Időtartam (Time / Dauer):
60:01
Kiegészítő információk (Related items /ergänzende Informationen):
A Fonó Budai Zeneház ma már legendás népzenei- és jazz-helyszínnek számít, ahogy az volt a Kassák Klub (hivatalos nevén Kassák Lajos Művelődési Ház) is a maga idejében.
A Kassák Klub adott helyet Szabados Györgynek is, aki 1975. és 1990. között különböző formációkkal (Nyitott Csoport, Kortárs Zenei Műhely, MAKUZ) folytatta zenei kísérleteit és azok bemutatását az épület falai között.
Az évek során igazi közösség kovácsolódott a klubban. Ez hozta létre a 70-es évek végén a Kassák Karácsony kedves hagyományát. Karácsony másnapján, vagy az azt követő napokban összegyűltek a klubban, köszöntöt-ték egymást, elbeszélgettek egymással, majd a zenészek muzsikáltak közönségüknek.
Aztán a Kassák Klub 1990-ben bezárt. Jó néhány év telt el, míg olyan helyszín adódott, ahol a körülmények lehetővé tették a hagyomány felelevenítését. Ez volt a Fonó Budai Zeneház.
A Fonóban megvalósult Kassák Karácsonyok egyikét tartalmazza ez a felvétel.
(Bognár Ferenc)
A zene más előfordulásai (Alternativ recordings /Alternative Aufnahmen):
Corrections and additions are welcome – please contact webmaster: info@györgy-szabados.com