published online on Turi’s Gábors Website

Nagy Fekete Zene (Dzsesszkoncert Győrben) 

Tavaly néhány lelkes dzsesszbarát Győrben elhatározta, hogy ablakot nyit a világra, s a legjobb progresszív magyar dzsesszmuzsiku­sok mellé koncertre hívja a modern dzsessz vezető elő­adóit. A valutáris nehézsége­ket (is) támasztó ötlet meg­valósítása eleinte hihetetlen­nek tűnt, de az odaadás és lelkesedés, úgy látszik, képes csodákat tenni. A városi if­júsági házban rendezett kon­certeken olyan élvonalbeli zenészek léptek a közönség elé, mint Anthony Braxton, Roscoe Mitchell és Burton Greene. A sor az idén is foly­tatódott: vasárnap hangver­senyezett Győrben az An­thony Braxton-George Lewis és a Keshavan Maslak-Burton Greene duó.

A szervezők nagyszabású elképzelés jegyében hívták életre a találkozókat. A Chicagóból kiinduló művé­szeti csoportosulás, az AACM körébe tartozó s a „Great Black Music” közös elneve­zéssel illetett, kreatív szelle­mű zenét játszó színes bőrű muzsikusok, valamint a ha­zai avantgárd dzsesszmuzsi­kusok közös felléptetésével kívántak teret adni a dzsessz új, forradalmi irányzatainak, hirdetve ezzel a műfaj nemzetköziségének és prog­resszivitásának eszméjét.

Olyan zenei törekvéseknek kívántak pódiumot juttatni, amelyek a dzsessz lényegi sa­já­tos­ságait megtartva keresik a hagyományostól eltérő, s a huszadik század végének politikai-tár­sadalmi-kulturális-pszichológiai meghatározott­ságai között élő ember hely­zetét differenciáltan tükrözni képes kifejezési formákat. Társadalmi hátterét, filozó­fiáját tekintve ez a zenei mozga­lom elsősorban az ame­rikai színes bőrű muzsikusok identitásproblémáit, az egyenjogúságért és az önálló kulturális arculat megterem­téséért folytatott harcát fo­galmazza meg; zenei eszkö­zeiben azonban a huszadik század európai komoly zenei irányzatok eredményeit is felhasznál­va, a kreativitás határait kutatva, a személyi­ség legbelső képességeit fel­színre hozva igyekszik hir­detni az alkotó ember sza­badságának dimenzióit. Eb­ben a vonatkozásban utat talál a más földrészeken ha­sonló törekvések jegyében keletkezett zenei irányzatok­hoz, például a Ma­gyar­országon élő és zeneileg rokon el­képzeléseket valló muzsikusokhoz is. Jól példázta ezt a legutóbbi győri koncert.

A  Dresch-Grencsó-Baló trió, a Binder együttes, Szabados György játéka szellemében rendkívül közel állt a világhírű külföldi művészek produkciójához. Ez elsősorban a jelenségek tudatos, intellektuális megközelítésében és a kifejezés intenzív érzelmi hatásában nyilvánult meg. A Binder együttes sokszálú zenei utalásai mögött a gondolkodó ember szintetizáló képességének és hajlamának ereje sejlett fel. A fantasztikus teljesítményt nyújtó Szabados György muzsikája pedig éppen identitásigényével és hallatlan dinamizmusával rokonítható a Nagy Fekete Zene előadóiéval. Határozott formakultúrájával, szilárd szerkesztési elveivel némileg más világba vezetett Gond a János előadása.

Keshavan Maslak szaxofonos és Burton Greene zongorista az új zene fehér bői képviselői közé tartoznak. Kompozícióik változatossága, a szerkesztettség és a szabad improvizáció szélső határai között ingadozó előadásmódjuk intenzitása – no és az idézőjelek gyakori használata – szinte lenyűgözte a közönséget. Technikailag mind­ketten igen képzettek, s nem volt akadálya annak, hogy gyakran éljenek váratlan, meghökkentő, a brechti érte­lemben vett kizökkentő for­dulatokkal. Kár, hogy nem ismerték fel egy ilyen össze­állítás élvezhetőségének ha­tárait; mű­soruk ugyanis igen hosszúra nyúlt.

A legnagyobb várakozás a két világsztár, a szaxofonos Anthony Braxton és a pozanos George Lewis fellépését előzte meg. Braxton mate­matikailag modellálható, absztrakt zenéjét játszották hihetetlen technikai tudás­sal és improvizációs kész­séggel. Egymás gondolatainak tökéletes ismerete, nagyfokú beleérző képesség, a zenei folyamatok önálló továbbfejlesztése jellemezte előadásukat. Kompozícióiban Braxton elismeri Stockhausen,  Webern, Cage hatását, s mindenekelőtt a kortárs ze­nei eszközök és a dzsessz je­gyeinek ötvözésére, egyfajta „világ­zene” megteremtésére törekszik. Kétségtelen, van némi spekulatív jellege muzsikájának – de kreativitása, elmélyültsége példaadóan mutatja fel egy zenei gon­dolkodás erejét.

(Hajdú-bihari Napló, 1983)

Gábor Turi: Hajdú-bihari Napló, 1983 (Hungary)