IMPROMTU
Ó, szép szegény anyáink
kiknek lassú gólyaszárnyak
már tiszta csillagmezőkön lengik el
reményeiknek édes zsivaját
akiknek álmokon szőtt szavak
lobogózták egykoron
nagyanyák mosolyától a
haláltáborok sátánjaiig a reggelt
s kik hallgattok kertek
ingatag csendjén már
esélytelenül a néma hajnalokon
Ó, ti áldó tekintetűek
akiknek tükre még nem volt temető
akik szemébe néztetek annak is aki kinyomta
a szemet szemetelő szemébe is naponta
(hogy felesküdött gyűlöletén
besarazni szent látomásainkban is a Napot)
Ó, szegény hallgatagok
ti holtig ölelők
akiknek meddő jövőként
gondosan kimagozta öletekben
égi gyümölcseiteket a bűn
s ti kürtőskalács-illatú asszonyok
akik magatokra maradtatok az ész
e vérvörös rengetegén
oly habosan akár a hű
nyárvégi harangszó mit
a tudós ősz vén udvarlásán temet
Ó, szép szegény anyáink
ti öröklét-szeretők
mennyei szirmú szívek
Hol vagytok
hova röppentetek el oly könnyeden itt
az éhek alatt
nincs aki fogja kezünk
már nem tárul otthonotok
éneketek örökre elillant
s mi már szeretni sem szeretünk
Mit vittetek el ó, istenanyák
mit óvott jó honotok
mit rejtegetett az égi szemérem szavatokban
a gólyacsapat mitől búcsúztatott
Miért nem aggódtok immár
és mit hagytatok örökül
hogy a kivámolt Föld
mosdatlan bosszúja vár ránk?
(1983–2009)
