|
MU, 2007. szept. 6.(cs.), 7.(p.), 8.(szo.) 20h
„A jazz a mai napig bennem van, és bennem is marad. Mint egyfajta gesztikuláció, jellegzetes attitűd: viszonyulás, válasz. Beleivódott az életérzéseimbe, hiszen a huszadik században élek, éltem, s mert ez a század leginkább ható, legjellegzetesebb zenéje.” Szabados György Áldassék a magyari zene! Ebben a mindent átható, új Vízöntő korban lassan elsüllyedt földrésszé távolodik tőlünk a XX. századi zene is. A pusztuló civilizáció lomjai alól ma már más bontakozik ki, mint amit a múló kor értéknek hitt vagy hinni vélt. Mennyi újdonság volt mennyi bravúr, micsoda építmények! Mekkora hang-erő! És mily kevés zene. Nagy mogulok váltak mára kerti törpékké és picinyke, törékeny emberkék óriásokká. Nagy intézmények hangadó várai töppedtek fülledt raktárakká, füstös pincék és korcsmák emelkedtek a lélek-ünnep fényes palotáivá. Számlálatlan mű és hang az éterben, amely jószerivel senkié sem lett. Alig valami a zsigerekben, még kevesebb a lelkekben. Falra hányt borsó.Ez azonban így mégsem igaz. A szívek titkos templomában /Comenius/ oly sok minden visszhangzik. Csak még nem hallik. Magzatként várja egy új idő hívását. Hisz minden téves ebben a globális kártyavárban. Az alapoktól kezdve az utolsó húzásig. Lassan a „zene” szó is elvész… Nézzünk szét: mi hallatszik át ma a dübörgően süket tereinken? Mi az égig érő zajfüggönyökön? Csak a szív templomának titkos zenéje. A Mindenséghez hű muzsikák. Szülessen az embertől vagy a szűzi Természettől. A többi elvész. A Csönd méhéből felzengő, szíven mért zenék formázzák valójában a jövőt. A többi csak félre-értés. Még akkor is, ha erre egyre kevesebbeknek van hallásuk. Pedig mennyire vágyjuk, éhezzük a Szépet! A Szépségben az örök Igazat! Mégis beérjük a talmival, a hamissal, csodás lét helyett a bomló álsággal. Mintha halni készülnénk. Nem vagyunk hajlandók a Szépségért szenvedni. Másért sem, persze. Pedig a Szépségről beszélve megkerülhetetlen tény a Szépség másik orcája: a szenvedés. Az ember alkotásában az Égi Szépség a Földi Szenvedés sötét mélyén érlelődik és magasztosul fénnyé. Csak az érti, aki mindkettőben megmerítkezett. Máskülönben Égi Nő helyett csak festett cédát lel, aki által megcsalattatik. Ha van példa értékű, igaz szépségű jelensége a XX. századnak, akkor az a feketék jazz zenéje. Az otthonukból elhurcolt, rabszolgaságba taszított, testben-lélekben megalázott négerek szeretet-zenéje. Vegyük észre: a korbácsütésekre egy szeretet-áradás volt a négerség válasza. Koldusként kifosztva ugyan, de fáradhatatlanul és bámulatos bőséggel lehelték ki – fennséges zenékkel – forró szívű, gyermeki lényüket a fehér civilizáció fagyos világába. Egybeöltve ezzel a Teremtés-gazdagsággal a Mindenség és az emberi szív pulzálását, az Égit a Földivel. E forró lehelet újraélesztette a hűdött szívű fehér zenekultúrát is.
E zene által vezetetten is. Micsoda Istenes jelenés ez most, amikor a legkevésbé érdemeljük. Amikor végérvényesen árvák és otthontalanok vagyunk. Amikor Isten lehunyta szemét. Még rejtőzködik. Próbára tesz vagy felkészít? Erősít vagy vigasztalva gyengít? Valószínű mindez együtt, s még több is, ebben a vészjósló kozmikus őrlődésben. Teljesen új földrészek emelkednek ki és rég megvoltak süllyednek el. Először a szellemben, majd a földi létben. Kóda: Hogy korunkat mennyire nem a fentebb említett értékek uralják, az mindenkinek nyilvánvaló. Éppen ezért örüljünk ennek a kicsi, de jelentős fesztiválnak, hiszen egy régió nagy művészét manapság nem szokás – még ily szerényen sem – a köz elé emelni. Áldassék a magyari zene! MU, 2007. szept. 6.(cs.) Dormán László fotókiállítása
Minden művészet mögött ott áll az ég és a föld között szenvedő ember, aki a létet maga is élteti. E nagy s szent működésben, ami a Világ, végigéljük mindannyian az oldás és kötés: a létezés szabadságának világunkon túlmutató misztériumát. Általmegyünk ezen titkos, mindent hevítő parázson. Megméretünk,s közben történelmet csinálunk magunknak. A szabadság az Ég visszafogadása bennünk, akik messzire csatangoltunk. És tudjuk, mert tudva-tudatlanul is mindenki tudja, hogy a felkínált időben a világot áldozatunk tartotta-e fenn, avagy a méltatlanság. Nincsen külön világ és külön művészet. A széthulló nyelv s zene a széthullást jelenti, a mindenek egységét a néma ikonosztáz. Az égi világosság olykor megmutatkozik, olyankor az ember tisztává s széppé, a közösség jóvá és eggyé válik, a hatalom elcsodálkozik. És megszólal valami halhatatlan hangzás. Az esetnek ilyenkor szabadság a neve, s a szabadság igazán ilyenkor érthető. A szabadság jegyében élni küzdelem. S a lemezen szereplő két kompozíció ilyen hátterű, szakrális indíttatású zene. A hely Európa közepe, az idő a XX. század második fele, világa az önkény otthontalansága, és reménye: a megdönthetetlen igazság. A művészetek dolga mesélni – a lelkekért – a Lélek helyzetéről. MU, 2007. szept. 7.(p.) Szabados György szóló zongorakoncertje MU, 2007. szept. 8. (sz.)
A Fesztivál támogatói: |
AZ ESEMÉNYEK TITKOS TÖRTÉNETE
Tette mindezt kéretlenül, önzetlenül, – máig nem volt érte köszönet. Furcsa sors járt érte: ebben a beporzásban lassan másként virágzott a fekete mag, megszűntek korábbi jellegzetességei. Egy másik zenekultúrába merülve immár csak a lénye, a lényege maradt fenn. Bátran leszögezhetjük: a fekete muzsika szellemi érintettsége nélkül nem lehet hitelesen mai zenét alkotni. E szent, megújult „szeretet-parancsot” nem lehet büntetlenül eldobni. Mindnyájunk számára nagy élmény volt, amikor Szabados György életművét hallva ráébredtünk: e magyari zenénkben a feketék üvöltése, fohásza öszvecseng a mi paraszti siratónkkal, keservesünkkel. S bár sok mindent tudni vélünk a szabadosi zenéről, de az igazság az, hogy szinte semmi sincs még róla kimondva, jószerivel semmi a gondolat erejével fölmutatva. Így nem is válhatott szellemi közkinccsé és nem csoda, ha ily könnyen szőnyeg alá söprik ma is a siketszívűek. De ettől még van és világraszóló csoda a többezer éves arché és az elkövetkező civilizáció közé feszülő szabadosi muzsika éteri hídja. Legmagasabb rendű szakrális művészet egy istentelen korban, – ismét itt, a Kárpát-medencében. Egyetemes és természetesen magyar művészet. Szellemi foglalatában benne él a világ mindahány fontos gondolata. A fekete jazzé is. Beavató rítusa ellenállhatatlan erővel vonzza, gyűjti maga köré a várakozókat, fényes boltozata alá oly jó szívvel sorakoznak a muzsikájától érintettek. Akik nem ezen elrontott világba, hanem az eredendő, fészkes, ölelő Világba vágynak.
Az események titkos története
Szabados György és a MAKUZ zenekar koncertje
