LIBISCH KAROLY

Gondolatok a Trió Kontraszt legújabb lemezéről

Grencsó István (született: 1953.-ban) megkerülhetetlenül a hazai avantgárd zenei élet egyik főalakja. Csak néhány zenekarnév az elmúlt 38 évéből: Masina Jazz Csoport, M.A.K.U.Z. (és Szabados György), DresCh kvartett, Kampec Dolores, Grencsó Kollektíva (1984-től folyamatosan, változó tagsággal), Gnawa, Ama, Pozvakowski, hogy csak az itthoni – rendkívül eltérő stílusban alkotó! – együtteseket említsem!  De rendszeresen fellépett az Újvidélki Jazz Napok fesztiváljain – innen ered az ismeretségük Kovács-Tickmayer Isvánnal, még 1985-ből. Továbbá szerepelt – és készített lemezeket is! – az európai avantgardistákkal, többek közt Paul Termos, Peter Kowald, Tobias Delius, Peter Brötzmann nevét említeném. Hiteles, ihletett zenész, akivel az elmúlt években magam is vagy 5 cikkben foglalkoztam.

A legutóbbi Kontraszt-lemez óta Geröly Tamást, aki – ugye! – a Masina-korszak óta olykor felbukkan Grencsó életében! – a vajdasági Miklós Szilveszter váltotta fel. Róla tudható, hogy a Grencsó Kollektívának már 2010. óta tagja! A vajdasági születésű (Muzsla, 1983.) muzsikus a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, de alapjában véve a magyar szabadzenei élet olyan szereplőivel formálódott stílusa – persze Grencsón kívül is – mint Szelevényi Ákos, Mezei Szilárd, Dresch Mihály, Szemző Tibor, Dukay Barnabás vagy Kovács-Tickmayer István, stb. Rendkívül finom-hangú, kreatív ütőhangszeres ő, aki a világ harmóniáit saját „szemüvegén” keresztül láttatja velünk.

No, és Kovács-Tickmayer István (Újvidék, 1963.)! Zongorista, orgonista, nagybőgős, hangszerelő, zeneszerző. Saját zenekara – TICKMAYER FORMATIO – mellett játszott többek közt Chris Cutler, Fred Frith, Robert Drake, Valentin Clastrier, Wu Fei, Peter Kowald, Szabados György, Paul Termos, Grencsó István, Dresch Mihály partnereként; például dzsezt is! 7 évet töltött színházi közegben (zeneszerző, hangszerelő, zenei vezető), továbbá kortársi műzenei szerzeményeivel, fellépéseivel fesztiválokon, egyéb zenei eseményeken szerepelt. Talán elég is, ha most csak Gidon Kramer (hegedű) és Kurtág György (zeneszerző) nevét említenem együttműködőként! Sokoldalú művész! (Megszámoltam: csak a Jugoszlávia elhagyása előtti korból 3 vinylalbumom van tőle, ebből 2-n Grencsó István is szerepel.) Mondanám: folyamatosan jelen van a lemezpolcomon, de ez így nem igaz, mert a párizsi évek – majd 20 év! – erősen kimaradt. És ez neki is visszafogottságot eredményezett, hiszen ott ismeretlenül, gyökerei nélkül próbált szerencsét!  Nagy szó tehát, hogy a BMC égisze alatt – és eléggé rövid követési idővel! – már a második Kontraszt-lemez jelent meg.

A Trió Kontraszt

Talán kezdem a végén: ez a lemez az utólsó 10 év legjobb lemeze, amihez hozzájutottam! A majd’ 1 órás gyűjteményben olyan őrült zenészek hallhatóak, akik, nem ismernek sem Istent, sem embert; akiknek csak egy dolog a fontos, hogy a lelküket is feltárva valami olyan zenei világot varázsoljanak elénk, amelyben – amely által! – a köröttünk lévő világ hangjai, érzelmei, hangulatai rendezett egységgé álljanak össze ihletett tolmácsolásukban. Semmi piac vagy slágerlista, esetleg megalkuvás: ezek a zenészek a lelküket teszik elénk: pőrén, meztelenül mutatják meg nekünk világunkat, világukat! (Candide-dal: ez a létező világok legjobbika! Ugyanis nincs másik világ!). Pedig ennyi erővel akár valami piacos terméket is csinálhatnának: semmi cicó, csak kerek dallamok! Szerencsénkre: nem ezt tették!

De mi is hallható erről a nyolcszámos albumról? Minden esetre dzsez\jazz is! De nem csak az!  És itt megállnék egy kicsit; nem akarnék ugyanis műfaji\stilisztikai vitákba bonyolódni senkivel sem. Mert amikor a lemezről hallható hangi csodák a dzsez{jazz} kategóriájához sorolhatóak, akkor sem a normál – szvinelő ritmusrészleg-játék felett 1-2 szólista kavar típusú! – dzsez hallható, hanem egy hiányos ritmusszekciós kamaradzsez hangzás, amelyben a 2, ritmusrészleghez sorolt hangszer (zongora, ütőhangszerek) sem a hagyományosabb dzsezképletek szerint játszik, hanem szolisztikusan; dallamokat, ritmusfutamokat, hangszíneket produkálva egy eléggé egységes – persze számonként az! – hangulat, hangzás érdekében megvalósítva. Néha teljesen szabad alakzatokban, rögtönözve, vagy jól-lüktető, megjegyezhető formákba-gyömöszködve – hogy két szélső pontot említsek a lemezről!

Aztán ott vannak a műzenei\kamarazenei formák, hangulatok, érzékenységek! Azt talán mondanom sem kell, hogy Grencsó fuvolája, basszusklarinétja vagy szaxofonhangjai olykor olyan zenei együttállásokba keverednek, amelyeket eddig nem nagyon hallhattunk! (Persze a Szabados-körkivételével…) És most ne gondoljon senki őrülten bonyolult futamokra, összhangzatokra.  Ezen a lemezen egyszerű hangok finoman, természetesen, lélekből áradnak, énekelnek, olykor csodaszépen! Néha bántóan durván is – de ez utóbbi ritka-madár.

A 2016-os felvételekről megszólaló zene időnként filozofikus gyökerezettségű – erre a címválasztások adnak kellő példát! – , erősen improvizatív: és magyar. Ez utóbbi megállapításomat még a páratlan ritmusú részek, számok sem írják felül. Ez a zene méltó tisztelgés Szabados György – a XX. századi magyar zene (és dzsez) Bartók utáni nemzedékének egyik legjelentősebb muzsikusa! – szellemisége, életműve előtt! Kovács-Tickmayer István eljutott Bartók Béla és Szabados Györgyalkotói színvonalára. Persze, a zongorán teremtett világokat könnyebb egymással összevetni, mint az említetteket Grencsó István fúvós-hangjaival, de nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy Grencsóés Kovács-Tickmayer hangi tisztaságban és ihletettségben egymással azonos minőségű muzsikusok. Hozzájuk képest persze Miklós Szilveszter még csak tüzes csikó, aki nagy jövő előtt állhat (s aki a hangszere okán nem igaszán összevethető a fentebb említettekkel)!

Most pedig rátérek néhány tétel részletes ismertetésére! Hátha – ezek után! – még valakit érdekelnek a gondolataim. Végül is zenét elbeszélni szavakkal, eléggé reménytelen vállalkozás!

Hasitated / Elakadozós: a szám az egy Szabados-dallam (Szabó Irma vallatása) átértelmezésével, felidézésével kezdődik. (Remélem, itt zenei emlékezetem  nem vezetett félre!) Aztán a kreatív ütőhangszer-játékkal felvezetett „tisztességes” zongorahangokra rátelepül egy orgona-hangfüggöny, majd kezdetét veszi egy egész különleges, szabadosi és Cecyl Taylor-i zongorafutamokkal felrakott rögtönzés. Ezután, némi „bokázós” átvezetés után Grencsó tenorszafonja visz tovább – a széteső, tördelt ritmuskíséret felett…

Quasi da lontano {Majdnem távolról}: egy különös, árnyas sétányon ballagók gondolatait idézi bennem. Lebegő, lassú ballada-szerű elmélkedős dzsez, szuszugós-hörgős basszusklarinéttal…

De Ira {e szám címére semmi utalást, használható megfejtést nem találtam…}: 2-részes, szvitszerű darab. Az első rész motorikus, lépcsőjáró, 2-szakaszos téma preparált zongorával, Grencsó csodás szaxofonjátékával a központban. Persze, azért a zongora/dob páros kísérete vagy a zongora-rögtönzés se semmi!! Ez a rész dzsez, míg a második, fuvola/preparált zongora központú lassú tétel inkább kortársi kamarazene…

Memorial / Emlékirat: e zene a első részére nekem Wim Wenders filmjének – Berlin felett az ég – koncertjelenete ugrott be (Nick Cave-vel); legalábbis a darab első része teljesen erre a hangulatra utal – amellett, hogy – 7/8-tagolású! – még az előző szám folytatása is lehetne! Aztán a második részben minden átalakul egy mágikus emlékképpé. A végén a téma-ismétléssel lezárul a kompozíció! Igazi dzsez, és ha csak annyi mondok róla, hogy ütős, akkor finom voltam!

Dirge / Sirató: lassú hangköltemény orgonával, preparált zongorahangokkal is színesítve. Grencsóérzéki, finom tenorja mögött a zongora énekel, amúgy szabadosi\bartóki módon. Vagy a fuvolahangok! Az egész egyszerűen és fájdalmasan gyönyörű! Az ereszkedő zongoratéma pedig akár magyar népdal is lehetne (és az Este a székelyeknél vagy a Mátrai képek megidézése – Bartók Béla és Kodály Zoltán művei). És figyeljetek Miklós Szilveszter játékára is!!

Passamezzo per ongaro per trio {Magyar passzamezzo hármasra}: mondanám, hogy népdalfeldolgozás, de inkább „csak” magyar hangulatú\gyökerezettségű zene, legalábbis a szám első részében, ahol a zongotratákával Kovács-Tickmayer szabadosi\bartóki szinten „népdalol”! Aztán „a” Grencsó sem fogja vissza magát szopránszaxofonjával ebben az olasz-eredetet felmutató tánczenében – 2 szakaszos témán. A szárnyalás egészen a Miklósnak dobszólójáig tart, – aki egyébként meg végig biztos partnere a motorikus zongorajátéknak. A fantázia-szerű, töprengős zárótéma-balladatenorszaxofonon hallik, majd a zene zenedoboz-hangzatokkal ér véget.

Zeno’s aporia / Zénón apória: népdalszerű fantázia, nyúlfarknyi hangzatokkal, főleg zongorán, harmóniummal. Kortársi kamarazene, nem dzsez (én a címet inkább Zénón ellenmondása címen fordítanám, hisz az apória nem egy közkeletű magyar szó, és jelentése nem széles körben ismert – így utalva az ókori filozófia ellentmondásaira, amiket Zénón írt le!)

Your beauty behind the veil / Szépséged fátyol mögött: egy különleges, lassú hangulatjelentés a dzsezés kortárszene határterületéről, egyszakaszos, variált formában. A fuvola hozza a téma dallamát (és a 4 periódust végig is viszi), majd az egész feloldódik egy emberzsongásos közösségi zajban. Szép dallamvonalú, egyszerű zene…

Tehát itt ez a lemez, melyről – a zene személyessége okán! – én is eléggé személyes hangon írtam. A befogadás ugyanis egy olyan információelméleti meghatározottságot is tartalmaz, hogy a befogadó NEM csak az adott zenei folyamatot hallja, hanem leképződik benne a zenei múltja, előképzettsége, tapasztalata, ismeretanyaga; annak szűrőjén át hallok mindent! Ez alól most nem tudtam – és nem is akartam – kivonni magam!

Örömmel vettem továbbá, hogy a lemezhez magyar-nyelvű ismertető is tartozik! Ezt azért hangsulyozon ki, mert a BMC nem minden kiadványa tiszteli meg a hazai fogyasztókat avval, hogy magyar zenekar felvételénél anyanyelvén is megszólaljon a kísérőfüzetben. A Trió Kontrasztnak EZ is fontos: hogy eljusson üzenetük a magyar hallgatókhoz is!

Szolnok, 2017. XII. 17.                                                         Libisch Károly