Ha a lelkiismeret nem működik, szétesik a világ [In: Aracs 2006/4., 109.old]

.

Ha a lelkiismeret nem működik, szétesik a világ

.

Tisztelt közönség, elnök úr! Elnézést kérek, hogy csak most, a m űsor végén köszönöm meg ezt a díjat, s nem amikor átvettem, de annyira meg voltam hatódva, hogy nem tudtam megszólalni. Ha az ember azoktól kap valamiféle visszajelzést, akikért dolgozik, akkor ez nagyszer ű érzés. De vajon megteszünk-e mindent, vajon megtettem-e mindent annak, aki mindnyájunkat ideküldött? Mert világot fenntartani, közösséget fenntartani, kultúrát fenntartani csak ilyen lelkiismerettel lehet. Vissza kell térnünk ahhoz a gondolkodáshoz, amelyben tudomásul vesszük, hogy van lélek, van lelkiismeret és ezen a bels ő talapzaton áll minden. Ha a gravitáció nem m ű ködik, szétesik a világ, ha az emberi lelkiismeret nem m ű ködik olyan pontosan és erősen, mint a gravitáció, szétesik a közösség, szétesik a kultúra, szétesik az ember, a család, minden. Sokan mondják manapság., hogy az emberi lélek valahova le akar születni erre a földre, és oda születik, ahova ő kiválasztja, hogy milyen szül ők gyerekeként akar élni. Ezek szép hiánypótló teóriák. Biztos, hogy van benne igazság, én mégis azt mondom, hogy mindnyájunkat ide leküld valaki. És hogy hova, azt nem mi döntöttük el. Ennek a megtiszteltetésnek, amiben most részesültem, amit tiszta szívből köszönök, és talán megindultságom igazolja, hogy tiszta szívből teszem, ennek van egy másik oldala is. Nevezetesen, hogy a délvidéki magyarság egy ifjú generációja, a magyarkanizsai ifjú, szellemi elit adott er őt sok mindenhez nekem is, mint ahogy oly sok alkotóm űvésznek, akik innen származtak, innen származnak, vagy akik nem itt dolgoznak, de tudják, érzik e két dolgot: egyfelől, magát ezt a szellemi közeget, ahol fészket kapott ez a kis vacak madár, amely itten tojja a zenéit, s talán csak kikel belő le valami, másfelől pedig azt, amit én is látok, hogy a mi népünk és kultúránk hihetetlenül rossz állapotban van. Ezt mint anyaországi magyar merem kimondani. Ugye, mi magyarok a fájdalmunkon nevetünk, örömünkben sírunk, és most öröm van, és mégsem szabad sírni, mert még nincs itt az ideje annak az örömnek. Ez az öröm akkor lesz igazi öröm, hogyha ez a kultúra, ez a nemzet, ez a nép újra a maga örömébe kerül, talpra áll. Meggy őződésem szerint ez a szellemi-lelki talpra állás, akkor fog bekövetkezni, amikor az a magyarság, amelyet leamputáltak a nemzet testéről, újra beoltja őrző magasrend ű kultúrájával, erkölcsiségével, erejével a fölhígult, eler őtlenedett anyaországot. Itt tehát, és ez igaz a többi részre is, nem szabad lélekben elgyengülni. Nem szabad h űtlennek lenni, mint ahogy én úgy érzem, valahányszor itt vagyok, hogy itt él a h űség, és egy csodálatos er ő lappang.

Én most három zongoradarabom egy kis részét fogom eljátszani, fűzérszerűen. Köszönöm szíves figyelmüket.