published online on Turi’s Gábors website

Szabraxtondos

Népzene után az arra épülő műzené­ről. Szabados György Liszt-­díjas zon­goraművész a mai magyar zenei élet kiemel­kedő személyisége Hogy neve mégsem sokak előtt ismert, annak oka az, hogy zenéje nehezen illeszthető ka­tegóriákba: improvizatív volta miatt a kortárs zene nem fogadja magába, s mi­vel frazírozása nem kimon­dottan off-beates, a dzsessz művelői sem érzik teljesen maguk közé valónak. Mind­ez semmit nem von le tevé­kenysé­gé­nek értékéből, sőt, sokak szemében éppen a ze­nei határokat áthidaló erőfeszítése a példaadó.

Az, hogy a világ egyik legjobb dzsessz-szaxofonosa, a néger Anthony Braxton felfedezte magának Szabadost, és több koncerten muzsikált, sőt lemezt is ké­szített vele, egyedülálló eset a fekete és fehér zenék kapcsolatában. Ennek doku­mentuma a Szabraxtondos cí­mű lemez, a­mely Szabados szerzeményeinek előadása közben mutatja be a duót. Már a címek – Keser­ves, Ajánlás asszonyainknak, Ha­lottas-vigasztaló – jelzik, hogy a darabok a magyar folklórra épül­nek. Braxton részvétele az előadásban ko­rántsem ellentmondásos, mert a néger zene, így a spirituálék is tartalmaznak pentaton mozzanatokat. Az izgalmas feladvány az volt a felvé­telek készítésénél, hogyan tud két különböző egyéniség – a dinamikus, erős érzelmi töltésű Szaba­dos és a hűvösebb, elvontan gondolkodó Braxton – kö­zös nyelvet találni. Lehet, hogy az ered­ménnyel híve­ik külön-külön elégedetle­nek lesznek, mert ez a zene nem igazán Szabados és nem igazán Braxton – hanem kettejük új ötvözete, két ki­finomult intellektus komoly pro­duktuma. Nincs tisztában a szavak értékével az, aki ezt a zenét „könnyűnek” minősíti. Épp az ilyen zenék bizonyítják meggyőző ér­vénnyel azt, hogy időnként szükség van bevett fogal­maink újra­ér­telmezésére, újraértékelésére – ha alkalmassá akarjuk őket tenni új jelenségek megnevezésére.

(Hajdú-bihari Napló, 1985)

Gábor Turi: Hajdú-bihari Napló, 1985 & online at his website 2016 (Hungary)