– Szabados György nevét többször is említetted, akit, úgy gondolom, hogy a magyar jazztörténet elmúlt évtizedeiről beszélve nem is lehet szó nélkül hagyni, hiszen ő volt az, aki az avantgárd irányzattal talán elsőként, illetve a legintenzívebben foglalkozott Magyarországon. Számodra a Szabados életmű mit jelent? Példaképet, egy kiindulási pontot, vagy valami olyan izgalmas érdekes koloritot, amihez képest megkülönbözteted a saját zenédet?
– Egy időben példaképem volt Szabados György muzsikája, maga az egész nagybetűs ember, aki filozófus, alkotó és előadóművész is volt egy személyben. Egy jó idő után kezdtem csak megérteni azt, hogy ő mit és miért csinál. Eleinte pusztán csodálattal hallgattam őt, aztán amikor megfejtettem zenéjének működési mechanizmusát, rájöttem, mi az, ami közös bennünk: a szabadság és az improvizáció. Ez olyan közös nevező volt, ami meggyőzött engem arról, hogy kötelessége egy művésznek a saját kultúrájából meríteni ihletet és azt a műzene kincsestárába elhelyezni. Ha ilyen gazdag Kárpát-medencei népzenei kincsünk van, akkor kötelessége azoknak a zeneszerzőknek, akik ezen gyökerekből táplálkoztak, hogy ezt megfelelő magasságba emeljék. Nyilvánvaló, hogy Bartók és Kodály kimagaslóan áll mindenki fölött, de a jazzmuzsikusoknak sem amerikai jazzt kell Magyarországon játszani.
Online: [In: https://orszagut.com/eloadomuveszet/article-2894]
Binder Károly
