riff.hu – 2017. január 06.

„Nagyon ritka dolog az a magyar kultúrtörténetben, amikor valamilyen tevékenységnek nem Budapest volt a központja, irányítója! Bátran kimondható, hogy a jazz műfajában Győr – több időszakban is – központi szerepet játszott. Azt is fontos kimondani, hogy a Győr városában történt jazzesemények, kiadványok, szervezkedések nagyon nagy többségében civil, öntevékeny közösségi munka eredményeként jöttek létre, és sosem gazdasági vállalkozásaként, általában a városi hatalmasságok nem támogatása, rosszallása, vagy akár akadályoztatása mellett. Ez persze a szocializmus időszakában erőt, kitartást és makacsságot adott a mozgalom egyes szereplőinek, majd sajnos később a rendszerváltás után is. A hivatalos hozzáállás jelentősen nem változott. A jazzhez való hivatalos hozzáállásban nem történt még meg a rendszerváltás.”

Nehéz bármit hozzátenni a győri művészeti- és jazzélet vezéregyénisége, Hartyándi Jenő gondolataihoz, amely e karcsú, de annál tartalmasabb kiadvány előszavában olvasható. Vitatkozni vele nem csupán értelmetlen, hanem lehetetlenség. Annál is inkább, mert sorai az 40 év áldozatos, kitartó munkáját és tapasztalatait összegzi, magában foglalva annak eredményeit. Mégpedig nem keveset.

Amennyire innen a Dél-Alföldről érzékelni tudom, afféle átlagos jazz-klubként indult a kezdeményezés 1976-ban, a „virágzó szocializmus” idején, ám igen szerencsés konstellációban: átlagon felüli intelligenciával és befogadókészséggel a közönség részéről, valamint alapos és folytonosan gyarapodó jazz-ismeretekkel, meglehetős ambícióval és elszánással, ami a szervezők oldalát illeti.

Természetesen nem egyenesen felfelé mutató nyíl az ő „grafikonjuk” sem, de a buktatók és a kisebb kudarcaik legalább annyira törvényszerűek (sorkatonaság), mint érdekesek (ld. „A kémhistória” c. írást vagy később a vízumbotrányról szólót) és tanulságosak. Mégis: melyik amatőr (értsd: komoly támogatást nélkülöző) jazzklub merte volna meghívni Zbigniew Namyslowski együttesét a hetvenes évek vége magasságában? Nem látom a kezeket!

A továbblépés: Szabados György „felfedezése” (a zongorista és gondolkodó, aki a halálát követően is kitörölhetetlenül hat a magyar jazzéletre) és az említetten túli nemzetközi koncertek. Fél-legális jazz-folyóirat- (Jazz Studium) és hanglemezkiadás (Adyton). És persze a mindezek megkoronázásaként létrejött tulajdonképpeni összművészeti fesztivál, az alaposan kiteljesedett, el sem tudom képzelni, milyen hatalmas szervezőmunkát igénylő Mediawave… A GyőrFree, a különféle archívumok, a Boogiefeszt… Felsorolni is hosszú és sok, nem hogy végigcsinálni. Ahhoz pedig, hogy érdemes volt-e véghez vinni mindezt, szemernyi kétség nem férhet.

Ha egyetlen eseményt szabadna kiragadnom a szerteágazó folyamatból, mi lenne az? Számomra egyértelmű. Nem egyéb, mint a bartóki örökségen alapuló, minden szempontból magyar jazz, amelynek megszületésénél Győrben bábáskodtak, napvilágra segítve egy ízig-vérig tökéletes, különlegesen kedves „csecsemőt”, „aki” mára – hála a győrieknek – a felnőtt korát éli. Isten éltesse „őt”, a győri és az onnan eredeztethető művészeti kezdeményezéseket még nagyon sokáig!

olasz