SINKOVICS FERENC: Szabados György őstudása [In: Magyar Hirlap, 2011/9, szeptember 3, 46.old.]
Szabados György őstudása
Nehezen ismertethető ma már az a botrány, amelyet Szabados György koncertje okozott 1972-ben az Erkel Színházban. De talán nem is a részletek a fontosak, hanem a lényeg: Szabados nemcsak hogy egy műsorban szerepelt a Benkó Dixieland Banddel, de közvetlenül utána. Melléfogás? Vagy provokáció a rendezők részéről? Ki tudja?
Az is lehet, hogy így próbálták lejáratni Szabadost, aki abban az évben már megnyerte San Sebastian Nemzetközi Jazzversenyének első díját free-jazz kategóriában. Nagy dolog volt ez a maga nemében, aligha hihető azonban, hogy Szabadost különösebben érdekelte volna. Nyilván nem a díjért ment a fesztiválra, hanem azért, hogy megmutasson valamit ab – bői a zenei örökségből és felfogásból, amelyet képviselt, és amely nemcsak Bartók szellemével tartott alapvető rokonságot, de minden művészeti vagy filozófiai törekvéssel, spirituálisán létező akarattal, amely az emberi őstudást kereste. Az őstudást, vagyis azt az elveszett, de génjeinkben, reflexeinkben azért még halványan őrzött szellemi univerzumot, amely mindannyiunkat magnetizál egész életünkön át. Szabados e tudás forrását Belső-Ázsiában vélte megtalálni, hiszen számára ez egyben a magyarság őstudását, identitását jelentette.
Ha nem szentségtörés ilyet mondani, akkor a zene nem a lényeg, csak az eszköz volt számára ebben a keresésben. Ugyanígy keresi az ember őstudását az Art Ensemble Of Chicago nevű amerikai együttes, bár ők a tudás ősi forrását valahol Afrika közepén sejtik.
Hites tanúk szerint a botrány az Erkelben azért tört ki, mert a Benkó- féle zene könnyed, könnyen érthető improvizatív muzsika, Szabados viszont gyakran már átlépte a konvencionális értelemben vett zeneiség határát. Két évvel később mégiscsak megjelent első hivatalos lemeze, Az esküvő. Félelmetes muzsika, nagyon erős bartóki-folklorisztikus hatásokkal. Ha már szóba jött a botrány: ugyanaz a Vajda Sándor basz- szusozott ezen a lemezen, aki egyébként a Benkó Dixieland oszlopos tagja volt. Szabados sok kritikát kapott azelőtt magától a „szakmától” és a sajtótól is, Az esküvő azonban a magyar dzsesszlemez kiadás egyik legsikeresebb – ha nem a legsikeresebb – lemeze lett. Valóban sok támadás érte. Egyszer bizalmasan elmesélte, hogy cigány muzsikusok figyelmeztették telefonon: ne hivatkozzon folyton a népzenére, mert a népzenét ők játsz- szák, a cigányok.
Nehéz eldönteni, hogy melyik Szabados-lemez a legszebb. Szabados 1955-ben kezdte zenei pályáját, tehát csak közel húsz év múlva kapott lemezfelvételi lehetőséget. Előtte csupán egyetlen kompozícióval, a B-A- C-H című darabjával lehetett jelen az egyik magyar dzsesszantológiában. Hosszú csend követte, majd Az esküvő, és megint a csend, amit csupán egyetlen felvétel tört meg, a Tánczene, amely az 1976-os pozsonyi dzsesszna- pok antológialemezén hallható.
Szabados játszott amerikai zenészekkel is, például az Art Ensemble egyik tagjával, a szaxofonos Roscoe Mitchellel, vagy a szintén szaxofonos és szintén amerikai Anthony Braxtonnal. Érdekes, hogy ezeken a lemezeken az amerikaiak saját magukat adják, de ettől nemhogy nem sérül Szabados zenei és filozófiai felfogása, hanem természetes módon egyesül az övékével, mintha igaza lenne Bartóknak, azaz mintha valóban létezne valamiféle zenei őstenger. Mégis Az esküvő tűnik a legszebbnek, a legértékesebbnek. Talán mert nagy áttörésnek számított a maga idejében. Sodró erejű, vad zene, amely azonban lecsendesítette a Szabadossal szembeni éles kritikákat. Egyébként számos lemeze született itthon 1990 után. Meglódult volna a pályafutása? Nem, töretlen volt az fejlődésében addig is. Csak éppen gerilla módon. Szabados ragaszkodott az úthoz, amit önmagának kijelölt. Tehette, hisz mindvégig orvosként dolgozott, egzisztenciálisan nem lehetett fenyegetni, letiltatása viszont a Szabados-féle jelenség túlrea- gálása lett volna. Igen, mert jelenséggé, iskolává vált, amit csinált. Számos követője lett: Dresch Mihály, Grencsó István, Borbély Mihály, s még hosszan lehetne sorolni a neveket…
Szabados nem volt megközelíthetetlen, afféle föld fölött járó muzsikus, még akkor sem, ha gyakran annak tűnt. Ő tudta, milyen földrajzi, politikai, társadalmi és szellemi környezetben él.
Még a Kádár-rendszer idején alkotta meg Az események titkos története című művét. Ez bevallottan 1956-ról szól. A kompozíció szövegét maga Szabados alkotta, egy általa kitalált nyelven. Valamikor a 2000-es évek elején újra előadta a darabot Kobzos Kiss Tamással, a Fonóban. És Kobzos azon a bizonyos titkos nyelven énekelt. Mert Szabados úgy gondolta, hogy még 2000 táján sem érkezett el az ideje annak, hogy saját szövegét „magyarra” fordíthassa.
A hetvenegy éves Szabados György nemrég elment közülünk. Adós maradt a fordítással. Úgy tűnik, csak nem akar eljönni az a bizonyos idő…
SINKOVICS FERENC
