Rövid beszélgetés Újvidéken
Újvidéki TV, 1988, október 14.
Bicskei Zoltán: Valami olyasmit mondtam koncertjük bejelentőjében, hogy fontosabb ma a zene szellemét, szellemiségét megőrizni, mintsem hagyni, hogy bármiféle kisszerű gáncsoskodás eltérítsen, kibillentsem bennünket. Hogyan lehet megmaradni, miként lehet megőrizni ezeket a fontos dolgokat ezekben a hullámzó időkben?
Szabados György: Úgy, hogy befele tekintünk. Az elmúlt egy-kétszáz év bőségesen megmutatta azt, hogy a folyton külső dolgokkal való foglalatosság és csupán a külső dolgokkal való foglalatosság, a tárgyakban, a külvilágban való bizalom, fontoskodás mennyire kiüresíti az embert és hova vezet. Tehát újra egy kicsit befele, a belső végtelen felé kell néznünk. El kell mélyedni.
B.Z.: Valahogy úgy érzem, hogy a Földünket tartó Óriásteknős megmozdulni látszik, levetni készül hátáról ezt a kis földgömböt, ha az emberek nem lesznek képesek a fűszálakhoz, kis növényekhez hasonló alázattal őrizni azt, ami tulajdonképpen megtart bennünket is. Az emberiség jövője nagymértékben attól is függ, hogy képesek lesznek-e az emberek tömegesen, nagyobb számban ezt az alázatot, alázatos viszonyulást visszanyerni, illetve hajlandók lesznek-e megküzdeni ezért.
Sz.Gy.: És a zenében is így van, mert itt hihetetlenül élesen polarizálódtak bizonyos mozgásviszonyok, egyszerű és intim képletek és tömeges kakofonikus hangzások. Ezt a két végletet befogni, ez a 20. század végének egyik nagy zenei kísértése a muzsikus számára és az aktív hallgató számára is. Szeretném hangsúlyozni az aktív hallgatót ebben a tekintetben, mert anélkül, hogy a hallgatóság ne vegyen részt abban a műveletben, amit a muzsikus, mint egy utat, mint egy Taót végigjár, anélkül nem is érdemes muzsikálni. Ezt a kettőt együtt kell végigjárni ennek a két közegnek. A muzsikus emberi, lelki viszonylatainak, az alázatban fogant megszólalási szándéknak, ami kikívánkozik visszafoghatatlanul és az aktív hallgató részvételének ebben.
B.Z.: Remélem, hogy nekünk is lesz még alkalmunk így, aktív hallgatóként viszonyulni máskor is a muzsikájához. Egyébként ezek a beszélgetések folytathatók, talán nem így a tévékamera előtt, hanem máshol, arra érdemesebb helyen.
Sz.Gy.: A végtelenségig.
Ein kurzes Gespräch in Újvidék
Újvidéki TV, 14. Oktober 1988
Bicskei Zoltán: In der Einleitung zu Ihrem Konzert habe ich gesagt, dass es heute wichtiger ist, den Geist, die Geistigkeit der Musik zu bewahren, als zu erlauben, dass uns irgendein kleinkariertes Hemmnis verleitet, uns aus dem Gleichgewicht zu bringt. Wie kann man fest dabei bleiben, wie können wir diese wichtigen Sachen in diesen bewegten Zeiten bewahren?
Szabados György: So, indem wir nach innen schauen. Die vergangenen ein-zweihundert Jahre haben uns sehr oft gezeigt, dass die permanenten Beschäftigungen mit äußerlichen Angelegenheiten und die Beschäftigung nur mit diesen, das Vertrauen in die Materie und in der Außenwelt, die Wichtigtuerei – in welchem Maß all dies den Menschen leer macht und wohin das alles führt. Also, wir müssen wieder etwas nach innen, in die Richtung des innerlichen Ewigen schauen. Wir müssen uns vertiefen.
B.Z.: Ich habe den Eindruck, dass die Riesenschildkröte, die unsere Erde hält, sich zu bewegen beginnt, die kleinen Erdkugel von ihrem Rücken herunterwerfen will, wenn die Leute nicht fähig sein werden, das zu bewahren, demütig, wie z.B. die Grashalme und die kleinen Pflanzen, was uns eigentlich erhält. Die Zukunft der Menschheit hängt auch zum großen Teil davon ab, ob die Menschen massenhaft fähig sein werden, diese Demut, diesen demütigen Bezug zurückzugewinnen, oder ob sie bereit sind, dafür zu kämpfen.
Sz.Gy.: In der Musik ist es genau so, weil sich hier gewisse Bewegungsverhältnisse unglaublich scharf polarisiert haben: einfache und innerliche Formeln und massenhaft kakophonische Klänge. Diese zwei Extreme zu erfassen, das ist eine der größten Herausforderungen im Bereich der Musik am Ende des 20. Jahrhunderts, für den Musiker und für den aktiven Zuhörer. In dieser Hinsicht möchte ich den aktiven Zuhörer hervorheben, weil ohne die Teilnahme der Zuhörer im Verlauf, in dem der Musiker einem Weg, wie einem Tao folgt, ohne diese lohnt es sich nicht zu musizieren. Diese beiden müssen die zwei Extreme zusammen durchlaufen. Die menschlichen, seelischen Bezüge des Musikers, seine in Demut erzeugte Absicht, das zu äußern, was unaufhaltsam hinausdrängen will, und die Teilnahme des aktiven Zuhörers an diesem Prozeß.
B.Z.: Ich hoffe, dass wir noch Gelegenheit haben werden, uns ihrer Musik gegenüber als aktiver Zuhörer zu verhalten. Diese Gespräche können übrigens fortgesetzt werden, vielleicht nicht unbedingt vor der Kamera, sondern anderswo, an einem würdigen Ort.
Sz.Gy.: Bis in Ewigkeit.
A short conversation in Újvidék
Újvidéki TV, 14th October 1988
Bicskei Zoltán: In the introduction to your concert I said that today it is more important to safeguard the spirit, the spirituality of music than to allow that some small-minded hindrances mislead and unsettle us. How can we persist, how can we keep these important things in these surging times?
Szabados György: So that we look inside. The past one-two hundred years have shown us sufficiently, to what extent the permanent occupation with external appearances and the occupation only with them, the confidence in the objects and in the external world, the self-importance, make man empty and where all these lead to. Therefore, we have to look again inwards, in the direction on the inner endlessness. We have to engross our minds.
B.Z.: I have the impression that the giant turtle, which carries our Earth on his back, starts to move and wants to throw off the globe from his back, if the people are not able to safeguard, be humble as a grass and small plants, that what actually preserves us. The future of humanity depends greatly upon the capability of big masses of humans, to regain this humbleness, this humble relationship, or whether they will be ready to fight for it.
Sz.Gy.: This applies to the music too, because here some movement-relations, simple and intimate formulas and cacophonic sounds on a large scale have been polarized in an unbelievably sharp way. To trap these two extremities: this is one of the biggest challenges in the field of music at the end of the 20th century for the musician and for the active listener. In this context I want to emphasize the active listener because without the participation of the listener in the process, in which the musician follows a path, like a Tao, it is useless to play music. They both have to go together through these two extremities; the human, mental relations of the musician, his humble intention, to voice the “message” confided to him and the participation of the active listener in this process.
B.Z.: I hope that we shall have more opportunities to talk about the relationship of the active listener to your music. Actually, these discussions can go on, maybe not in front of the television camera but somewhere else in a more worthy place.
Sz.Gy.: Till the endlessness.
Type-written manuscript: