Gyermekkorától kezdve zenét tanult. Végül tinédzser korában a zongoránál kötött ki. Zenészként-zenekarvezetőként-hangszerelőként két jelentős dixieland zenekar köthető a nevéhez: az Oldsmobile Dixieland Jazz Band az 1980-as, míg az Orient Dixieland Jazz Band az 1990-as években.
A Magyar Jazz Szövetségnek 1990-es megalakulásától haláláig tagja volt, az 1990-es évek első felében alelnökként is tevékenykedett. A Magyar Jazz Kutatási Társaságnak is alelnöke volt.
A Magyar Rádióban Maloschik Róbert jazz szerkesztősége idején 1995 és 2007 között több mint 180 interjút készített a magyar jazztörténet még élő nagyöregjeivel.
1995-96-ban a MaJazz munkatársa volt, majd 2011 és 2016 között a JazzMa.hu főszerkesztő-helyettese.
Életművét a Magyar Jazz Szövetség 2012-ben Pernye András-díjjal ismerte el.
Szerintem a valaha élt legnagyobb tudású magyar jazztörténész volt!

Maloschik Róbert

RÁDULY MIHÁLY BESZÉLGET CSÁNYI ATTILÁVAL: “hogyan tudta ezeket a fiúkat összefogni és ilyen harmóniát kialakítani, azt a választ adta, hogy egyrészt a szeretet, másrészt, hogy nagyon tudtak egymásra hatni.”

Ő készített velem egy interjút még New Yorkban, valamikor a 90-es években lehetett. Én tavaly vele. Igaz ugyan, hogy nem róla, hanem Szabados Györggyel kapcsolatban. Ez amolyan „oral history“, visszaemlékezés. Ez olvasható alább.
(Budapest, 2015. április 25.)

Ráduly Mihály (R.M.):
Csányi Attilával előzőleg már beszéltünk arról, hogy megkérem, beszéljen Szabados Györggyel kapcsolatos emlékeiről, élményeiről. A telefonban említetted, hogy már a Dáliában (Dália Jazz Klub), 1962-1963 táján megismerted a munkásságát. Tiéd a szó!

Csányi Attila (Cs.A.):
Kedves Misi, hadd kezdjem azzal, hogy én korántsem a legjobb barátja voltam – nagyon sok „legjobb barátja” van Szabados Györgynek -, de nagyon szívélyes, néha bizalmas viszonyban voltam vele és igen jó emlékeim fűződnek hozzá. Ezért én nem vagyok igazán objektív, mert nagyon elfogult vagyok vele. Kezdem az elején, és nyugodtan igazítsál ki, hogyha elkalandozok. Valóban, az Alkotmány-Bajcsy sarkán levő – ma talán valamilyen söröző – Dáliában hallottam először. Ez volt az első engedélyezett jazzklub 700, azaz hetes száz beiratkozott és nyilvántartott taggal. Hogy 1962-ben vagy ’63-ban volt-e, azt nem tudom, de mivel a Dáliában a klub csak egy-másfél évet működött, tehát vagy ’62 vagy ’63 eleje. Amit én hallottam tőle az egy trió volt, két számot játszottak. Kezdem azzal, hogy a dobosra teljesen határozottan emlékszem, Helényi Bélának hívták, de a bőgősre…

R.M.:
Valószínű, a Rahói Ernő volt.

Cs.A.:
Igen, Rahói Ernőre emlékszem, de a Modern jazz IV-es számú dupla lemez antológián nem Rahói van, hanem a Publik Endre. Ez elbizonytalanított engem, valószínű, hogy a Rahói volt, de egy pici esélye mégis lehet annak, hogy a Publik. Nem keverem össze a két embert, mind a kettőt ismertem. Először a „You Go to My Head” című közismert darabot játszották, de ’62-ben ez még nem volt annyira közismert, a második számot nem ismertem. Akkoriban Bartos Gyulától tanultam zongorázni és feladta nekem ezt a darabot megharmonizálni, tehát legalább felfogtam valamit belőle. Rövidre fogva, nem hallottam akkor még a free-zenéről, azt sem tudtam, hogy létezik, nem értettem, hogy mi történik, mégis nagyon jónak tűnt. Mivel ismertem az akkori zenészeket, azt az egyet biztosan megállapítottam, hogy ez az ember kilóg a sorból valamerre, de ő nem is volt free. Free jazzt egyébként a nagykőrösi vagy ceglédi fesztiválon hallottam először talán 1968-ban, méghozzá egy osztrák zenekartól. Mindenki a másiktól kérdezte, hogy mi ez, mert nem tudtuk. Visszatérve Szabadoshoz, később, amikor személyesen megismertem azonnal nyilvánvaló lett, hogy ő egy vezéregyéniség, nagyon határozott politikai nézetekkel, volt benne valami nem melldöngető és nem magyarkodó, de mégis nemzeti vonulat, volt benne vallásos vonulat, hagyomány- és népzene tisztelet. Akkor másképp álltunk ezekhez a dolgokhoz, mert például nem illett mondani, ha valaki vallásos volt, ugyanez vonatkozott a világnézetre is. Teljesen mindegy, hogy milyen vallás, hiszen akkor még a Kádár rendszer közepén voltunk és lehet, hogy ez nem tartozik a témánkhoz, de egy nagyon jellemző dolgot tudok mondani erről. Egy televíziós fiatalember, aki egykor magas beosztásban volt gyakran készített jazz-műsorokat, szemmel láthatóan nem volt túlságosan jártas a jazz világában, de politikailag támogatott ember volt. Azért nem mondom a nevét, mert ma is él és nagyon sokan ismerik. Kiderült, hogy a papája a Mód Aladár volt, aki nem a Kádár, hanem még a Rákosi rendszerben volt nagyhatalmú ideológus. Egyszer a Szabados Gyurival beszélgettem erről, ő szintén ismerte ezt a tévés embert és valami olyasmit mondhatott, hogy érthetetlen, miért fut. Én azt mondtam, hogy most hallottam – nem is biztos, hogy igaz, de nagy a valószínűsége –, a papája a Mód Aladár. Erre Szabados nem azt mondta, hogy ilyen kommunista vagy ilyen-olyan ellenség, hanem azt, hogy „ja, hogyha egy árny áll mögötte, akkor már értem”. Nekem ez annyira tetszett, hogy még 40 év után is emlékszem rá.

R.M.:
Ez nagyon jó és nagyon kapcsolódik Szabados személyiségéhez.

Cs.A.:
Később két helyen is lehetett Szabados Györgyöt hallgatni. Szigeti Péter szervezte a Kassák Klubot, a másik nagyon ismert hely az Egyetemi Színpad volt, annak a zenei szervezőjéről semmit nem tudok. Néhányszor én is ott voltam és minden fellépése élmény volt. Az előbb emlegettem Nagykőröst és Ceglédet, ez egy egész  különleges eset volt, ugyanis egy helyi vállalat, a Ceglédi Róna Vendéglátó Vállalat szervezte, amelynek az igazgatója, dr. Hajdú Endre saját hatáskörében egy nemzetközi jazzfesztivált mert szervezni. Később hallottam, hogy a zongorista Garai Attilát a Róna Vendéglátónál jogászként alkalmazta, aki ugyan diplomázott, csak sohasem dolgozott a szakmájában, még egy percet sem. Cegléden láttalak téged is életemben először szaxofonozni (II. Nemzetközi Ifjúsági Jazzfesztivál – Cegléd, 1970. július 3-4.).

R.M.:
Igen? Én életemben először ott játszottam a Pegével (Pege Aladár) ’68-ban.

Cs.A.:
Várjál, ott volt két külföldi tenorszaxofonos is, és kialakult valamiféle – nem tudom, hogy megszervezett volt-e, mert én ebbe véletlen csöppentem bele, sőt, azt sem tudom, hogy Cegléden vagy Nagykőrösön volt – szaxofon párbaj, ahol te talán a némettel (Charly Mader) és dánnal (Holger Laumann) játszottál. A régi papírjaimon lehet, hogy még a neveket is megtalálnám, de az számomra megint egy  olyan világ volt, amivel addig  nem találkoztam soha. Akkor nem beszéltem még veled, csak láttalak-hallottalak téged.

R.M.:
A Gyuri játszott ott azon a…?

Cs.A.:
Nem. Azon te a Pegével voltál.

R.M.:
Én a Pegével voltam, így van.

Cs.A.:
Igen. De az egésznek volt valami olyan ismeretlen íze, amivel addig még nem találkoztunk. .  Simon (Simon Géza Gábor) sok személyes emlékkel kell, hogy rendelkezzen Szabadosról, megmondom miért. Csinált a Szerb utcában egy kitűnő jogász jazzklubot (ELTE ÁJTK) és ott, mivel kevés pénz volt, megszerezte a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) támogatását, de nem volt ebben semmi politikai töltet. Megnyerte vezetőnek Kalocsai Csillát, aki egyetemista volt és nagyon tehetséges, aktív klubvezető, talán Simon baráti köréhez tartozott. Oda Simon meghívta, amilyen gyakran csak tehette Szabadost. Valószínű, hogy ez a Mód Aladár féle előző beszélgetés is itt hangzott el, a Szerb utcai jogászklubban. Ugyancsak Simonhoz kapcsolódik, hogy ő szervezett különböző jazztáborokat, és az egyik – a dátumának, mielőtt idejöttem, utána néztem – 1986-ban volt és a következőt szeretném elmondani, erre lehet, hogy néhányan még emlékeznek.

R.M.:
Ez Tatabányán volt, ugye?

Cs.A.:
Voltak táborok Tatabányán is, de ez Sikondán volt. Gyönyörű vidék, táborozó, nyaralóhely, valószínűleg ifjúsági táborok azóta is vannak ott. Ez a jazztábor (IV. Baranya megyei jazztábor – Sikonda, 1986.) kapcsolódik a főtémánkhoz. Rengeteg zenekar volt, minden nap több előadás és nagyon nagy érdeklődés. Egyik délután Szabados György négykezest zongorázott a Binder Károllyal. Ott is valószínűleg két szám volt, de csak a Liza-ra emlékszem, a Gershwin (George Gershwin) Liza-jára, amit úgy játszottak el, hogy a két avantgarde, mert akkor már a Binder is eléggé külön utakon járó embernek tűnt, harmóniailag nem agyonbonyolítva a nyers vázat csinálták kötött 4/4-ben, gyönyörűen, stílusosan, mintha egy swing ingabasszusos kidolgozott produkciót hallanál. Annyira tetszett az embereknek, hogy nagyon hosszan játszották és mindig, ha a periódus vége felé közeledtek, beletapsoltak, hogy folytassák és úgy látszott, hogy kitűnő partnerek.

R.M.:
A Szerb utcában a Simon Géza Gábor létesített klub az körülbelül milyen időszakra esett?

Cs.A.:
Talán 1979-ben kezdődött, de ez nem biztos. A Simon féle klub nem tematikus klub volt, tehát nem az volt, hogy avantgarde vagy dixieland, hanem valószínű úgy működött, hogy az zenélt, akit ő meg tudott hívni. Tehát ott pl. Szabados mellett elfért a Jákó Combo (Jákó Balázs)… Van valahol egy klubtagsági igazolványom is, de a dátummal nem akarok valami félrevezetőt mondani.

R.M.:
Yeah, hát persze, egy klub…

Cs.A.:
Igen, és érdekes módon majdnem mindig teltházas volt, tehát egy jól működő valami. Nem voltak drága belépő díjak, de valamit fizetni kellett, az emberek elbírták. A Szabados ott többször föllépett, mindig szólóra és trióra emlékszem és valószínű, hogy ez nem spórolás miatt volt, mert a Jákó Combo például meghívta a Benkónak (Benkó Sándor) a trombitását a Zotyót, a Zoltán Bélát, aki titokban a Clark Terryt is szerette, csak nem biztos, hogy megemlítette a főnökének, mert az biztosan nem lett volna jó pont.

R.M.:
Tudod, mi érdekelne engem? Beszéltünk a Dália időszakról, én is hallottam ott a Gyurit, utána megjelent a Jazz Antológián a B-A-C-H Élmények… Mit tudsz arról a korszakról, ami ezt követően történt egészen Az esküvő című lemezig?

Cs.A.:
Hűha! Szerintem a Modern Jazz IV-V antológián szereplő B-A-C-H élmények (1964-ben vették fel, de csak 1965-ben az V. lemezzel együtt hozták forgalomba) és az 1974-ben készült Esküvő között 9 év telt el. Az Esküvő alapmű, meglepően jó volt a fogadtatása. Ez alatt a 9 év alatt hivatalos hangfelvétele nem készült, de éppen az interneten nemrég megjelentetett szenzációs „The World of György Szabados” honlapból derült ki, hogy a Magyar Rádió 1965, 1966 és 1970-ben is készített Szabados felvételeket. Ugyancsak jó hír, hogy fennmaradt 1973-ból egy Egyetemi Színpad-i koncertfelvétel is. Itt jegyzem meg, hogy további Szabados rádiófelvételek sorsáról keringtek néha egészen hihetetlen történetek, amelyek az akkori szerkesztő Kiss Imre körül forogtak. Kész „Z”-sített felvételek tűntek el, nemcsak az orsók, hanem a nyilvántartásokból is nyomuk veszett. Nemcsak Szabados György, hanem például Kertész Kornél elkészült szólózongora felvételei sem kerültek elő. Ezek pótolhatatlan vesztességek. Én ugyanis 1967-71 és 1989-2007 között, tehát kb. 22-23 évig jazzműsorokat készítettem. Az első 5 évet Kiss Imre, a másik hosszabb időszakot Maloschik Róbert főszerkesztősége alatt.  Visszatérnék még a Dáliára. Elfelejtettem mondani, hogy az újonnan alakult jazzklub indított egy havi újságot is, amely akkor tényleg szenzációt jelentett. 1963-ban 4 száma jelent meg, azután megszűnt. Ebben sok egyéb mellett volt egy szavazólap, amelyen lehetett az egyes hangszeres jazzmuzsikusokra, énekesekre és együttesekre szavazni. Az első összesített rész-szavazás szerint a Dália Jazzklub tagsága Szabados Györgyöt a zongoristák második helyére szavazta. (Az első helyet Kertész Kornél kapta.) A kisegyüttesek között pedig az 5. helyet szerezte meg. A Dáliához kapcsolódik az is, hogy az egyik lapszámban közölték Szabados György egyik szerzeményének a kottáját is, mégpedig nem az akkor divatban lévő számozott basszusokkal, hanem kétkezes zongora kottaként. A címe az volt: Szép lesz, akár a hajnal. A kotta mellé egy kis fényképet is illesztettek. Az újságban megjelent Gonda János „Két kritikai megjegyzés” c. cikke is idetartozik, az első sorokat ide diktálom: ”Szabados tehetséges muzsikus, tud hinni abban, amit csinál. Más kérdés, ki tudja követni őt. Ki tud vele együtt hinni. A magam részéről, abban az útban nem hiszek, amelyen jár….Nincsen adott harmóniai és ritmikus váz, nincsen előre fixált tematikus anyag, de eltűnik a periódus és a metrum is… A jazz mai értelmezése szerint nem improvizáció az ő zenéje, hanem szabad fantáziálás”. Az esküvő megjelenése után néhány évvel indult a Szerb utcai jogászklub. Viszont a Simonnak volt egy korábban alakított klubja, az a Szakasits Árpád úton a BMK (Budapesti Művelődési Központ), talán 1972-ben indult a Jazzklub és legalább 15 évig, de lehet, hogy még tovább működött, nagyon nagy érdeklődés mellett. Ennek a klubnak Simon talált egy kiváló helyi támogatót, a népművelő Bánhidi Mária személyében. Ez a klub sem volt valamelyik stílus mellett elkötelezve, mindenféle jazz elhangzott itt. Például bemutatkozott itt Grencsó István Masina csoportja, a Martiny-Beamter-Gayer-Baló együttes, volt tradicionális klarinétpárbaj Molnár Gyula, Apáti János és Győri István részvételével és még számtalan fellépő. Volt egy Portré c. sorozat, amelyben a koncert mellett beszélgetésekre is sor került. Szabados többször is szerepelt a BMK-ban. Simon akkor már fotózott és emlékezetem szerint hangfelvételeket is készített, valószínűleg ezekről a dátumokról vannak feljegyzései. Nem lepne meg, ha előkerülne néhány eddig ismeretlen dokumentum. Az általad kérdezett 9 év akkor is nagyon mozgalmas volt Szabados életében, ha hivatalos hanglemezkiadás nem készült a játékáról. A partnerei néha változtak, a Dália után a triójában Rahói Ernő bőgőzött és Debreceni Csaba dobolt, azután egy quintettel is bemutatkozott (Tomsits Rudolf trombita, Sillye Attila harsona, Rahói Ernő bőgő és Csáki Béla dob). Egy Csontvári kép: a Zarándokok tánca a következő állomása, lehet, hogy ezt már a quintet számára komponálta. Azt nem lehetett tudni, hogy ha eltűnt a nyilvánosság elől az visszavonulás volt-e vagy felkészülés és útkeresés. Aztán a népi énekhang kezdte foglalkoztatni, a kántálás. Ekkoriban egy quintetet alakított, Friedrich Károllyal, Kimmel Apóval (Kimmel „Apó” László), Huszti István bőgőssel és Debreceni Csaba dobossal, akit később Faragó „Kázmér” Antal váltott. A következő váltás azt hiszem 1972-ben történt. A Szabados együtteshez (Kimmel Apó, Vajda Sándor, Jávori Vilmos) csatlakoztál Te is, a Zsoltárból Baltás zsoltár lett. A San Sebastian-i jazzfesztivál Free Jazz nagydíjáról azt hiszem, mindenki tud. Utólag hallottuk, hogy valamikor ezidőtájt távoztál az Egyesült Államokba, mivel ösztöndíjat nyertél a Berklee-re. Mivel a kérdés Az esküvő megjelenéséig tartó időre vonatkozott, még egy változásra emlékszem, 1973 körül a harsonás Friedrich Károllyal és a hegedűs Kathy Horváth Lajossal bővült az együttes. És egy ideig Kőszegi Imre is játszott velük. Az esküvő lemez utáni időszakról Simon Géza bizonyára sok adattal tud szolgálni, a különböző együtteseinek tagjait is összegyűjtötte.

R.M.:
Erről akkor majd megkérdezem a Simon Gézát.

Cs.A.:
Lehet, hogy túlzás, amit a Jávorszky mond (Jávorszky Béla Szilárd), de valami magja, igazsága van annak, hogy a ’60-as, ’70-es években nagyobb tábora volt a modern vagy avantgarde jazznek, mint ma. Ebben nem tudom, mennyi a sznobizmus, de emlékszem rá, hogy például a Lengyel Kultúrában (Lengyel Kultúra Boltja), amikor új lemezek érkeztek az emberek elkezdtek egymásnak telefonálgatni. Először mindig az avantgarde zene fogyott el, pedig a lengyeleknek a tradicionális felvételei is az európai élvonalhoz tartoztak. Először a Komedát (Krzysztof Komeda)kapkodták el.

R.M.:
Ezt valószínűleg a Kés a vízben című filmnek köszönheti, aminek ő írta a zenéjét.

Cs.A.:
Igen, és gyakran szerepelt vele egy kitűnő svéd tenorszaxofonos, Bernt Rosengren. A Lengyel Kultúra Boltjának még egy hatalmas vonzereje volt, a lengyel grafika, meg plakátok, modern rajzok. Sokan bekeretezve őriztek ezekből a lakásukban, és úgy gyűjtötték, mint más a festményeket. Ja, a legnagyobb meglepetésemre láttam a Szabados honlapon a Hnilicka-t (Jaromír Hnilicka) is meg a Bergendyeket is (Bergendy István és Bergendy Péter – de csak a Pista fúj azokon a felvételeken!). Hogyha ez nem tőled származik, akkor a felesége megtalálta otthon, tehát nem vesztek el.

R.M.:
Igen, előkerült az egyik orsós szalagról.

Cs.A.:
Az Egyetemi Színpadról nem tudom, kivel kellene beszélni, de nálam mintha ’73-hoz kapcsolódna, hogy Te a Kimmellel, a Kathy-Horváth-tal és a Vajda Sanyival…

R.M.:
Meg a Jávori Vilivel… Tudom a történetet.

Cs.A.:
… szerepeltél. Kimmelt előtte sose hallottam, csak mindig a Friedrich emlegette, mert neki a barátja volt, tehát, ilyen összeállításról addig nem is tudtam. Aztán kialakult Vajda Sándorral és Faragó „Kázmér” Antallal egy különlegesen jó trió.

R.M.:
Igen, nagyon jó volt.

Cs.A.:
Amikor 1999 tavaszán meghalt a bőgős Vajda Sándor, akkor én rádióműsorokat készítettem, már vagy 10 éve, és szóltam Szabadosnak, hogy hajlandó lenne-e a Maloschik Róbert műsorában – A jazz világa volt talán a címe – velem beszélgetve elbúcsúztatni, szólni néhány szót róla. A legnagyobb meglepetésemre nem kellett biztatni, abban a pillanatban mondta, hogy jön. El is készült a felvétel, de sajnos nekem nincs meg kazettán sem, a Rádió pedig ezeket a műsorokat nem őrzi meg. Szabados, Vajda és Faragó három egymástól szinte mindenben elütő, eltérő habitusú, gondolkodású, érdeklődésű ember volt, szinte mindenben különböztek egymástól. Arra a kérdésemre, hogy hogyan tudta ezeket a fiúkat összefogni és ilyen harmóniát kialakítani, azt a választ adta, hogy egyrészt a szeretet, másrészt, hogy nagyon tudtak egymásra hatni. Ami ugyancsak Szabados György szerénysége, hiszen akarva-akaratlanul is ő volt a vezéregyéniség. Te ott egy megbecsült vagy talán inkább ünnepelt szólista voltál, de volt egy olyan válogatott alap ritmusszekció, amit próbálok visszaidézni, Lőrinczkytől (Lőrinczky Attila) kezdve talán még a Benkő Róbertig nagyon sok bőgős volt vele, de mégis ez a trió, ez volt az általam ismert legjobb. A Rahói Ernő is jó volt, a Publik is jó volt, ezt nem is vitatja senki, de sosem érték el azt az együttes szintet, mint Vajdával és Faragóval.

R.M.:
Élőben én ezt a triót soha nem hallottam, csak azokat a felvételeket ismerem, amik megjelentek lemezen vagy privát gyűjteményből származnak és emlékezetem szerint mind a 80-as évek elején lettek rögzítve. Tényleg nagyon jók! Talán a legérzékenyebb rezdüléssel követik a Gyurinak a játékát.

Cs.A.:
Igen, igen, és ez nézéssel ment. A tekintetével irányított. Én ennek egyszer-kétszer tanúja voltam. Szabados egyébként vezényelt, ha szükségesnek tartotta, főleg a MAKUZ-nál. Ja, és még egyet elfelejtettem mondani! Ez egy epizód csak, lehet, hogy más már elmondta. A Jazz Szövetség valamikor a rendszerváltás környékén alakult (Magyar Jazz Szövetség, alapítva 1990-ben), de volt ennek egy előd szervezete, a Magyar Zeneművészek Szövetsége, azon belül volt egy Jazz Szakosztály. Ennek havonta voltak ülései és Gonda volt a vezetője. Az volt a pontos neve, hogy Magyar Zeneművészek Szövetségének Jazz Szakosztálya és ott pont fordított probléma volt; nem toborozni kellett a tagokat, hanem utána kellet járni, hogy bejussál. Nekem valamilyen módon szerencsém volt, mert szóltak, hogy akarok-e ott lenni, mondtam, hogy akarok, attól kezdve én tag voltam, adtak is valami papírt erről. Két hasznom volt életemben ebből. Az egyik az, hogy volt egy olyan előadás, amit a Gonda tartott, kottalejegyzés a XX. században témában. Ez volt a címe, nem szó szerint, de valami hasonló és behozott egy saját, egy Vukán (Vukán György) és egy Szabados partitúrát. Ha jól emlékszem, akkor még ez újdonság volt, meg valami nyugati varázs, hogy nem csak megmutatták, meg a kezedbe vehetted, hanem kivetítették a Szabadosnak a kottáját, amit, ha nem mondják nekem, akkor egy Burda divatlap szabásmintájának hihettem volna vagy bárminek! Azon minden, csak hangjegy nem volt! Azon minden volt, jelek, vonalak… és akkor elmagyarázták, hogy ez mi. Szerintem, aki magyarázta az sem mindent értett, Szabados pedig nem volt ott. És akkor azt láttuk, hogy – mit tudom én – 6 #-tel valami két kézre írt nagyon sűrű dolog, csak azt láttam, hogy ezt én el nem tudnám játszani, akármi történne. Az volt a hagyományos lejegyzés, azután a Vukáné hagyományos, de egy kicsit bonyolultabb, a Szabadosé meg lehet, hogy egy geológiai térkép, vagy minden más lehetett volna. A másik hasznomhoz Szabadosnak nincs köze, de ott láttam ennek a keretében a gitáros Szabó Gábort élőben. Néha meghívtak ilyen embereket, annak ellenére, hogy 1956-ban disszidált, de hazajött és ott tartottak bemutatót. Gárdonyi László is, még mielőtt végleg kiment Bostonba, ott játszott, aztán volt az a zongorista gyerek, aki a lengyelországi Kalis-ban nemzetközi jazz zongoraversenyt nyert és nagyon fiatalon meghalt, a Kis Rákfogóban a Lakatos Tónival játszott…

R.M.:
A Füsti…  Füsti Balogh (Füsti Balogh Gábor).

Cs.A.:
Őt is meghirdette a Jazz Szakosztály, de nem jött el és nem is telefonált, ott vártunk egy órácskát a Vörösmarty téri ORI székház első emeleti koncerttermében. Igazi haszna ennek a szövetségnek a sok jazzhangverseny volt, és az, hogy megindult a jazz újság. Az a kezdeti meg nem értés, ami a Szabados körül, szabad úgy mondanom, hogy lebegett az szép lassan eloszlott. Az túlzás, hogy irigységgé vált, de mindenképpen valami ilyen oldala is… Mégis, volt abban irigység, de elismerés is, tehát nem fitymálás, mint az elején. Mert az elején mindig azt mondták, hogy kérem szépen a jazz zenének szabályai vannak, harmóniamenetei és periódusai, aki ezt nem ismeri, akkor az hogy fog tudni trióban játszani, mert valamilyen vezetővonal kellene. De akkor miért volt akkora sikere a Dáliában?

R.M.:
Mindig tele volt a Dália.

Cs.A.:
Igen.

R.M.:
Én is majdnem mindig ott voltam. Azidőtájt még gimnáziumba jártam, de kezdettől fogva ott voltam.

Cs.A.:
Végezetül a Szerb utcai Jogász Jazzklubot, a BMK Jazzpresso-t ajánlanám neked, ugyanis lehet, hogy a Simon Géza Gábor ezek némelyikéről hangfelvételeket készített. Ha nem vett föl semmit és nem kerül elő további Szabados felvétel, akkor is, ami a honlapon van, az elképesztően gazdag.

R.M.:
Fantasztikus…

Cs.A.:
Csak később tudtam meg, hogy egyáltalán a Kassákból ennyi hangfelvétel létezik! Ha összeadnád, hány óra jönne ki?

R.M.:
De ilyen teljesen ismeretlen helyekről még nem hallottam. Se Sikondáról, se BMK-ról, majd megkérdezem…

Cs.A.:
Szigeti Péter nyilván el tudja a Kassákot mondani, hiszen ő volt a gazdája, ő aztán tudja. Ja, és akkor Magyarkanizsa, annak meg nyilván megtaláltad a gazdáját.

R.M.:
Az megvan, és minden más is: GyőrFree, Magyarkanizsa, Nagykanizsa, Debrecen, Szombathely, stb ….

Cs.A.:
Talán van még egy Szabados felvételem valahol, azt, ha megtalálom nagyon szívesen odaadom, de az sajnos, csak audió kazettán van.

R.M.:
Nem baj.

Cs.A.:
Fotó valószínűleg nincs újabb, én őt nem fényképeztem. Később kezdtem fényképezni. Ennyi jutott hirtelenjében eszembe, lehet, hogy sok lényegest elfelejtettem. Meg kellene kérdezni Kulcsár György fotóművészt, hogy vannak-e Szabados fotói. A Braxtonnal, úgy tudom, ő készítette a legtöbb képet.

R.M.:
Jó. Köszönöm, majd összeállítjuk és utólag is tudsz rajta változtatni vagy akár kipótolni, ha valami eszedbe jut. Jó?

Cs.A.:
Készséggel.

.