Az Alba Regia napok keretében 1967-ben induló fehérvári „Interjazz” fesztiválok sorozata az 1989-es, tizenegyedik „kiadással” búcsút vett a jazz barátaitól. Csak a következő évezredben került sor két alkalommal a feltámasztására.
… Mégpedig 2002-ben, tizenhárom évvel a rendszerváltás után, majd még egyszer: 2003-ban. A fesztivál neve is megváltozott. Az „Alba Regia Napok” ünnepélyes városi eseményei megszűntek, ám – talán éppen emlékeztetőül – maga a jazztalálkozó vette át a nevet „Alba Regia Jazzfesztivál” formában. Az „Interjazz” elnevezés megszűnt, a Videoton nevet immár csak a támogatók között fedezhettük fel. 2002-ben a „VOK” (Videoton Oktatási Központ) adott helyet a rendezvénynek. A következő évre befejeződött a Vörösmarty Színház átépítése, így a fesztivál fő rendezvényei a régi, megszokott, „méltó” helyükre kerültek vissza.
De térjünk vissza mi is 1989-hez, a rendszerváltás évéhez! Senki nem sejtette, hogy ez lesz az Interjazz Fesztiválok legutolsó rendezvénye. Már csak azért sem, mert mindenki megszokta, hogy 1978 óta háromévenként ismétlődtek a találkozó eseményei, ezúttal azonban 1987 után csak két esztendőt kellett várni, és ’89-ben máris beköszöntöttek a jazzbarátok nagy örömére a fesztivál napjai… Sajnos, csak két nap! 1984 óta nem futotta többre, hiszen a rendszerváltás egyelőre nem járt együtt gazdasági fellendüléssel. Pedig a találkozó művészeti vezetője, Benkó Sándor, egy rádióinterjúban megerősítette azt a hírt, hogy ezentúl (1990-től) visszatér az 1960-as, ’70-es évek rendje, évente sor kerül majd a fesztivál rendezvényeire. Sajnos, az ígéretből nem lett semmi: a Videoton vállalat gyakorlatilag csődhelyzetbe jutott, a pénzcsatorna „eldugult”, így nemcsak az 1990-es rendezvény maradt el, hanem az egész Interjazz elbúcsúzott – talán örökre…
Igazi világsztárok ezúttal sem szerepeltek a koncerteken, de kiemelkedő jazz-zenészek igen! Hazai kiválóságaink közül például Szabados György szólókoncertjén olyan különleges atmoszférát teremtett, úgy lebilincselte a hallgatóságot, mintha egy szupersztár amerikai zongorista játszott volna a Vörösmarty Színházban. Pege Aladár nemzetközi all-star együttesében két USA-beli kiváló zenész is játszott. Egyikük Jim Pepper, aki arról nevezetes, hogy indián népzenét dolgozott fel lemezein, mégpedig olyan kiemelkedő sztár közreműködésével, mint Don Cherry, aki maga is a jazz és a természeti népek zenéjének fúziójáról közismert. A tenorszaxofonos-fuvolista Pepper (Nem tévesztendő össze Art Pepper-rel!) néhány évvel fehérvári fellépése előtt a budapesti Körcsarnokban lépett fel Paul Motiankisegyüttesében. Nagyszerűen szerepelt a combóban az ugyancsak amerikai, de Európában élő dobos, Alvin Queen is; kiváló bőgősünk szintén remek napot fogott ki… De folytathatnám a sort a nagyszerű finn szárnykürtös Markku Johansson-nal, az eMeRTon Big Band további külföldi, valamint magyar szólistáival és általában a részt vevő magyar muzsikusok többségével is.
A XI. Interjazz Fesztiválról ezúttal nem kell írnom további részletekbe mélyedő visszaemlékezést, hiszen annak idején a Magyar Zeneművészek Szövetsége „JAZZ” magazinjában beszámoltam az eseményről, és a korabeli cikk fénymásolata itt olvasható, jelen írásom illusztrációjaként. A szerkesztőségben ezúttal remek fényképeket találtak a cikkhez. Érdekességként elárulhatom, hogy mindaddig írtam már a magazinba a Nagykanizsai Jazzhétvégéről, a Szegedi Jazznapokról, két alkalommal is a tatabányai Jazztáborról, sőt az 1985-ös varsói Jazz Jamboree-ról is. Azonban furcsa módon saját városom fesztiváljáról csak 1989-ben írtam első alkalommal; és éppen a legutolsóról… Hát igen, „Nem lehetsz próféta a saját hazádban.” – mondja a régi közmondás.
A cikkmásolatban általában nem változtattam az eredeti fogalmazáson, főleg a sajtóhibákat, nyomdai elírásokat javítottam ki (Photo Editor segítségével). A legdurvább hiba az volt, hogy Jim Pepper képe fölé az osztrák Harald Neuwirth neve került – mégpedig az is hibásan: a keresztneve „Harold” formában. Kivétel nélkül mindegyik zenészfotó a cikkhez tartozott eredetileg is. A képaláírásokat számos esetben kiegészítettem a képen látható zenészek nevével. Nagyon kevés alkalommal módosítottam a fogalmazáson is (szórend változtatása, kötőszó cseréje vagy pótlása).
A névaláírásom „Márkus J. József” verziójának magyarázata: annak idején a Rádió (vagy az MTV?) egyik munkatársát is Márkus Józsefnek hívták, megkülönböztetés végett használtam a J betűt, amely (talán olvasóim már kitalálták) a jazzre való utalás.