Grencsó István – 1956, Nyíregyháza.

A középiskolai zenekarosdi után alapfokú zenei tanulmányok Szombathelyen Németh Pál fuvolaművész magánnövendékeként.
A 80-as években Szabados György hívására csatlakozik a Szabados szeptetthez, majd a megalakuló MAKUZ zenekar tagja annak megszüntéig.

1984-ben megalakítja a Kollektívát, amely azóta folyamatosan működik. 2015-ben megjelentetik a “DERENGÉS” című – Szabados György kompozicíókat megszólaltató –
dupla CD-jüket. 2015-ben pedig elindítják az “ADYTON EGYÜTTLÉT” művészeti napokat Nagymaroson.

A lehullott morzsákat is fölcsipegettem

Beszélgetés Grencsó Istvánnal

(Budapest, 2014. december 9.)

 

Ráduly Mihály (R.M).:
Grencsó Istvánt fogom faggatni, kérdezni Szabados Györgyről… Egy nagyon általános kérdéssel kezdem: milyen szálak fűztek hozzá, mikor hallottad először a zenéjét? 

Grencsó István (G.I).:
Szabados György zenéjét a ’80-as évek eleje-közepe táján hallottam először élő koncerten. A Szabados triót. Szabados György zongorázott, Vajda Sanyi bőgőzött és Kázmér (Faragó Antal) dobolt. Vidéken éltem, gyermek- és diákéveimet Nyíregyházán töltöttem, 1975-től meg Szombathelyen laktunk a családdal. Amikor megismerkedtem Dresch Mihállyal Szegeden, egy jazz táborban és elkezdtünk közös dolgokat csinálni, akkor kezdtem rendszeresen Budapestre utazni, ami nekem hatalmas élmény volt…,  hogy én Budapesten… Szóval az a ’80-as évek legeleje…  kicsit más világ volt… Egyik este elmentünk valamelyik egyetem jazzklubjába, de arra már nem emlékszem, hogy melyikbe, talán a Petőfi Sándor utcában volt…

R.M.
Építők jazzklubjának hívták…

G.I.
… és ott játszott a trió. Rettenetesen sokan voltunk, nem lehetett odaférkőzni a színpadhoz, álltunk a nagy tömegben egymás vállának feszülve fiatalok, meg mindenféle korosztály. Ott láttam először Szabados Györgyöt zongorázni, de már olvastam, hallottam  róla annak előtte is. Újságokon, ifjúsági lapokon keresztül. Volt egy Magyar Ifjúság, meg egy Ifjúsági Magazin. A Magyar Ifjúságban mindig volt egy zenei oldal, Simon Géza Gábor írt, meg többen is, de nevekre már nem emlékszem. Nagyon érdekes, a magyar jazzel kapcsolatos írások is voltak, szerettem olvasni őket. Ha jól emlékszem ott olvastam azt, hogy Ti (Szabados quintet) megnyertétek San Sebastianban azt a díjat. Emlékszem a fotóra, ahogy álltok, talán egy fölüljáró alatt… Akkoriban olvastam először Szabadosról is, és persze ’74-ben megvettem – az állami lemez kínálatból megvenni érdemes – két lemezt: a Syriusnak Az Ördög álarcosbál-ját, és az Esküvőt (Szabados quartet – Az esküvő). Bakelit lemezek voltak. Egy könyvesbolt hanglemezei között fityegtek… Tudod, olyan szép nagy 30×30 centisek, ott lógtak, vékony damilra függesztve a kirakatban, Az Ördög álarcosbálja, és az a csúnya borítós Esküvő.  Később tudtam csak meg, hogy a ma oly hangosan demokráciázók, akkor cenzorok visszadobták az eredeti, Fejes László fotójával illusztrált borító tervet…

R.M.
Nem engedélyezték. 

G.I.
…azt sem engedélyezték. De, mi nem a borító miatt vettük meg, és hallgattuk. Nem hiszem, hogy nagyon értettük volna, hogy mi történik, mégis hozzánk szólt, éreztük, hogy ez valami nagyon jó, hogy ez nem az a szuper-gruppos zene, ami rádióban szólt, szól…  amit öntenek az ember nyakába. Ez ’74-ben volt, akkor érettségiztem. Rövidre zárva a kérdésedet, mert elkalandoztam; a ’70-es évek közepén hallottam először a Szabados triót…

R.M.
Utána jó pár év eltelt, mire játszottál a Gyurival… Tudtommal, az első felvétel, amin vele játszol az Adyton, az pedig az én kronológiám szerint ’85-ös. 

G.I.
A lemezen nem én játszom. Az Adyton-t már fölvették Tónival (Lakatos Antal), aki akkor még idehaza élt, utána nem sokkal, úgy mondák disszidált. Ez ’83 – 84 körül lehetett, nem emlékszem pontosan. Nem sokkal utána, hogy az Adyton-t följátszották és megjelent lemezen a Tóni elment Németországba. Sárváron volt egy nyári fesztivál, ahol játszottunk a Masina Jazz Csoporttal, ami egy szombathelyi trió volt, Szabados György meg szólóban muzsikált. Akkor már volt ismeretség, de nem volt közeli a kapcsolat. Azon a fesztiválon kérte, hogy üljünk le a koncert után, meghív vacsorázni, beszélgessünk. Persze, nagy izgalomban lehettem, meg ilyesmi… Szabados Györggyel vacsorázni, beszélgetni! Vacsora közben kérdezte, hogy lenne-e kedvem játszani vele, mert szeretne elhívni a szeptettjébe, Tóni helyére. Az Adyton-t már játszották koncertszerűen többször is, de Tóni szólama hiányzott.

R.M.
Igen, de azt, ha az emlékezetem nem csal ’85-ben vették fel, a cd-n szerepel a Te neved is…

G.I.
Az Adyton-on nem én játszottam. Amit a rádióban vettek föl azon én vagyok, hisz utána többször játszottuk az Adyton-t. Turné is volt, de ezt a turné szót idézőjelbe tenném, egy 4-5 állomásos előadás sorozat volt Nyugat-Magyarországon: Szombathely, Sopron, Győr, majd később Debrecen. Tehát volt egy „turné” az Adyton-nal, de a hivatalosan megjelent lemezen nem működtem közre.

R.M.
Tehát, elhangzott az a kérdés, hogy „van-e kedved”, és nyilván volt, és ekkor kezdődött, ’87 táján…

G.I.
Igen. ’83-84-re datálom… Előtte már a Misivel játszottunk. Azt fontos megemlítenem, hogy amikor Dresch Mihállyal megismerkedtem, zeneileg nagyon rokoni lelkek voltunk, nagyon egymásra találtunk a zenében, hiszen ezért is működött éveken át. ’83-84-től már heti rendszerességgel utaztam a fővárosba. Akkoriban egy gyárban dolgoztam, vége volt a munkának szombaton utazás, és próbáltunk. A Bem rakparti művelődési házban volt sokáig klubunk. Eljártunk Misivel koncertekre. Kovács Gyula bácsi… Szóval, akkor láttam ilyen nagy neveket játszani. Azt akarom mondani, hogy előtte már elkezdtünk dolgozni a klasszikus vagy eredeti, tehát az első Dresch quartettel és már Szabados körül is kezdett kirajzolódni egy ”új kör”, kezdtünk közelebb húzódni hozzá.

R.M.
Tehát, ezt ugyanarra az időre datálnád, ’84 tájára?

G.I.
Igen, a quartet már ’84-ben elkezdődött.

R.M.
Ez belefolyt, és ezzel része lett…

G.I.
Alakulgattak a maguk megkerülhetetlen „természetességükkel” a dolgok. Szabados újabb darabokat írt szeptettre, a Kassák Klubban kezdett formálódni egy kör, amit ő már csinált előtte is, csak akkor új erőre kapott. Jöttünk fiatalok, találkoztunk heti rendszerességgel, nemcsak zenéltünk, hanem… Szóval, ezek az évek voltak a legjobb „iskolaévek”. Legalábbis számomra.

R.M.
A Kassák Klub a Szigetinek (Szigeti Péter) a javaslatára tulajdonképpen egy filozófiai műhellyé vált,’75-től létezett egészen az úgynevezett rendszerváltásig. Jellemző módon…

G.I.
Igen, akkor klub volt, aztán művelődési ház lett, majd lényegében megszűnt és könyvtárrá alakították.

R.M.
Ez már kezdettől fogva egyfajta zenei és szellemi együttműködést jelentett számodra is?

G.I.
Nagyon fiatalok voltunk, húszas éveink vége felé… Nagyon-nagyon jó volt! Fantasztikus ajándék, kiváltság, hogy olyan embert hallgathatsz, olyan emberrel lehetsz közösségben, töltheted az idődet, akit elfogadsz, és zenei hozzáállását, munkásságát példa értékűnek tekinted.

R.M.
Igen, főleg abban a totalitásában, ami a Gyurit körülvette…

G.I.
Ezt fiatalok, amikor beszélek erről, nem igazán értik, hogy mi is volt… Nem is érdekli őket. Tehát, hogy a 80-as évek, 70-es évek… Nem tudják megérteni, hogy milyen volt az, miként működött, hogy szellemileg is egy megfojtott légkör volt.

R.M.
Annak idején, ’72 körül én se értettem, , mint ahogy most visszagondolok rá.  Érezni éreztem, de nem értettem azt a fajta fontosságát a Gyuri féle zenei filozófiának, ami végül is a Baltás zsoltárral megjelent a színen. Tökéletesen vissza is tudom idézni azokat a dolgokat, és azt a fajta hatást… Kezdettől fogva ilyen impulzusként hatott rád Gyurinak a léte, a személyisége, a játéka, az elképzelései?

G.I.
Igen. Úgy érzem, hogy én, mint egy vidéki srác, aki nem végzett jazz konzervatóriumot, én nem jártam ilyen… Gonda tanár úr (Gonda János) egyszer felajánlotta, amikor megnyertünk egy országos zenei versenyt a Masina Jazz Csoporttal, de az régebben volt…  Szabados nem úgy választotta meg zenésztársait, hogy milyen technikai „tudással” bírnak, nem azt nézte, ki hogyan játszik amerikai zenét, hanem azt, hogy milyen lélekkel áll az adott zenei elképzelés megszólaltatásához. Nagyon sok technikai nehézséggel küzdöttünk mindannyian, különösen az írott részek összecsiszolásánál, eggyé szólaltatásánál. De az iskola volt, és nem általános … Legalább is nekem.

R.M.
Végül is ez a rész másodlagos volt az ő zenei történéseiben.

G.I.
Igen, nem ez volt az első, mármint a brillírozás, nem erről szól az ő zenéje.

R.M.
Tehát, nem kioktatás volt, hanem azt akarta megteremteni, legalább is velünk ezt csinálta, és erről nekünk szerintem fogalmunk sem volt, hogy milyen alapon válogatott ki, hogy kereste azt a hangzást, ami már benne dübörgött, jó ideje meglehetett, csak még nem valósult meg.

G.I.
Igen, igen…

R.M.
Tehát, a későbbiek során kereste azokat az embereket, akik egyfajta médiumként részeseivé tudtak válni annak a zenei folyamatnak, ami benne kezdettől fogva megvolt.

G.I.
Ahogy említetted volt, nemcsak zenei, művészeti iskola, hanem filozófia, világlátás – tehát mindenféle. Nem egyszer, a hangszereket elő se vettük. Ültünk a Kassák klub előterében, verseket hozott, olvasott fel, sok erdélyi költőt ismertem meg, ő mutatott tőlük verseket. Nyilván mindig volt téma, politikailag is volt valami „megtárgyalni” (nevet) vagy kibeszélni való. Meg a filmek. Tehát, tényleg egy ilyen átfogó dolog volt, ami annyira hiányzik… Miért nem tudott nálunk úgy kialakulni, megmaradni, hogy ez a közösség egy iskola legyen, ahol összetartanak, mint például a Globe Unity Orchestra, vagy az IPC Orchestra, stb…?!

R.M.
Nagyon jó példát mondtál. Ez az együvé tartozás és a zenei közösség megvolt a kezdetektől, de ennek nem volt olyasfajta folyamatossága, aminek kellett volna lenni.

G.I.
Megszűnt vagy átalakult, ebből nőt ki a MAKUZ (Magyar Királyi Udvari Zenekar) amiben elkezdtünk együtt dolgozni, szabad, nyílt komponálási gyakorlatokat végeztünk az ő vezetése alatt.  Akkor már túllépett a szeptetten, az úgynevezett free jazz kereteken… Nagyobb formációban kezdett gondolkodni, akkor írta az első nagyobb zenekarra hangszerelt műveit, pl. Szertartászene a Napkirály tiszteletére

R.M.
Azt hiszem a Szarvassá vált fiak a következő, ahol játszottál…

G.I.
Igen, azon játszottam, de az már nagyobb létszámú zenekar volt.

R.M.
Végül is a nagyzenekari formáció, a nagyzenekarra komponált dolgai gyakorlatilag végigkísérték a további éveit. Emellett voltak a triók, nem beszélve a szólózongoráról. Kik voltak azok a tagok, akiket kiemelnél ebből a MAKUZ féle formációból?

G.I.
Hát, nem is tudom… Mindenkit. Érdekes, hogy idővel hova jutottunk, hogy kiből mi lett, ki hogy vitte tovább, hogy őrizte meg, tagadta vagy tékozolta, felejtette semmivé, amit ott kaptunk. Jó muzsikus volt mindenki, de kiemelni…

R.M.
Kázmér még jelen volt ebben az időszakban?

G.I.
Az elején Kázmér ott volt, érthetetlen módon történt az a szakítás, furcsa módon…

R.M.
De, a Vajda Sanyi már nem volt…

G.I.
Sanyival az Adyton-t csináltuk. Több előadás is volt, amiben még Vajda Sándor bőgőzött, meg talán a Beavatást, ami még szeptettre írt darab volt, tehát nem ilyen nagyzenekar…  Utána Sanyi elment, kivált, elhagyta Gyurit és akkor már csak a Benkónál (Benkó Sándor) bohóckodott…

R.M.
Ő vált ki? Szerintem ő nagyon szerette a Gyurit!

G.I.
Igen, nagyon szerette, csak én úgy tudom a Gyuritól, hogy Benkó megzsarolta őt. Döntés elé állította, maradjunk annyiban, hogy vagy-vagy döntés elé! Úgy tudom, hogy a Sanyi ebbe…

R.M.
Amibe később bele is halt. Előbb lebetegedett, aztán bele is halt.

G.I.
Igen… Utána jött Benkő Róbert. Akkor volt Kázmér, Benkő Robi, akkor még így játszottunk, jött még két ütős-dobos, a Baló (Baló István) a Kázmérral. Kázmér később kiment Németországba, ő is elment. Én akkor a Geröllyel is dolgoztam már jó ideje Szombathelyen a Masinában, aki kőszegi fiú, ahonnan nagyon közel volt Szombathely… Szóval, akkor a Tamás került képbe. Így lett Geröly Tamás, Baló Pisti, Benkő Robert, és volt Lőrinszky Attila, ő is nagyszerű muzsikus… Milyen szó ez, hogy nagyszerű?! Szóval, nagyon jó bőgős!    Szabados új darabjai teljesen hátat fordítottak a szeptett képviselte zenei hangzásvilágnak, ami kicsit közelebb állt nekem a „jazzhez”. Nyilván magyar, Szabados, de a jazzhez lehet műfajilag kötni. Az újabb darabjai már teljesen mások voltak, tulajdonképpen nem is játszottuk már a szeptett darabokat attól kezdve, hogy a MAKUZ kialakult. Nem emlékszem már, hogy mikor volt az utolsó Adyton előadás, talán a Bem rakparton volt egy kis fesztivál.

R.M.
Mikor lehetett ez a Bem rakparti Adyton ?

G.I.
Hát, ezt nem tudom, fent van a you tube-on, pont a minap néztem, ezt is a Pataki Béla tette föl. A Bem rakparti koncert… Játssza a Gyuri… (dúdol) azt a kis zongora előjátékot és zsongás van, beszélgetés, és akkor, a felvételen is lehet hallani, hogy megáll, hogy fejezzék be, nem szórakozni jöttünk ide.

R.M.
Jaj, ezt láttam! Utána Gyuri visszaült és ugyanarról a hangról folytatta.

G.I.
Nem tudom, hogy nem ez volt-e az utolsó… Erre nem merek mérget venni, de ez már az utolsók között volt. Már Benkő Robival.

R.M.
Én mindent hallottam, még kint megvettem ezeket, meg Gyuri is adott nekem jó pár cd-t, például a Homoki zenét, a Time Flies-t, az Idő múlását… Idő zene. Annak volt valami jelentősége, hogy kapott egy-két megrendelést filmzenére, balettra, ami eleve egy nagyobb formáció? Nem tudom, hogy milyen kívánalmak, elvárások voltak a zenét illetően.

G.I.
Szerintem Gyuri szabad kezet kapott ebben. Mikor a Győri Balett, Markó Iván fölkérte, hogy írja meg a Szarvassá vált fiak zenéjét, akkor nem hiszem, hogy voltak különösebb megkötések. A színházhoz meg a tánchoz való viszonya, gondolatai eleve ezirányba vitték, hogy ő ilyen nagyzenekari, nagyobb művet fog írni. És ez csúcsosodott végül is ki, tulajdonképpen ezek a gyökerei a Kormányzó halálának (La mort de l’Empereur). Az is egy nagyzenekari mű, Josef Nadj (Nagy József) táncszínházával csináltuk Franciaországban. Akkor már nagyon le voltak írva ezek a zenék, ami nagy fegyelmezettséget kívánt. Egy ilyen színházi-balett zene egy kicsit alkalmazott zene; van egy téma vagy valami történés, akkor a zenének is azt fel kell építenie, követnie kell. Nyilván, ez ilyen forma, formai szempontok, amiket be kell tartani.  A szarvassá vált fiakat betiltották! Szegeden volt a bemutató, ám gépről ment a zene, mivel azt előtte már felvettük lemezre. Ez le van írva könyvben. Abban a kékben, az Írások I.-ben, tehát nem a Versekben, hanem az Írásokban. Nem nevezem meg a politikust, akkori jellegzetes figura volt, és az előadás után mondta, hogy ezt nem, és akkor leállították A szarvassá vált fiakat, át kellett írni. Minimálisan, de a Gyuri abba már nem ment bele. Nem tudom, hogy miért, de… Szöveg, próza nincs benne, a zenébe olyat hallott bele valaki, amit be kellett tiltani.

R.M.
Igen, szerintem ez annál is furább, mert, nem tudtam, hogy az is az 56-os eseményekhez kapcsolódik…

G.I.
Hát igen, a történet… a szarvassá vált…

R.M.
Én ezt valójában csak olvastam és nekem a Cantata profana, a Bartók dolog, meg a Szarvassá vált fiaknak a meséje, történése jutott eddig eszembe, tehát én nem kapcsoltam volna össze az 56-os eseményekkel semmi téren. Szerinted miért tiltották be, holott semmi 56-ra utaló, arra vonatkozó dolog nem szerepelt benne?

G.I.
Nem tudom, meg kell kérdezni… Ja, igen, Berecz János, eszembe jutott, Berecz… A nagyzenekar mellett főleg szólóban, de duó, triókat is alkalomadtán játszott. Akkor írta és öntötte formába a Históriás éneket…(Históriás ének az emlékezet előtti időkből), ami egy érdekes metanyelven írt szöveg volt, ami konkrétan az 56-os eseményekkel foglalkozott. Ez szintén egy kis formáció volt, trió, amihez csatlakozott a Kobzos Kis Tamás, mint szövegmondó. Ezt Gyuri nagyon komolyan vette, sokat próbáltuk, mert ebben a művében visszatért egy nyílt kompozíciós játékhoz. Csak instrukciók voltak megadva, nagyon kevés volt rögzítve, vagy a hangok egyáltalán nem is voltak beírva. Csak egy forgatókönyv volt, különböző szöveg-idézetek, ebből az érthetetlenné áttranszformált nyelvezetből voltak idézetek és utasítások, hogy mikor milyen hangkészlettel vagy hangokkal lehet részt venni a darabban. Ezt többször bemutattuk. Elég nehéz időszak volt, mert akkor még rejteni kellett ezt, tehát nem lehetett erről szólni, hogy ez miről is szól. Szerencsére egy gyönyörű film készült egy debreceni estről – Medgyesi Gabriella rendezésében. Ezzel a formációval sokat, tehát újra játszottam. Ezen kívül már csak a nagyzenekarral dolgoztam…

R.M.
Tulajdonképpen te játszottál vele időrendben a legtöbbet, a kezdetektől a végéig úgymond…

G.I.
Talán… Hála Istennek, sokat volt szerencsém muzsikálni vele. Volt még olyan szép emlékem is, hogy egy szobában aludtunk. Sopronba mentünk játszani, a zenészek el voltak osztva és énnekem jutott ez a kiváltság, bár nem harcoltam érte. Beszélgettünk, már koncert után volt jóval, nem tudtunk aludni… Sok szép emlék ébred elő.

R.M.
Milyenek találtad Gyurit a hétköznapi életben? Én ugyanolyan lelkesnek, ugyanolyan nyíltszívűnek…

G.I.
Jó humora volt, nagyon jó humorú, derűs kedélyű, nyílt tekintetű ember volt. Ma már nincsenek példaképek, nem divat.  Számomra, mint magánember is… Egy alkalommal, voltam a rendelőjében, mert akkor még aktívan dolgozott, mint üzemorvos a Globus nyomdában. Az Oktogonhoz közel, ami akkor még November 7-e tér volt. Egyszer nagyon meghűltem, Pesten voltunk több napig, és mondta, hogy menjek be hozzá az „üzembe”. Ott bolyongtam a nyomdában, csattogó gépek… Egy fehér ajtón, az emeleten ki volt írva: Dr. Szabados György. Bementem, fehér köpenyben Gyuri bácsi (nevet)… El tudsz képzelni egy rendelőt: fehér vasszék és üveges szekrényekben gyógyszerek, nyakában a sztetoszkóp. Meghallgatott, megvizsgált és írt föl gyógyszert. Ha kellett valamilyen gyógyszer, mondtuk, hogy ez a baj, az a baj, ő tanácsokat adott, mire vigyázzunk, figyeljünk, és szedjük a vitaminokat.  Mindig jókat nevettünk. Soha nem voltak depressziós, orrlógatós próbák.

R.M.
Nagyon érdekes, kiegyensúlyozott ember volt. A csalódások, meg a kiábrándulások ellenére olyan belső emberi tartása volt, ami kisugárzott, és ez át is jött valamilyen formában!

G.I.
Igen, teljes lényében kompromisszum nélkül. Meg volt győződve arról és hitt abban, amit csinált. Tehát, hogy az az egyetlen út, ami mellett emberré tudunk válni, megmaradunk embernek. Nem egy megalkuvó, hintapolitika, vagy olyasféle hintázóművész életmód, hanem kitartani a végsőkig. És teljesen igaza volt, mert az ember eltékozolja az életét, jönnek-mennek az évek és egyszer csak azt veszi észre, hogy elment az élet, elszálltak az idők…

R.M.
Így van Pista, de neki kezdettől fogva volt egy rendkívüli emberi ős-beállítottsága, céltudatossága, amit szerencsére aztán sikerült is megvalósítani több-kevesebb sikerrel. Nagyon jó, hogy anyagilag függetleníteni tudta magát, hogy soha nem a zene körül sertepertélő megmondók kegyeiből kellett megélnie, mert az megint egy másik történet lett volna.

G.I.
Valóban. Ahogy mondod… Szabadon, nem függve anyagi dolgoktól. Nyilván, volt a kenyérkereseti munka és amellett teljesen szabadon tudta azt csinálni, amit akart és elképzelt.

R.M.
A Kassák Klub időszakában mennyi együttműködés és azonosulást várt el a zenészektől maga felé, tehát a zenei és a világnézeti koncepcióját illetően?

G.I.
Szerintem teljes odaadást és teljes azonosulást várt.

R.M.
De ezt nem volt kimondva…

G.I.
Ez nem volt kimondva…

R.M.
de nyilvánvaló volt.

G.I.
… nyilvánvaló volt. Ő érezte, ha esetleg valaki félgőzzel vagy csak egyik lábával van ott. „Eljött jól érezni magát”… Igenis elvárta, hogy teljes valónkkal legyünk ott és vegyünk részt a dolgokban, ez nem is volt kérdés! Ugyanakkor soha nem szólt bele, hogy mit csinálunk, a magunk kicsi zenei próbálkozásaiba. Néha eljött egy-egy koncertünkre, vagy ha adtam egy kazettát, kikértem a véleményét, de soha nem mondta, hogy ezt ne, vagy azt ne csináld. Valahogy tudtam, kezdtem érezni már, hogy mit nem lehet, de nem azért, mert a Gyuri mit fog szólni, hanem már nem esett volna jól. Tehát egyikünk sem prostituálódott, nem ment valahova „máshová…”.  Legalábbis akkoriban…

R.M.
Tehát volt az a közösségi és zenei affinitás, hasonulás…

G.I.
Igen, valóban nagyon sokat voltunk együtt, mert ha havonta egyszer, vagy félévente egyszer, akkor az nem működött volna, de tényleg együtt éltük akkor az időket…

R.M.
Hogy működött egyáltalán ez a Kassák dolog? Rendszeresen, hetente?

G.I.
Igen hetente, havonta pedig nyilvános koncert volt. Volt egy gyönyörű Karácsony est, akkor is éjszakába nyúló muzsikálás volt. Nagyon sokan jöttek mindig…

R.M.
Megvannak ezek a felvételek?

G.I.
Sok felvétel van. Pataki Bélának barátomnak van nagyon sok. Tántoríthatatlan hangrögzítő volt.

R.M.
Szigetinek is van, ez majd menet közben kiderül. Neked van ilyen egyáltalán, gyűjtöttél?

G.I.
Egy Kassák dvd-re átírt felvételem van, képzeld el… Olyan fiatal még Gyuri is. Csikó vagyok én is. Ott játszunk, ő meg előtűnik egy pillanatra… Nyomjuk ezerrel a téglafal előtt… Emlék…

R.M.
Tehát, abban megállapodhatunk, hogy szellemében már jóval előbb megvalósult az ő elképzelése, míg végül is rátalált arra a zenei nyelvezetre, ami később a Szabados stílus és a Szabados zene jellemzője lett. Szembe állítanám az első felvételét a Bach emlékek, élmények (Szabados Trió – B-A-C-H élmények) darabot 64-ből, a Baltás zsoltárt, ahogy mi játszottuk 73-ban vagy ’72-ben, vagy Az esküvő ’74-ben, az egy teljesen kiforrott, zeneileg kiforrott dolog. Én csak a napokban fedeztem fel, hogy az első alkalom, mikor játszottam vele az 1970-ben volt, ami véletlenül megőrződött, valakitől megkaptam a felvételt. ’70 februárban játszom a Gyurival a rádiófelvételen két kompozíciót. Friedrich Karcsi, én, meg volt két bőgős és a Debreceni Csaba. Az még nem „az” a Szabados, legalábbis számomra. Nem tudom, hogy ismered-e ezeket a felvételeket, vagy neked van-e összehasonlítási alapod?

G.I.
A Baltás zsoltár 1973-as Egyetemi Színpad-i felvétele nekem is megvan…

R.M.
Az már tökéletesen az, én onnan datálom úgyszólván azt a fajta zenét, amikor már megvalósította magát… Mennyire érzed magad Szabados György zenei, szellemi örökösének? Tudom, hogy folytatója vagy és te voltál a kezdeményező, hogy a szerzeményeit játsszátok. Ha nem lett volna, akkor mennyiben alakult volna másképp a zenei pályafutásod, a zenei munkásságod, a zenei elképzelésed? Mi az, ami öröklődött általa a vele töltött évekből?

G.I.
Ha nem lett volna ez a kapcsolat?  Nem is tudom, akkor elkallódom. Nem tudtam volna soha „elfogadott”, állami jazzt játszani, nem vagyok úgy kódolva. Ha nincs ez a Gyurival való kapcsolat, akkor…  Dresch Misivel sokat dolgoztunk, nagyszerű, termékeny évek voltak, de kifáradt. Misi egyre radikálisabban húzott sajátosan egyéni, csak rá jellemző, nép-jazz zenei világa felé.  Mondom, nekem ezek az idők, főleg a Kassák egy magas színvonalú iskola volt, folyamatos iskola. Ami a gondolkodását, a hozzáállását, világlátását, a szabad improvizációról való felfogását mélyítette, kristályosította…

R.M.
Talán nemcsak egy impulzust adott, hanem egyfajta táplálékot, hogy érdemes ezt tovább folytatni, hogy tovább kell lépni és új utakat keresni…

G.I.
Igen. Folyamatos volt ez, hogy tovább kell menni, nincsen más út. Tehát, hogy érdemes … Nem jó rá ez a szó, hogy érdemes! Nincs más lehetőség, mint hogy ezt valahogy tovább vinni, tovább élni, fönntartani. Amiről beszélek, nem egy emlékezés, hanem élet, tovább fűzni a szálakat. A zenénken keresztül, amit csinálunk, amivel próbálkozunk…A nagy szőttesen…

R.M.
Ahogy én látom, önmagad megvalósításához rengeteg impulzust, löketet, élményt adott, hogy utána jobban tudd csinálni a dolgaidat, hogy kevesebb kétely legyen benned. Főleg, hogy te, ezt mindig kiemeled autodidakta vagy, és nem akarsz „úgy”, és nem is „úgy” szaxofonozol. Nálad is előbb lehetett az a fajta útkeresés, hogy merre, hogyan, mielőtt zeneileg meg tudtad volna valósítani.

G.I.
Amiket most elmondtál pontosan úgy van. Egy olyan hátteret, olyan bizonyosságot kaptam Gyuritól, hogy úgy érzem, tovább tudom folytatni majd ezeket. Mindegy, hogy érdemes vagy sem, nincs más választása a „megfertőződött” embernek!

R.M.
Bár több ilyen lenne, csodállak ezért! Gyuri zenéje a mai napig érvényes és ezután is az lesz, tehát hozzá lehet nyúlni és nem kell úgy játszani, ahogy ő játszaná, hanem lehet formálni. 

G.I.
Hát nem is lehet úgy! Az ő gondolkodását a zenéről és azt a fajta nyílt játékot, nyílt zenélést valahogy át kell örököltetni és átörökölni, fönntartani. Nem arra gondolok, hogy Szabadosként komponálgatni vagy Szabadoshoz hasonló darabokat írni, mert az nem működne, de átörökölni, átszűrni, tovább éltetni, tovább vinni azt az attitűdöt, a Szabadosi attitűdöt, a Szabadosi hozzáállást! Most elővettük ezeket a darabjait a Gyurinak, amiket nem egy az egyben interpretálunk, mert nem is lehet, meg nem is az a célunk. Le lehetne „szedni”, de ahány felvétel annyiféleképpen játsszák, még az Adyton-t is, Gyuri mindig máshogy játszott. Mindig változott, ő is igazította vagy változtatta, vagy hagyta, oda-vissza kinyitotta, mindig mozgásban volt, tehát soha nem volt az, hogy húúú, otthon hagytam a kottát…

R.M.
Jó ez a szó, hogy mozgásban volt! Magam elé képzelem Gyurit, aki különben is mozgásban volt a zongorán és a zongorán kívül is, és hiába volt az egy rögzített, úgynevezett kompozíció, a hangulat, meg a környezet megváltoztatta azt.

G.I.
A spiritualitás, igen, az kell hozzá. Tehát van a matéria, és hozzá kellett tenni a szellemiséget is.

R.M.
Említettük, hogy a Gyurit nem lehet pótolni, de felesleges lenne utánozni is. Nagy kíváncsiság volt bennem, amíg nem hallottam a Pozsár Mátét, hogy vajon ő most mit fog csinálni ebből. És teljesen benne van! Mert megvan benne az a fajta Szabados-féle szabadság, kötetlenség, hallgatás, reagálás, kommunikáció, ami kívántatik a szabad zenében. Értelmetlen lenne a szabad zene, ha nem lennének a hangulati belső kötődések a zenészek között.

G.I.
A szabad improvizáció nagyon szigorú, fegyelmezett, figyelmet követelő játékmód

R.M.
Annyira nem is szabad zene (nevet).

G.I.
Szabad, de felelősség teljes játékmód, valós idejű komponálás… Nem bújok be klisék mögé, hanem ott, abban a pillanatban születik, történik… Persze, nyilván vannak napok, amikor nem megy, „elcsúszik”, de… Hallgatni kell ezeket a formációkat bárhol a világban, ők nagyon komolyan csinálják, szerintem ez az élő muzsikálás legmagasabb foka, megélése! Most nem jazzről beszélünk, és nem műfajokról.

R.M.
Igen ez teljesen műfaj-független számomra is…

G.I.
Pozsár Mátéra visszatérve. Szabados György korai halála után nem sokkal már elkezdett motoszkálni az a gondolat, hogy a folyamatot valahogy tovább kell éltetni. Évente egyszer-kétszer, vagy akár többször is összejönni a „makuzistáknak”. Játszanánk Szabados darabokat, vagy rögtönöznénk abban a zenei szellemiségben, amit ő képviselt. Beszélgettem is erről zenészekkel, mert nem éreztem magam predesztinálva arra, hogy ezt én fogjam össze. Vannak nagynevű zenészek, de nem igazán mutattak hajlandóságot erre. Úgy érzem, hogy ez valahogy nem érdekli őket. Akkor gondoltam arra, hogy ha más nem, akkor majd a kollektívával… Mátéban teljes támogató társra találtam… Jöttek a fiatalok; Máté, Miklós Szilveszter, dolgozni akartak ezerrel és nagyon foglalkoztatta őket a Szabadosi életmű. Ugyanazt láttam, mint aki magam voltam 20-25 évesen, azt a fajta érdeklődést, nyitottságot, szomjúságot. Élet van bennük, nem egy lemerevedett, egy „megtanultam, jazzt zongorázni, dobolni” magatartás, hanem élet. Akár a szivacs, szívták magukba a dolgokat! Kérdezgettek Szabadosról, beszélgettünk filmekről, könyveket ajánlgattunk egymásnak, tehát jó kis csoport. Egyik Mediawave-en, olyan 3 éve, leültünk egy asztalhoz Hartyándi Jenő barátommal és felvetettem egy Szabados-est lehetőségét. Azt mondta, persze, csináljátok azonnal. Azok után, Mátéval kimentünk Jutka asszonyhoz (özv. Szabados Györgyné), bemutattam neki. Jutka eleinte egy kicsit…(nevet). „Ő a zongorista, milyen zongorista, meg szeretném hallgatni, mikor fog játszani?” Először is elmondtam Jutka asszonynak, hogy mit szeretnénk és kérjük a hozzájárulását, támogatását. Nagyon örült. Mondta, hogy nagyon el van keseredve, mennyire el van ez az egész tüntetve. Kértem, kértük, hogy engedje meg, hogy az eredeti kottákba belenézzünk, lefotózzuk őket. Mondta, hogy persze…  Így kezdődött el az egész „dolog”. És valóban az van, hogy a fiatalok nem Szabadost akarnak játszani csak úgy, hogy meghallgatják, aztán Szabadost akarnak játszani, mert ez így nem működik.

R.M.
Máté mondta nekem, hogy szerinte egyre több fiatalt kezd érdekelni.

G.I.
Igen, talán lesz ébredés, mindig változik ez az egész.

R.M.
Az tudom, hogy a kottákat Bicskei Zoltán és Mezei Szilárd digitalizálják, és remélhetően meg is lesz. Segítene-e a MAKUZT összehozni egy-egy koncert erejéig, vagy min múlik ez majd? 

G.I.
Embereken. Egy elfelejthetős emlékest után régi társammal beszéltem, akiről úgy gondoltam, hogy ezt felvállalja, mint vezető. Azt, hogy ő köré lehetne újra csoportosítani a MAKUZ-t, mert én nem érzem magam erre úgy predesztinálva, de akkor nemet mondott…  Eltelt két és fél év…

R.M.
Benned illetve Gyuriban, véleményed szerint mennyi volt az a bizonyos magyar zenei öröklődés, az a fajta Bartóktól átörökölt hatás, az a fajta magyar zeneiség egyfajta világnyelvvel, a Te megfogalmazásoddal élve, amiről azt mondtad, hogy csak felülről kaphat meg az ember. Ez érvényes, de rá nézve is érvényesnek mondanád?

G.I.
Szabados György nyilvánvalóan a Bartók-Kodály vonalnak tovább ágazása. Ráadásul eleven, dús, élő, zöld hajtása. Gyuri a magyar zenei kincset úgy tudta megszólaltatni és beépíteni a zenéjébe, hogy improvizálta. Tehát a rögtönzéseibe tudta szervesen integrálni, foglalni, ezt a természetes zenei nyelvet, használni tudta. Nem úgy játszott, nem úgy muzsikált, hogy átvett bizonyos dolgokat és azt így eljátszogatta vagy egy ritmusos swing közé hirtelen beékelt egy páratlan ütemű népi dallamocskát. Ezekkel improvizált. Ezek a szólódarabjain különösen tetten érezhetőek, mert amikor szólóban játszik, így improvizálgat. Ez nagyon fontos, és nagyon nehezen tudom megvalósítani, hogy úgy „használjam” ezt a kincset, hogy nem használom. Inkább úgy akarom mondani: nem használni, hanem élni a kifejezésmódot, egy természetes nyelvként használni. Ne azt mondják, amikor hallgatják a felvételedet, hogy magyar népzenét játszik, használja a magyar népzenét a jazzben. Nem használni akarom, hanem játszani. Lehet, hogy amikor először hallja, nem is ugrik be neki, mert nem azokat a formulákat, nem azt hallja, hanem így konkrétan… De Gyurinál is az van, hogy az improvizációnak része a népzene, tehát improvizált ezzel, élte ezeket a dallamokat, ezeket a kincseket. Nem úgy használta, mint egy „innen ezt előveszem, és ide teszem”, hanem például a Baltás zsoltárból is egy új darab született abból a dallamból. Improvizált. Szólói is tele vannak ezzel… Hát, azt a Szól a figemadárt, ahogy játssza…(dúdol). Abban ott van Thelonius Monk is, ott van a magyar zene is. Szóval egy olyan egyetemes nyelvet használ, egy olyan megszólalással, hogy ott elkezd játszani… Szóval, megérne egy nagyon komoly elemzést az a darab. Szólóban játssza. Fantasztikus!

R.M.
Én tulajdonképpen ugyanezt érzem. Tehát táptalaj a magyar népzene, ami egy döntő, eredendő forrás volt a Gyuri számára, és az ugyancsak megörökölt bartóki világ, de nagyon sok más hatás is volt. Játszottak például egy gyönyörű darabot…(dúdol). Kérdeztem a Gyuritól, hogy ezt honnan merítette? Kiderült, hogy egy református zsoltár kézikönyvből másolta ki…

G.I.
A Beavatás, azt hiszem a Beavatás…(dúdol).

R.M.
Nem, ez egy teljesen rubato volt…(dúdol). Fölgyorsítom…(gyorsabban dúdol). Teljesen magyaros, de ez régi református ének. Én Gyurit ezzel a fajta egyetemessé kialakult nyelvezetével, hasonló értelemben kezelem, mint Bartókot, aki véleményem szerint egy kozmopolita zeneszerző volt. Nem nemzeti zeneszerző, mint Borogyin vagy Muszorgszkij, akik az orosz népzenéből táplálkoztak, Bartóknál az arab, az indonéz és mindenféle más hatások teljesen beépültek a nyelvezetébe, a stílusába, de nyilván a magyar parasztzene, ahogy ő fogalmazta, az volt a legdöntőbb hatással rá. De, hogy Gyuri mély értelemben ezt honnan vehette…?! Aztán olvasni néha olyan dolgokat, hogy sámán, őssámán, még jó hogy nem sumért mondanak, a gagakuhoz hasonlítják… Lehet, hogy hasonlít, de szerintem nem onnan, hanem valamiféle ős-réteg megközelítésben. Mit tudsz erről mondani?

G.I.
Egyetértek veled. Szabados György nagy nyitottsággal, nagy érdeklődéssel fordult a keleti zene irányába is. Tehát a kínai császári, japán császári udvar zenéje felé, nagyon foglalkoztatta az ősi keleti zene, de inkább, mint gondolat, mint gondolatiság, hogy ezek miként működnek, milyen a szellemisége ezeknek a zenéknek. A gagaku zenei tanulmánya meg is jelent a Szertartászene a Napkirály tiszteletére című művében. Ott kimondott zenei utalás van a gagakura.

R.M.
De csak utalás, egyfajta behatás, és ez nem változtatja meg a mélygyökerű zeneiségét.

G.I.
Főleg a szellemi része érdekelte ezeknek a zenéknek, nem a materiális. Nem a matéria, hanem ami mögötte van. A zene szerepe azokban az időkben, az ősi Kínában, mert ott a zenének nagy jelentősége volt, mint ahogy a népzene is fontos, mindennek megvolt a rendelt ideje, rendelt szerepe, jelentése, minden zenének. Ma meg az van, hogy… Na, mindegy! Tehát, a zene régen nagyon fontos, nagyon kultikus szerepet töltött be a polgárok hétköznapi és ünnepi életében, ahogy a mi életünkben viszont már nem… Nem hangokat dobáltak össze-vissza és csak telt az idő, fontos üzenetük volt. Gyuri hívő ember volt! Tehát ő ezeket a dolgokat biztos, hogy… Szóval, nagyon fontos, hogy az ember szellemileg egészséges legyen! Én úgy gondolom, tanultam és hiszem is, hogy van a szellemünk, a lelkünk és van a testünk, hogy ez a hármas szerkezeti felépítés nagyon fontos. Ugye, van a test, ami fontos, hogy egészséges legyen. Van a lélek, az is jó, hogyha nem sérült. De ha csak a lélek van és a test, akkor a lélek a test felé fordul és a testből merít, testi dolgokkal kénytelen foglalkozni. Izmokat növeszteni… fényesít… Tudod, olyan szépre gyúrjuk magunkat … (nevet), ha nincs szellem. De ha van szellem, akkor a lélek a szellem felé fordul és akkor az egész rendben lesz, de csak akkor lesz rendben, hogyha az a szellem épséges és egészséges. Hogyha Istennel rendezve vannak a dolgai az embernek… Így gondolom, mert tudom. Erről is sokat beszélgettünk. Tehát nagyon fontos, hogy ne csak ilyen anyagi síkon mozogjanak a dolgok, hanem szellemileg is rendezettek legyenek. Az, hogy sámánok, meg mit tudom én… Hát, én ehhez nem értek, a Gyuri nem sámánkodott. Nyilván egy ilyen kvalitású zeneszerző tanulmányozza a sámán kultúrát, a sámán szertartásokat is… Azzal nincs probléma, hogy eszkimó zenét hallgat vagy tanulmányoz valaki, magába szívja, mint egy szivacs. Olyan ez, mintha elmennék Afrikába, ott is fölnézek az égre, mindent magamba fogadok, a világot, ami ott van… De, hogy miként jön az ki abból a zenéből, amivel éppen foglalkozom, ez fontos…

R.M.
Vagy, hogyan változtat rajtad… Köztudott volt például, hogy a Gyuri hívő volt, és annak idején ez elég nagy szó volt. Versei jelentek meg a Vigíliában, a katolikus havilapban. Én akkor egyáltalán nem voltam még hívő… Később lettem az.

G.I.
Fiatalon az ember nem hívő. Tudatlan. Majd megadatik a kegyelem, akkor elmúlik a tudatlanságunk.

R.M.
Így van… A te életfilozófiád is alakult ezáltal. Én nagyon sok egybeesést találok a kettő között.

G.I.
Nagyon sokat kaptam tőle tudatosan is, meg hogy úgy mondjam a lehullott morzsákat is fölcsipegettem. De azt azért mondjuk ki, hogy 10-15-20 évvel ezelőtt még ez nem volt ennyire tudatos az emberben, tehát nem úgy ültem vagy kávéztam…

R.M.
Akkor természetesnek vetted…

G.I.
Igen, természetesnek, de valahogy érezte az ember, mert akkor is volt rádió, volt tv és látta az ember, hogy ami körülötte van az hamis, valami nem stimmel, én nem akarok úgy élni, mint aki hazudik ma, hazudik holnap is, azt hiszi, hogy élt… aztán meghal…

R.M.
Belülről, ez belülről fakad, ez a te belső ingered, hogy nem vagy azzal elégedett, amivel kívülről akarnak táplálni.

G.I.
Egy ilyen ember közelében megerősödsz… Megerősödsz abban, hogy igen… ez életút… Ezek nagy szavak, de az egyszeri élet egyszeri…

R.M.
Igen. Nagy szavak vagy sem, de ez a fajta hozzáállás megerősíti valójában a zenéjét is.

G.I.
Igen, így van ez.

R.M.
Az ő esetében a kettő úgyszólván szétválaszthatatlan, és az egészen biztos, hogy Gyuri kereste azt az utat, amit a B-A-C-H-tól a Baltás zsoltáron keresztül utána megtalált, aztán arról az útról nem lehetett letéríteni, mindig megmaradt Szabados Györgynek, függetlenül, hogy MAKUZ, kisegyüttes, szóló zongora… De szellemileg is sokkal határozottabb lett és sokkal… A véleményét fantasztikusan elmondta és én semmi diszkrepanciát nem találok abban, amit ő zeneileg játszik, mint ami az ő alapvető világnézete. Semmiféle ellentmondást nem találok! Ezért mondtam, hogy ez erősíti, a kettő erősíti egymást. És mégis, hogyha a zenéjén keresztül nézzük, mert más, hogyha csak költőként beszélnénk róla, vagy elemeznénk a munkásságát, az más, de hogy zenészként gondolunk rá, ez megint csak a költészet, meg a többi dolog, hogy amit ő csinált az életében az milyen hatással volt rá, de végül is az jön ki a zenéjéből is, az a fajta kifejezés. Hogy mi van mögötte, ezt valószínű ő tudta… Kitérések vagy mennyire nem kitérések… A lényeg az, ami utána megszólalt, ami megmaradt. Mármint a hangzó dolgokról beszélek.

G.I.
Tudod, úgy van ez, hogy „mutasd meg a zenédet és megmondom, hogyan élsz”.

R.M.
Ki vagy.

G.I.
Szóval, ahogy az előbb említetted nincs ellentmondás, nem volt kettő vagy több Szabados György. A hétköznapjaiban, a családi körben is ugyanúgy élt, mint ahogy a zenéjét művelte.

R.M.
Ugyanaz az ember ült le a zongorához. Ahol voltunk vagy utána és beültünk egy italra, ugyanaz az ember volt… Ő interpretálta saját magát, ez mondjuk több mint egyértelmű…. Aztán eljött a régen várt úgynevezett rendszerváltás. Gyuri hogy fogadta ezt? Tudom, hogy ő politikailag is elkötelezetté vált.

G.I.
Igen, elég aktív volt (nevet).

R.M.
Nem tudom, hogy mennyire csalódott, miben csalódott? Pártoktól függetlenül, tehát az, amit ő várt, és szerintem nagyon sokan voltak így, amit várt, a rendszerváltást, azt nem kapta meg. Ezekről mit tudsz?

G.I.
Túl sokat nem tudok erről. Az kétségtelen tény, hogy a Gyuri nagyon úgymond a politika ütőerén tartotta a kezét, tehát képben volt, hogy mik voltak még régebben is. Nagyon kellett ez a rendszerváltás, nem lehetett az orránál vezetni őt. Vártuk… Ő is nagyon várta, hogy talán most megnyílnak, fölszabadulnak dolgok, megint a helyükre kerülnek. Ami oda fölvaló van, az kerüljön föl, ami alávaló, az kerüljön le, ne álljon tótágast a világ. Ám hamar rá kellett jönnie, szerintem hamar rá is jött, és be kellett látnia, hogy ezek valójában csak álmok. Szóval, a nagy probléma és ez most már az én véleményem, de úgy gondolom, hogy… tehát, hogy ha az emberekben nincs meg a változásra való igény, akkor kívül hiába változnak a dolgok, nem igazán történik meg az a fajta újjászületés, amiben reménykedett az ember vagy amit elvárt volna. Lehet, hogy ma nem egy cenzor kerül bizonyos döntéshozó pozícióba, de esetleg olyan ember kerül, akinek lövése sincs semmiről… Talán nincs rálátása se, az eddigi „kultúr-élet” után nincs átfogó rálátása a cselekvő, mai kultúrára, hogy minek mi a szerepe, vagy merre halad, vagy hogy mit is kellene támogatni. Rettegő emberek, akik a pénzeket „elosztják”. Félnek, nehogy megüssék a bokájukat. Lélekben félő, önállótlan emberek… Ugyanazon falaknak ütközik tehát a ma embere, ugyanazt tapasztalja. Olyanok hoznak döntéseket, akik nem is igazán értenek az adott tárgyhoz, nem látnak. 5 évig regnálnak vagy 10 évig. Ez egy kultúrában semmi, egy villanás. Tisztelet a kevés kivételnek…

R.M.
Sajnos, a rendszerváltás óta ez történik, tehát még fájóbb lehetett, amikor találkoztál egy másik fallal. Illetve, ledőlt egy fal és ha nem is emeltek utána egy másikat, de ugyanolyan abszurditás vett körül. Alkotói értelemben. Az előbb mondtad, hogy a változás belülről jön. Az emberek nem belülről akartak változni, hanem kívülről, mindig az anyagi…

G.I.
Igen, igen…

R.M.
Mert mi áramlott be? Csak a szar áramlott be! Amerikából például nem a jó, hanem a szar! A demokráciáról az embereknek fogalmuk sincs!

G.I.
Amire rájöttem, amint az előbb elmondtam, hogy nem értenek hozzá. Csak pozíciók, pozícióba kerülnek… De azért egy kultúrával való bánás az egy nemzettel, egy országgal, a jövővel való törődés is… Oda kell egyfajta intelligencia, műveltség! Nem az a műveltség, hogy napra kész vagyok a semmiben, hanem az a művészet, hogy előre látok 50 évet, meg hátra látok 50 évet és látom a folyamatosságot, és igyekszem fenntartani a folyamatosságot…

R,M.
A folyamatosság… és felismerni a fontosságát, a kultúrának a fontosságát.

G.I.
Az megér egy külön fejezetet, hogy… Gyümölcseit lehet látni minden nap, ki kell menni az utcára, ki kell nyitni a tv-t , belenézni az emberek szemébe…

R.M.
De sajnos ezzel vagyunk körülvéve… Visszatérve arra, hogy a Gyurinál szerinted ez mennyire okozott csalódást?

G.I.
Volt egy pillanat, amikor nagyon aktívan belekezdett a politizálásba, azt hiszem be is lépett, az MDF-nek volt a tagja. Televíziós műsorokban beszélgettek kultúráról. Nagyon jó kis sorozat volt, este 10 után adták. Olyan dolgokat feszegettek, mint a környezetvédelem és a globalitás. Nagyon sokféle érdekes dolog volt. Szerintem fönt lehet a you tube-on (Út a jövőnkbe – Duna TV 1-20. rész) Ám szépen lassan leépítették, leépült, és egyszer csak azt vette észre a Gyuri, hogy ez nem fog menni, nem működik. Elutasítás, félelem, a pozíció elvesztésétől való rettegés… és Gyuri ebből kihátrált, de annyira, hogy aztán teljesen hátat fordított ennek az „aktív” politikai részvételnek. Az utóbbi években már nem is hallottam tőle efelől. Keserű volt, ezen a téren nyilván csalódott, mint sokan mások. Az ember vár, várja, hogy a jó a helyére kerül, de nem került helyre. És kihátrált ebből… Azt hiszem a könyvében ír is erről, amiben zeneoktatási koncepcióiról is írt, talán még a kultuszminiszternek írt levele is benne van. Ott van a könyvben: „Igen tisztelt Miniszter úr”! Nagyon komoly gondolatok. Szóval, mint sokunk várt egy ébredést! És látod, ma ugyanazok szajkóznak csillogó szemekkel a demokráciáról, akik évekkel azelőtt cenzúrázták, betiltatták a munkáit! Cenzor volt, most meg demokráciáról csiripel a parlamentben. Ugyanaz a nő, ugyanaz a férfi…

R.M.
Nem tudok mondani ilyen analógiát a történelemben, hogy ugyanaz a párt uralta volna az országot, aki előtte eltiporta. Józan, normális országban, mondjuk Franciaországban ez automatikusan adódott volna, hogy a nemzeti kultúrát nemcsak úgymond „támogatni” kell, hanem automatikusan mellette kell lenni, vagy legalábbis meg kell engedni azt, hogy megnyilvánulhasson.  Az elismerések, akkor már benne volt egypár szakmagazinban, tehát ezek a dolgok sem járultak hozzá, hogy más megítélés alá essen, mert végül is ugyanaz történt vele, mint ami, ha nem is a mélykommunizmusban, mint amikor mi voltunk?

G.I.
Ki lenne Magyarországon, szerinted, aki odaáll, egy Szabados életművet átlát, döntést hoz és azt mondja, hogy igen; ez a magyar kultúránk része. Ki az?

R.M.
Sajnos, csak azt tudjuk mondani, hogy még nem volt ilyen.

G.I.
Nem volt! Ott ül és akkor egy Adyton-t… Hogyan tudja azt, hogy mi az az Adyton, hogy mik voltak, történtek?  Most nem akarok ilyen könnyűzenei neveket mondani, nem a neveken múlik. Hanem, hogy miket díjaztak, hogy miket emeltek talapzatra és mennyire a hozzá nem értés, a butaság virít, sugárzik… tékozlás. Az a szerencse, hogy a „dolgok” élnek, ezek tovább fognak… Nem azért, mert ezt a Szabados találta ki, hanem mert ez az élet természetes, megmásíthatatlan rendje. Az a fajta gondolatiság, az a fajta életszemlélet, amit Szabados György is képviselt.

R.M.
Így van! A Gyuri is csak egy őstalaj volt, egy már meglévő dologból táplálkozott. És a saját látószögén, ami hatalmas volt, azt valósította meg – a mi szerencsénkre.

G.I.
Hát, igen. Be kell menni egy zeneiskolába, ülj be egy zeneórára…

R.M.
Mindenhol ez megy, mármint, hogy szakembereket csinálnak. A jazzben ugyanez történik, a jazzben iparost, legjobb esetben mestert képeznek, nem egyéniségeket.

G.I.
Mikor csináltátok Az ördög álarcosbálját? Mikor íródott Az esküvő? Tudod, az ember fölkapja a fejét, több mint 40 éve! Vagy megnézed a Tarkovszkijnak (Andrej Tarkovszkij) a filmjeit, a Stalkert vagy Huszárik Szindbádját (Huszárik Zoltán).  Kilószám jönnek ma az „új zenék”. Nagy részük, már hallgathatatlan számomra. Olyan szép és minden jó, de tudod, nem üt úgy meg, nincs az, hogy phúúú élmény… hogy benned marad kitörölhetetlenül…

R.M.
Nekem is az a véleményem már legalább 25-30 éve, hogy a zenei ipar tette tönkre a zenét ezzel a szépen hangzással. Előre determinált, hogy valaminek hogyan kell szólni és ehhez a zenészek nyilván alkalmazkodtak, legalábbis nagy része, abban az időben főleg, abban a reményben, hogy a fúzió… Most a ’70-es évek elejéről beszélek, amikor is egyre rosszabb lett, egyre pocsékabb lett a zene minősége. Most nem azt mondom, hogy csak rossz zene van, mert nem, nagyon sok jó zene van. Csak az alapirányok változtak a jazzben annyit, hogy lényeges minőségi romlás történt az előzőhöz képest. Az oktatás által pedig… Ebben a fajta oktatási módszerben, amely megint csak kitermelt egy olyan generációt, akik sokkal jobban játszanak a hangszerükön, csak sokkal kevesebbet mondanak. És egyre kevesebb egyéniség van, pedig az ’50-es, ’60-as években minden szaxofonosnak, minden zongoristának, minden bőgősnek volt egyénisége, volt hangzása, függetlenül attól, hogy tetszett-e vagy sem. Most minden egységesítve, sablonosítva lett. Én az iskoláknak a rovására írom ezt, holott nem javallanám, hogy ne legyenek iskolák, mert azt nem lehet.  Na, ezzel most elkanyarodtunk, quasi szidjuk a fennálló rendszert, ami szar!

G.I.
Nem a rendszert szidjuk, hanem a tompuló, lakáj mentalitást…

R.M.
Hát, a való világot…

G.I.
Nehogy azt gondold, hogy Bartókot azt „vágják”. Azért „vágják”, mert Bartókot Amerikában elfogadják. Ha nem lenne Bartók Nyugaton elfogadva, nem lenne Bartók.

R.M.
Sajnos, ez nagyon egyértelmű lett Bartók halála után. Hol vették fel az első felvételeket? Ott! A valóság pedig az, hogy jelenleg Japánban több iskolában tanítják a Kodály-módszert, mint Magyarországon. A valóság az, hogy Hollandiában több cigányzenekar van, mint Magyarországon. Csak két szélsőséges példát említek. Na… én kikapcsolom.