Az elmúlt években kedvező változás állt be a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat dzsesszlemezek-kiadási politikájában. Szabadabb utat kapott a műfaj, a korábbinál jóval több lemez készülhetett Nyolcévi várakozás után a második (!) lemezével jelentkezhetett például Szabados György, a legeredetibb hangú magyar dzsesszmuzsikus. Albuma az Adyton címet kapta. Az elnevezés többértelmű: görögül „legbelső szentélyt” jelent, de egyúttal utal az ihlető költőre, Ady Endrére és a tone-ra, a hangra is. A nem könnyen befogadható zene egy szuverén gondolkodó öntörvényű világába vezeti a hallgatót. A szeptettre írt monumentális, háromtételes címadó kompozíció, majd a trióval előadott Világpor és Tánczene világosan jelzik Szabados kapcsolódásait a magyar népzenéhez és kultúrához, de mutatják igényét arra is, hogy mindezt egyetemesebb összefüggésekbe helyezze. A lazán szerveződő szabad improvizációk, illetve a szigorúan kötött részek viszonya pedig a „muzsikus én” tudatos és ösztönös oldalainak egymásrautaltságát hangsúlyozza. Sorskérdésekről szól Szabados György lemeze, s ilyen értelemben fölötte áll a megrögzült műfaji kategóriáknak. ZENE – így, nagybetűkkel.