III. ADYTON KARÁCSONY – 2017.12.21: „Adyton Space Ensemble” – Exkluzív interjú Molnár Csabával (JazzMa – 2017. DECEMBER 19., MALOSCHIK RÓBERT)

Posted by Rudolf Kraus

Immár a harmadik Adyton Karácsonyra készülünk!
” ADYTON SPACE ENSEMBLE” , illetve szabad formációk…
Filmvetítés a nyári Adyton Együttlétről, Medgyesi Gabi rendezésében. Ekési Orsi fotói.
Gyertek!

Online JazzMa 19.December 2017

 

Az idén már harmadik alkalommal rendezik meg az Adyton Karácsonyt. A közelgő eseményről faggattam a főszervező Molnár Csabát.

M.R.: Miért a Karinthy Szalonban rendezitek az idei karácsonyi koncertet?
M.Cs.: Úgy véltük, hogy ezen a szép ünnepen kicsinek bizonyulna a nagymarosi Sigil Galéria és Kávézó.
Az első két alkalommal ezt a feltevésünket igazolta is a nézők száma. Bízom benne,  hogy ez most is így lesz.
Itt jegyzem meg, hogy az idei Adyton Esteken olykor a pótszékek bevetése is kevésnek bizonyult.
Visszatérve a kérdésedre, azért a Karinthy Szalonban tartjuk, mert tavaly Pintér Sonja nagyon kellemes és barátságos légkört teremtett nekünk. A szellemiségünkhöz nagyon közel állót.
Ez számunkra fontos alapállás.

M.R.: A fellépők neveit olvasva találtam néhány ismeretlen előadót. Mondanál róluk pár szót?
M.Cs.: Ők azok, akik a nyári egyhetes Adyton Együttlétek valamelyikének résztvevői voltak.
Feltett szándékunk a legendás – Szabados György által vezetett – Kassák karácsonyok hagyományának szellemi és tevőleges folytatása.
Azóta persze sokat változott a világ. Kicsit másként kell csinálnunk ezt a hagyományteremtő vállalkozásunkat.
A szabadzenét igazából nem lehet közvetlenül, direktben tanítani.
Viszont egyik célkitűzésünk éppen ennek a zenének utánpótlást biztosítani. Kezdőknek és tapasztaltaknak egyaránt.
Szélesíteni a megszólíthatók és megszólítottak körét.
Mivel harmadik alkalommal tartottuk meg a „táborunkat”, így egyre nő azok száma, akik belekóstoltak ebbe a zenei világba, ebbe a szellemi közegbe.
Sokan közülük önjárók, azaz a nyári kurzus végeztével nem teszik le a lantot, hanem gőzerővel saját eddigi, vagy megújuló formációikban folytatják, vagy kamatoztatják a tanultakat. Ezt a pezsgést nagyon jó látni!
Ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy az évzáró karácsonyi koncerten lehetőleg együtt zenélhessünk azokkal, akik nyaranta velünk voltak.
Természetesen ma már azzal szembesülünk, hogy nem lehet mindenkit felhívni a színpadra közülük, mert az évek elteltével egyre többen vannak.
Valamint a létszám miatt a koncert ideje is jóval túlnyúlna a lehetőségeinken. A hangszerek összeállításáról már nem is beszélve!
De ne gondold, hogy ez most panasz. Igen nagy öröm ez a bővülés, az újabb és újabb tehetségek felfedezése.
Már van is egy ötletem ennek továbbfejlesztésére.
Remélem, egyszer ennek megvalósulásáról is beszámolhatok neked.
Van másik oldala is a dolognak, ami nehezen foglalható szavakba.
Ez nem más, mint annak az élménye, amikor együtt muzsikálhatnak keveredve egymással és a szabadzene elkötelezett nagy alakjaival.

M.R.: Eddig mindig készültek összefoglaló videók a nyári együttlétekről. Most is lesz vetítés?
M.Cs.: Hála Medgyesi Gabriella filmrendezőnek, igen lesz! Egy negyedórás meglepetéssel kezdjük az estet.
Gabi jelezte, sajnos nem lehet közöttünk, mert muszáj volt bevállalnia egy sürgős munkát.

M.R.: Mi lesz a program?

M.Cs.: Először az előbb említett film kerül levetítésre. Ezt követi az Adyton Space Ensemble.
A szünetben csapra verjük a fehér- és vörösboros „hordóinkat”, a tavalyi nagy sikert aratott ropogós rudak kíséretében.
A második részben szabad formációk muzsikálnak.
Szeretnénk, ha a végén maradna idő csendes beszélgetésekre is.
Ere mindig nagy igény mutatkozik.

M.R.: Adj még néhány technikai információt! Pontosan hol található a Karinthy Szalon, mikor kezdtek, és hol lehet jegyet kapni?
M.Cs.: XI. kerület, Karinthy Frigyes út. 22.
Kezdés 19:00 órakor.
A belépés ingyenes.
Mivel küldetésünket az Adyton Művészeti Alapítvány segítségével végezzük, ezért szívesen fogadunk a helyszínen adományokat, hogy tovább folytathassuk munkálkodásunkat.
Az idén nagy örömünkre, több helyről is kaptunk támogatást.
Volt, ami forintban és volt, ami rendkívül hasznos munkában testesült meg.
Magánszemélyek, vállalkozások és intézmények is adakoztak ilyen formában.
Úgy látom, hogy kitartásunkat és eredményeinket egyre szélesebb körben értékelik.