Az Országos Széchényi Könyvtár [OSZK] jóvoltából (Courtesy of National Széchényi Library [OSZK])
  Megkísérteni a csodát – Szabados György korunk zenei nyelvéről [In: Szegedi fesztivál magazin ’85, 27.old.]

.

Megkísérteni a csodát – Szabados György korunk zenei nyelvéről

.

– Kettős kötésben él. Dzsesszmuzsikusként ismerik nemcsak hazánkban, de a határokon túl is, ugyanakkor mindennapi foglalkozása a gyógyítás – üzemorvosként dolgozik. Honnan e két gyökerű kiteljesedés?

– Orvoscsaládban születtem, s az embert, mint tudjuk, alapvetően két dolog motiválja: a gének és a környezet. Édesapámtól, akit nagyon szerettem, az orvosi hivatás hitét, az emberi tartást, az egyetlen élet felelősségteljes vállalását kaptam örökül, édesanyámtól pedig a muzsika szeretetét. Soha nem volt kétséges számomra, hogy orvos és muzsikus egyszerre lehetek. Még akkor sem, amikor, már orvosi diplomával kezemben, zeneileg évekig semmiféle lehetőség nem adatott számomra. Elképzeléseimet csak szűk körben valósíthattam meg, s e visszhangtalanságban legfeljebb átmenthettem ötleteimet és vágyaimat. Közhely lenne azt mondani, hogy ma, miközben orvosi praxist folytatok és zenét szerzek, muzsikálok, a test és a lélek gyógyítójának hihetem magam. Egy biztos, igyekszem minél mélyebben megismerni az embereket, s lehet-e ezt körültekintőbben és komplexebben, mint orvosként?! S igyekszem megérteni és föloldozni-vigasztalni őket zenémmel.

– Hogyan fogadta Markó Iván felkérését, hogy készítsen „programzenét” a szarvassá vált fiúk történetéhez?

– Megtisztelőnek és izgalmasnak tartottam ezt a feladatot. Markó a múlt nyár végén keresett meg, a kérés annál is inkább izgatott, mert eddig mindössze egy programzenét készítettem, Tóth János negyedórás filmjéhez. Engem elsősorban dzsesszmuzsikusként ismernek, pedig én „csak” muzsikus szeretnék lenni. A dzsessz a XX. század speciális zenei nyelve, amelyet a korral együtt gondolkodó emberek nem kerülhetnek ki. A szarvassá változott fiúk történetében számomra a faluközösség csak a felszín látható rétegét jelenti, a lényeg mélyebben, ősibb közegekben rejtőzködik. A kolinda problematikája azért felemelő és szép, mert a természet metamorfózisát szólaltatja meg, s ezáltal máris időtlen, absztrakt, jelképes erejű és igényű. Az én munkám azzal kezdődik, amikor a három fiú kiszakad a falu ősi burkából és belekerül az álomvilágba, a modern nagyváros dzsungelébe. Ezt zeneileg kellett végigkövetni, s eljuttatni a kísértések, csábítások, fölemelkedések és elbukások során a végpontra. A világ sorsáról kellett gondolkodnom, a kor hangján megszólalva, élet és halál kérdéséről zenében szólva. Meggyőződésem, hogy e témában az a csodálatos, hogy kikerülhetetlen a titkok kapuja, a csoda megkísértése. A csoda az ember számára az egyetlen és méltó kategória létének igazolására. Ezt az egyetlen lehetséges megoldást és emberi igényt igyekeztem zeneileg megfogalmazni, mert csak ez tarthatja karban hitünket. A csoda – agyunk racionalitásával jól tudjuk – lehetetlen, viszont ott emelkedhetünk emberségünk igazi magaslataira, ha megkísértjük a lehetetlent. Az már önmagában a csoda igazolása.

– Kik, s miként szólaltatják meg muzsikáját?

– Nem kis gondot jelentett ennek a drámai balett zenének megszólaltatása. Ha műfajáról kellene beszélnem, nehezen tudnám meghatározni. A problematika alakította a kifejezésmódot, így megtalálható benne a régi magyar zene attitűdje éppúgy, mint a dzsessz, vagy a szimfonikus zene élménye. Nehezítette a megszólaltatást, hogy olyan zenei anyagot hoztam létre, mely bizonyos helyeken nyitott, improvizációs készséget igényel, ezáltal az előadóktól aktív közreműködést, együttlélegzést kíván. Végül is a Magyar Rádióban egy alkalmi zenekar szerveződött dzsesszmuzsikusokból, a modern zene megszólaltatóiból és szimfonikus zenészekből. A felvételek során irdatlan nehézségekkel kellett megküzdenünk, hogy egységes hangzás szülessen, ám elégedettséggel állapíthatom meg, hogy a sokszínű, sajátos nyelvezetű, komplex zene inspirálhatja Markó Iván fantáziáját.