Ágoston Béla – Jazzma.hu (hu)
Lemezpolc kritika:
Szabados György – Live at Magyarkanizsa
Szabados György: Live at Magyarkanizsa 2012. február 03., Ágoston Béla – BIOMUSIC
JAZZ TEGNAP
Kellenek a Műhelyek. Szabados György testesítette és lelkesítette meg Magyarországon a szabad zenét. A köré szerveződő fiatalok mára mesterekké értek, még ha kevés koncert is szerveződik velük, köréjük, általuk. Lehetőséget teremteni szinte csak a fesztiválok tudnak, a klubélet a múlté. Pedig ez a zene a koncert pillanataiban él, ahol a közönség együtt figyel feszülten a zenei történésekre.
JAZZ MA
Ez a lemez bizonyíték arra, hogy egy ősi nyelv lehetővé teszi a találkozást két egymástól távol élő zenész között. Mindegyik megismerve saját hangszerét, nézőpontját kitágítva a mindenségre, gyermeki csodálkozását megőrizve el tudott távolodni azoktól a kliséktől, amelyek gátolják a zenészeket szabad szárnyalásukban. A lemez táltos jellegét az a fajta száguldás vágtatás adja, amelyben nincs ismétlődés – ez az ismétlődés benne. Betörhetetlen vadlovak találkozása. Dokumentum – univerzális utazás – halandzsanyelv, amelynek kezdő és záró hangjai ugyanazok: örök visszatérés. Mintha egy több éven át tartó levelezést olvasnánk szimultán. Műhely – mester munka – hangfelvétel.
JAZZ HOLNAP
Az improvizatív zene fejlődésének keretei folyamatosan változnak. Mint tudomány ez is folyamatos kutatáson megy keresztül, miközben él, mint a természet. Nincs mit rajta gyógyítani. Maga a zene gyógyít. Ezért ajánlom ezt a lemezt azoknak a fiatal zenészeknek, akiket irritál a műanyag és a civilizáció totális komfort igénye. Hogy is tudnám a bőgő és a zongora duóját egy szóval jellemezni? VON-ZÓ!