A háború utáni Magyarország minden bizonnyal legeredetibb zeneszerzőjének, a zongorista Szabados Györgynek (1939-2011) free jazzből, kortárs zenéből és népies hangzásokból kikevert zenéjének bemutatása a kommunista időkben nehézségekbe ütközött. Még a liberalizálódás utáni egyetlen kanadai fellépése 2006-ban a Guelph Jazz Fesztiválon Vlagyimir Tarasov ütőssel is olyan volt, mint egy regény Reader’s Digest változata – hiányzott belőle a lényeg. A budapesti fúvós, Grencsó István, aki 1984-től 2007-ig gyakran volt tagja a zeneszerző együtteseinek, helyre teszi a dolgot ezzel a hat Szabados kompozíciót tartalmazó dupla CD-vel. Grencsó, aki itt szopránszaxofonon, altszaxofonon és basszusklarinéton játszik, a kottákból technikolor filmnek megfelelő minőséget hoz létre, ahogy változatos árnyalatúvá hangszerelte őket saját, Pozsár Máté zongoristából, Benkő Róbert bőgősből és Miklós Szilveszter ütősből álló zenekarára. Ezen túl három számban hallható Mezei Szilárd brácsája, aki zeneszerzőként Szabados örököse lehet, kettőben Meggyes Ádám trombitál, valamint két további fúvós hang, amelyek lendületes, varietészerű alátámasztást adnak a befejező Regöléshez.
Meggyes atonális hangrobbanásai adják a szükséges free jazz színezetet az Adytonhoz. Egyébként a szám, hasonlóan az Esküvőhöz és a Fohászhoz főként Mezei brácsájának felszabadult, cigányos táncot idéző áradásától kel életre, kapcsolódva Pozsár hol sötéten egyházias (a cintányérok harangszerű visszhangjával elmélyített), hol a romantikát felidéző dallamformálásához. A tempót nazális szoprán csípésekkel gyorsítva vagy a lassúbb ál-rusztikus hangok mélységét utánozva gunyoros alt sikításokkal Grencsó minden darab befejezésénél lágyan visszatereli a zenekart a főcsapásra. Az igazi többeshangzatú mesterfogás a Halott-táncoltatás. Az eredeti kvartett tagjai pontosan számítják ki a világos és sötét hangok, a gyors és lassú ritmusok helyes arányát, amik szükségesek a kompozíció megelevenítéséhez. Pozsár pedál nyomásokat használ, hogy hangszere alsó régióiból ásson ki hangokat, vállvetve a bőgő vonójának fantasztikus ütéseivel, ily módon támogatva a témát, amit higgadt szaxofon sivítás és a basszusklarinét válasza hajt előre. Közben a fúvós szólók emelkedett hangulatának ezen példái állandóan váltakoznak az egymást követő téma motívumokkal, amelyek között vannak rusztikus táncritmusok és befejezésként egy katonazene jellegű crescendo. Az ebből a CD-ből áradó kisugárzás igazolja Szabados szerzeményeinek minőségét csakúgy, mint hű tolmácsolóinak ezekhez mérhető tehetségét.
