Zongoraművészre és jazzfesztiválra emlékeztek Veszprémben
Szőcs Géza Kossuth-díjas költőnek az eseményre küldött köszöntőjét Nagy Károly főszervező olvasta fel. Az írásban az erdélyi szerző úgy fogalmazott, az 1960-as évek fordulóján az összmagyar kultúra legtöbb újszerű értékét a Vajdaság adta a nemzetnek. Az újító szellem számos műfajban megjelent, a költészettől a szépprózán, a grafikán és a könyvművészeten át a fotográfiáig és a zenéig.
A kilenc éve elhunyt Szabados György zongoraművészről azt írta, művészete nagy horderejű, máig nem meghaladott. Alkotásai az improvizáció és tradíció ötvözetét jelentették, művészete pedig jelen van Grencsó István munkásságában is. Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő írását Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója olvasta fel.
A Grencsó trió adott koncertet
Fotó: Pesthy Márton/Napló