlt, önféltő gyűlölködés, gyáva erőszak, pánikos gyönyör állanak bennük már egymással szemben: valójában a részek, amelyek leteperték az Egészt.
S a buta bűvészinasok és féltékeny sátánykák tehetetlen is telhetetlen szimbiózisa. Egy megrom­lott, elvadult, szellemtelen világ odakünn, ahol a színfalak hamis pompázata mögött a Természet, az Egész irracionalitásának nagy válasza készül, észrevétlenül és rejtélyesen.
De ennek a gyötrelmes mítosznak a mélyén a kultúrák élete és halála is a tét a fiak hármas képletében. A választások és az utak. Az önző, parttalan szabadság halálos mindent-falása (első fiú), a hatalom idillje és a soros apokalipszis (a második), s a szívére hallgató harmadiké, aki bátyjai szűkségszerű bukása után hiába epekedik vissza kétségbeesetten anyja jóságához, övéi múltja-melegébe, – nincs visszaút. A gondok mindigre mind ugyanazok, lerázhatatlanok, időtlenek. Hiszen az embernek elébb önmagát kell megváltania. Újra megszenvedve a lét nehéz csodáját, s megmerítkezve mély, belső tavaiban, az Egész Világot kell szívébe és művészi ideg­zetébe fognia: a nagy improvizáció, a szeretet kozmikus lázán át megtalálni helyét és önmagát, hogy egységre lépjen Mindennel, – egyességre az istenekkel.
A darab zenei szövete rendkívül laza, stílusa mégis feszes, textúrája bár fölöttébb nyitott és a rit­mikája is viszonylagos, álma – lényege szerint – mégis az, hogy egyértelmű legyen. Előadása is új iskolázottsági muzsikusok alkotó együttműködését feltételezte.
A balett 1985. augusztus 18-án került bemutatásra a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A zene hangversenyszerűen 1988. március 21-én a Petőfi Csarnokban hangzott el, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

Szabados György

 

Borító belső 1. oldala:

A Szarvassá vált fiakat hallgatva
Mondták volt: a lélek Káosz
és Dante pokoljárása nem más,
mint alámerülése e Káosz sötét birodalmába.

tovább....
Az Úr füle csönddel teli.
Lüktető dobhártyája hívó ütemére, fekete házam elefántcsont-billentyűzeténekválasza kondul bennem.
Indulni kell.
Mély harsonák ragadnak el, hogy rögvest rámbоruljоn mindent földúló rohamával a misztérium.
Viaskodik rézhangú énem, az érzékek zavart tánca bezár. Tüzek küldönce vagyok.
Kongj lélekharang – izzásig kongj! – mert hiába küzd visítva a réz, hiába zeng a homály, az óriás-сsаpdaként lecsattanó húrozat a csöndbe lök.
Ám ez mégiscsak az a Csönd már, annak еlsö köre, ahol a Mennyei Béke vékony cinegehangja visszhangzik а Szívben.
Csönd mondom, holott épp e Csöndbe nőnek esendő ritmusokon a vágyak-gyújtotta kardos fűtüszők…
Tárul a titkok kapuja és billenve mozdul benn a lélek, és kitárulkozva leszáll az Ismeretlen felé. Megnyílnak a kutak.
Búcsú ez a hívságok sebeitől, a lélek földburkát fölfеszítik magmája elfelejtett hatalmas sóhajtásai. Az elfogadom megnyugvása.
És újra Csönd.
S fölzúg a hovatartozás szelének boldog harang-ünnepe, az öröm oly rövid tánca kicsap, s alóla újfent a mély: a Kezdet félelmes sejtése, mely egyre beljebb hív;
Már hallani az Úr zenekarát.
Lépj tovább gyötrelmes szív a megszerzettnek vélt jó mezеjéről, ez még csak délibáb. Indulj utolsó utadra a fényes ismeretlen felé.
Kiszolgáltatottan sodródsz a styxi árral, hiába kondul éretted a Kétségbeesés csontbillentyűzete; elfed, eltemet mindent a végső aszály.
Innen nincs visszatérés, itt már csak a Tеremtő dönt, ki éli túl pörölуét. Itt csupán, eme izzó kohó olvasztótégelyénél forróbb lélek maradhat meg, az iszonyat préséből csupán az önmagát fölad­va megőrzi kerülhet ki.
Az Úr lélekzete hallik…
S mielőtt földerengne a Szellem fénye, a legmélyebb kútból még fölszakad a Sötét iszоnytató áradata, a Káosz óriástörvénye elragadni készül mindent, és a purgatórium ütőseinek bőrt szaggató pergőtüzében rád ég a hazugság összes álarca, a demagóg önáltatás.
Állj meg!
Tépd le arcodat! Ébredj meg Ember! Rézhangod tisztán csengjen! Dobd el hamisságod csap­jait, különben nincsen tovább! Lépj át e percnyi léten, hiszen lépésnyire a Semmi kapuja! Ru­gaszkodj el oda, ahol már nem a réz, hanem a tiszta lehelet szól. Bújj ki megdermedt bábodból, vesd le a kígуóbörödet!

Csak most a végén ne szakadj meg szív, hogy elsirathasd mi utánunk maradt: a tengernyi kint és bánatot.
Ahová érkeztél: a Szellem világa.
Itt, otthon, a legtöbb lehetsz: a Semmi porszeme, fényben lebegő fényes porszem -szarvassá vált fiam.
Maradj és indulj tova, hív és marasztal az űr, a végtelen és az örök.

És egy Z E N E.

Bicskei Zoltán