.

 

Égi úton

(Szabados György és Mákó Miklós a Szépség szíve c. lemeze elé)

 

”Nem Párizs, sem Bakony:

 vér és takony”

– írta egykoron keserves életében Sziveri János barátunk. Igaz, másról sem szól a mai élet, mint vérről és takonyról, mégis korunk művészetéből éppen a valamikori bakonyi és párizsi magaslatok levegője hiányzik legjobban. Sőt, a még magasabbé, ha létünket, mintegy önnön hajánál fogva, ki szeretnénk rántani a kor láposából. Noha, erre is lenne esélye az emberiségnek, de szinte bizonyos, hogy nem fogja megtenni. Úgy tűnik, más van a csillagokban megírva: a teljes elsötétedés hosszúra nyúlt iszamós idejét végig kell élnünk, a bürökpoharat fenékig kell ürítenünk. Miközben az égi szita nagy rostálása megkezdődött…

Persze korunkban is élnek még igaz művészek, bár egyre ritkulóban és egyre nehezebben elérhetően. Születik még valódi, magasrendű szellemi alkotás. Mert mi mást is tehetne az Isteni lényéhez ragaszkodó alkotó ember: a Teremtőhöz méltón próbál élni. Bárhol, bármilyen korban. A sokaságban fölolvadtaknak természetszerűleg nem kell már sem a művész, sem a művészet. Elfogadták a latyak puha tumulusának vonzását. Ezzel egyidőben „kiválasztódnak” a lét után sóvárgó kevesek, akiknek fény kell, akiknek önmagában kevés világunk sötét oldalának fölmutatása. Még ritkább madár az, akinek sikerül az eredendő, el nem rontott valóságból visszahoznia egy-egy fényszálat. Áldott lény, aki ép bőrrel megússza a mai kórt, áldott, akit a Kor emberevő óriása, mint ehetetlent kiköp!

Miközben egy újabb, soron lévő Aranykor a muzsika (jelenségek előtti, éteri közegében) testesül meg elsőként. Mindez a zene újjászületésével is együtt jár. A XX. században kezdődött megújulási folyamat, a Világot újfent élő-lényként megélő improvizativitás előretörésével, a zene egészét átformálta. Akár elfogadjuk akár nem, ebben a kánonok nélküli átmeneti világban a rögtönzés rituális jelensége ma a zenei igazság letéteményese. „Az improvizáció a nagy kultúrák melegágya.” /Szabados György/. Köszönet érte a dohos pincékbe, fullasztó padlásokba, városszéli kulipintyókba száműzött, korbácsolt rabszolga-ivadékok és koldus-muzsikusok seregének, kik önzetlenül a Teremtés forrásából, a szívükből árasztották ki fönséges muzsikájukat.

Ne felejtsük: a szabadosi zene a Mindenséget átható hullámmozgás rejtélyes képletével korunkban is az elsők között foglalta hangzásba a megújulás ígéretét. Erre utalt nemrég egy beszélgetés alkalmával a nagy kortárs zeneszerző, Anthony Braxton: „A Szabadossal való közös zenéléskor mindig különös vibrálást tapasztalok: a remény érzését.”  

A Szépség szíve lemezen a muzsikusok az égi utat járják. A zenecímek összeolvasása ezt még egyértelműbbé teszi. Egy, a fanfárokkal rokon fúvós rezes hangján és a letűnő kor legkiegyensúlyozottabb, összefoglaló nagy hangszerén, a zongorán fénylik föl az Út. Az Égi Minta. Persze, hogy Mennyhely jár mindazoknak, akik pöcegödörré züllesztett glóbuszunkban is a Mindenható álmát és a Mennyei szív békéjét őrzik.

 „Az Egész – mondja Hamvas Béla – bármikor, bármely pillanatban helyreállítható.” Amikor is majd «ölébe vesz minket az Úr.»

 

2004.