2011:

György Szabados – Joëlle Léandre: Live at Magyarkanizsa (2010) – BMC CD 183
.

FÜLSZÖVEG:   en_hu_ge

Felvezető

Pár évtizede még várva várt eseménynek számítottak a jeles kortárs (manapság improvizatívnak mondott) muzsikusok találkozásai, közös együttmuzsikálásai. Utólag pedig szenvedélyes viták, elemző kritikák kísérték e zenei találkozókat. Ennek mára nyoma sincs. Minden mai komoly és mély alkotás a közfigyelemtől száműzötten él. Jó, ha legalább bújdosóként élteti a valódi művészet lángját s nem a porban vergődik törött szárnyú, halódó madárként.

tovább...
Két hites, kiforrott alkotó, Szabados György és Joëlle Léandre találkozott – régről való szándék megvalósulásaként – a délvidéki Magyarkanizsán, 2010 őszén. Ezen a koncerten, egy nem mindennapi minőség ígéretében, érezhető volt a közönség fölfokozott várakozása. Azóta is beszédtéma e hangverseny.

A mai muzsika egyik legnagyobb összegzője s egyben előremutató zeneköltője, a magyar zenét ismét egyetemes szintre emelő Szabados György*. A magyar hagyományban alapozódó szerves zeneiségét, rögtönzésben született, de mindenkor harmonikus, kiegyenlített formateremtését – szabatos voltát – régtől csodálják nyugat-európai muzsikustársai. Akik nem kevésbé hősies küzdelmeket folytattak egy életen át, az improvizatívnak nevezett zene területén. A megtartó saját Hagyomány beavatottsága, zsigeri élménye nélkül az egyetlen lehetséges utat járták végig: önmaguk mélyén keresve a kozmikus ember dimenzióit, bévülről kiemelni a egyetemest.

Ez sem könnyű út, ráadásul többszöresen terhelt a fehér civilizáció betegségeitől. A legnehezebb küzdelem az egóba merevült nyugati ember felszabadítása körül folyt és folyik. Mint oly sokszor, a fehér ember ezúttal is átesett a ló túlsó oldalára. A rögtönzés szakrális eszközével a lélek élveboncolását ad absurdumig víve az eszközt fetisizálta és az európai kortárs zene nagy része a káosz és a parttalanság apályán megfeneklett. A leglátványosabban tetten érhető ez a gond a zenei gondolat, azaz a dallam/zenei téma jelenségénél. Az európai kortárs zenében, élő hagyomány híján, vagy a régi európai komponált zenéből vagy a néger jazzből, vagy más egzotikust modellekből válogatnak dallamokat, dallamtöredékeket. Maga a külsőséges eljárás is az elbizonytalanodás jele és mindnekor varratos szövetet eredményez.

Érthető tehát az európai muzsikustársak csodálata a szabadosi életmű kapcsán, amely az archaikus világ és a mai televény számukra elérhetetlen teljességét és egységét mutatja föl. S túl ezen az állítás bizonyosságát. (Szerintem a mostani Bartók világreneszánsz oka is hasonló eredetű.) Másfelől pedig, mi is csodálhatjuk a nyugat-európai kortárs (improvizatívnak mondott) muzsikusok következetességét, sokoldalúságát, végsőkig vitt technikai felkészültségét, hiszen ezeknek a kötelező muzsikusi erényeknek hiányát fájóan érezni a magyar improvizatív muzsikusok többségénél.

Joëlle Léandre-t tartják ma az egyik legkarakteresebb európai kortárs muzsikusnak. Markáns, drámai bőgőjátékát egy érzékeny, de ugyanakkor forró hevületű lélek formázza. Az archét idéző, sűrűn előforduló nem temperált hangzásokat át- meg átszövik az európai komponált zene formajegyei, amit egy olvadékony lélek fölfokozott idegzettel ötvöz egységgé. Az első közös muzsikájuk Szabadossal a teljes nyitottság jegyében történt, mindenféle próba, előre rögzített váz nélkül.

Lassú, enyhén ázsiai ízű esésritmusokat szórt kezdeteknek a zongora, szinte felkérve a bőgőt a “táncra”, egy elfogadó válaszra… – elindítva ezzel egy korszerű szvít-jellegű, nagyformát öltő darabot. Hol egészen tág kozmikus világra nyitva, hol pedig végtelenül finom, rebbenő bensőségbe húzódva e hosszú számban. A bőgő föl-fölszakadó magány-kiáltásai, csikorgó fájdalmai, és az őt megtartó zongora közrefogó, óvó akkordjai időnként szilaj tánccá fokozódtak, himnikus szárnyalássá emelkedtek. Egy kozmikus szorongás félelmes várakozása és a Teremtő csöndjének boldog előérzete közt érzékeljük e koncert sugallatát. Ezt az érzelmi alapra fűzött, változó jellegű muzsikát nehéz szavakkal megközelíteni: a harangozás megidézésétől, az elemi hangi gesztusokon át, a középkori pontozóritmus biztos támaszától kezdve, a második darabot lezáró gyermeki egyszerűséget idéző énekig, oly sok mindent hordozott magában.

Belső béke, nyugalmas csönd, kifinomultság, alázat… – ezeket a jelzőket mondogattuk a koncert után. A zongora – a hangszer jellegéből fakadóan is – biztos kézben tartotta a vonulatok, léptékek arányát és olyan aurát kezdeményezett, amely aztán közösen kibontva ívelt a zenészek és az emelkedett zenétől meghatott közönség feje fölé…. de innentől kezdve kedves hallgató, hagyja el ezeket a dadogó szavakat és bízza magát inkább a fülére és a szívére: az igaz élményre, amit e lemeztől kap.

Magyarkanizsa, 2010. november

Bicskei Zoltán

*az írás elkészültekor nem sejtettük, hogy Szabados György 2011. június 10-ei halálával az életmű immár befejezetté válik.

2015:

IKONOFONIA – Szabados – Babits – Klenyán – Jávorka Quartet – In memoriam György Szabados – Logos Publishing House – L CD 10
.

FÜLSZÖVEG:    en_hu_ge

Szabados György és az Új Dimenzió Műhely a miskolci 2004. évi Bartók-Csajkovszkij Operafesztiválon játszott először együtt.

Az Ú Dimenzió Műhely tagjai (a koncepciózus Babits Antal mellett a Liszt-díjas Klеnyán Csaba és a kiváló Jávorka Ádám), nagyszerű adottságú és képzettségű zenészek, akik mélyen átélik művészetük lényegét, s egyben sors-vállaló, gondolkodó alkotók, akiknek nem egyetlen céljuk a szórakoztatás. Komoly zenészek, a szó időtlеn értelmében. Tudják, élik, bűvölik a csodát, azt, hogy az élő zene az Ég és a Föld közötti boldog kapocs.

A lemez anyagát Szabados, Babits, Klenyán és Jávorka rendező elvei határozták meg, a lélek emelkedése és konkrét zenei sorok benső tartalmai mentén. Úgy, ahogyan a nem írott zene évezredeken át, élt és bíztatott.

Szabados György

2020:

TENGRI – Mindenség – Szabados György & Kanalas Éva – Improvizációk népdalokra
.

FÜLSZÖVEG:    en_hu_ge

Szabados György és Kanalas Éva koncertje egy teljesen eredeti zenei világ megszólaltatását ígéri. Elmondása szerint, Szabadost mélyen inspirálja az az erős, ősi tiszta hangi világ, ahogyan s amit Kanalas Éva énekel. A Kelet-Ázsiáig visszanyúló és az archaikus énektechnikát őrző és igénylő stílus egy látszólag teljesen ellentétes hangzás-világ megszólaltatására készteti Szabadost, de rögvest kiderül, hogy a kettő végül is összetartozik és teljes harmóniában van. Kanalas kötött népdalait Szabados szabad zenéjének világával veszi körül, a zenei költészet szintjén, amelynek révén egy térben és időben rendkívül tágas zenei élményt kapunk. Úgy tűnik, semmi sincs, amit ne rostálna lassan át és ne kötne bele jellegzetes zenéjébe. S csak csodálni lehet Kanalas Éva hallását, a zavartalan magabiztosságot, ahogyan énekét ebben a szőttes közegben oly magától értetődően zengeti.

Fonó Budai Zeneház 1997.

Kanalas Éva hangjának csengése, énekmódjának hajlékonysága és kedélye, az a lelki tartalom, amit oly magától értetődően közvetít előadásain, egy egészen a Csendes-óceánig terjedő nagy kultúrához, az ún. sztyeppei kultúra hangi világához kötődik, amely korábban az archaikus magyar hangszeres és énekkultúrában is igen meghatározó volt.

Szabados György

Szabados György zongorajátéka, az improvizáció szőttes világa körül ölelte a hangom, elrepített az időtlen végtelenbe, hogy aztán ott magamra hagyjon, újból és újból szülessen a dalom! A magyar népdal, az „árva végtelen” térben zendült, üzen a múltból a jövőbe, a pusztából a hegyekbe, hogy itt maradjon örökre!

Kanalas Éva