Szabraxtondos
Népzene után az arra épülő műzenéről. Szabados György Liszt-díjas zongoraművész a mai magyar zenei élet kiemelkedő személyisége Hogy neve mégsem sokak előtt ismert, annak oka az, hogy zenéje nehezen illeszthető kategóriákba: improvizatív volta miatt a kortárs zene nem fogadja magába, s mivel frazírozása nem kimondottan off-beates, a dzsessz művelői sem érzik teljesen maguk közé valónak. Mindez semmit nem von le tevékenységének értékéből, sőt, sokak szemében éppen a zenei határokat áthidaló erőfeszítése a példaadó.
Az, hogy a világ egyik legjobb dzsessz-szaxofonosa, a néger Anthony Braxton felfedezte magának Szabadost, és több koncerten muzsikált, sőt lemezt is készített vele, egyedülálló eset a fekete és fehér zenék kapcsolatában. Ennek dokumentuma a Szabraxtondos című lemez, amely Szabados szerzeményeinek előadása közben mutatja be a duót. Már a címek – Keserves, Ajánlás asszonyainknak, Halottas-vigasztaló – jelzik, hogy a darabok a magyar folklórra épülnek. Braxton részvétele az előadásban korántsem ellentmondásos, mert a néger zene, így a spirituálék is tartalmaznak pentaton mozzanatokat. Az izgalmas feladvány az volt a felvételek készítésénél, hogyan tud két különböző egyéniség – a dinamikus, erős érzelmi töltésű Szabados és a hűvösebb, elvontan gondolkodó Braxton – közös nyelvet találni. Lehet, hogy az eredménnyel híveik külön-külön elégedetlenek lesznek, mert ez a zene nem igazán Szabados és nem igazán Braxton – hanem kettejük új ötvözete, két kifinomult intellektus komoly produktuma. Nincs tisztában a szavak értékével az, aki ezt a zenét „könnyűnek” minősíti. Épp az ilyen zenék bizonyítják meggyőző érvénnyel azt, hogy időnként szükség van bevett fogalmaink újraértelmezésére, újraértékelésére – ha alkalmassá akarjuk őket tenni új jelenségek megnevezésére.
[In: Hajdú-bihari Napló, 1985. november 20., 5.old.]
