online JazzMa – 2016. JÚNIUS 10., HARTYÁNDI JENŐ

Megtisztelő, hogy a Maló főszerkesztő úr felkért egy Szabados Györggyel kapcsolatos, évfordulós megemlékezés megírására.

Sokan és sokféleképpen, részletesen és elemzően írták, mondták el már Gyuri bácsi munkásságának jelentőségét. Ezért én nem szeretnék ezekkel versengeni, nem is tudnék, hanem inkább közkinccsé teszek pár olyan Szabados mozaikot, amelyek velem estek meg, ezért személyességük folytán valószínű kevesek számára ismertek.

Ahhoz fiatal vagyok, hogy Gyuri bácsi első korszakát ismerjem. Én asszem 1974-ben, vagy 75-ben találkoztam vele először, rögvest élőben, a budapesti Bercsényi Klubban. Első, vagy másodéves főiskolás voltam akkor, kiéhezve a progresszióra, és ekkor már tudatosan a jazzre is. Mert tisztán emlékezem rá, hogy a középiskola utolsó éveiben megkaptuk a jazz-vírust. Az akkori kor szokása szerint – az időszak számunkra egyetlen elérhető, és legszabadabb művészeti élettel rendelkező szocialista országba -, Lengyelországba mentünk csavarogni, stoppolni. Előzetesen tudtuk, hogy ott mit kell keresni: Jazz Jamboree, klubok, Jazz Forum. Valahogy ezek a hírek átjutottak a szocializmusra jellemző zárt határokon, hiába próbálták akadályozni őket hivatalból. Egy-két lengyel stoppolásról hazatérve, már itthon is tudtuk mire kell figyelni a zene területén. És hát Pesten a hetvenes évek közepén pezsgett a progresszív zenei világ: Syrius, Rákfogó, majd Kisrákfogó, stb. Akkor futottam bele az első Szabados koncertembe. Rögvest le kell szögeznem, hogy semmit sem értettem belőle. Hasonlóan az Erkel színházas Charles Mingus koncertből sem. A jazznek ezen „legelvetemültebb” avantgarde, free ágai úgy látszik elsőre inkább zavart okoztak bennem. De nem adtam fel és biztos sznobságból, vagy tán fiatalos hevületből megkíséreltem a megértés útjára lépni. Ez odáig fajult, hogy lassan Szabados rajongóvá váltam. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy mikor 1986-ban a főiskolánk Győrbe költözött, a tanulmányaimból hátralévő egy tanévet elsősorban az első győri jazzklub szervezésével töltöttem csoporttársaimmal. Aztán ebben, mármint a jazz műfajában benne is ragadtam, úgy látom menthetetlenül. Olyannyira, hogy az esküvőmön is Szabados: Esküvő című darabja szólt a nászinduló helyett, a jelenlévők többségének nagy megrökönyödésére. Aztán a másodikon is…”

És a klub második évében, 1977. május 13-án és 14-én megrendezett első Győri Jazznapokon, talán nem véletlenül lépett fel a Szabados György-ifj. Horváth Lajos Duó. Egy éjszakába nyúló, megcsappant közönség előtt zajló koncertről volt szó, amely elég erősen beégett nálam, és a klub 40 éves évfordulójára gyűjtött megemlékezésekben másnál is hasonlóan jelenik meg. Azaz feltételezhetjük, hogy Gyuri bácsi már ekkor is nagyon erősen hatott. A főszerkesztő írta nekem, hogy szedjek elő első Szabados emlékeimről fotókat. Hát sajnos ilyenek biztos nincsenek, mert abban az időben még nem kattogtattak minden szíre-szóra fényképezőgépet, ez egy-két profi fotóson kívül nem is jutott eszébe senkinek.

Mindenesetre e kezdeti nagy jazz fellángolás nálam nem állt le. Valahogy kiderült, hogy van tehetségem a szervezéshez, és a kikerülhetetlen katonaság leküzdése után is, sőt közben is, éltem tovább eme mániámnak. Aztán a nyolcvanas évek elején két fontos dolog történt számomra Szabados ügyben. Egyrészt az azóta szintén elhunyt budapesti Zomborácz Tibor, szintén jazzmániás barátom, és Szigeti Péter révén Gyuri bácsi körül kezdett kibontakozni egy szellemi holdudvar. Tehát a Szabados kör nemcsak muzsikusokból állt, hanem önkéntes szervezőkből, gondolkodókból is.

Másrészt 1981-es első nyugati utamon, amit Zomborácz Tiborral, alias Czongival tettem meg és fő állomásai jazzfesztiválok, klubok és jazzlemezboltok voltak, megérlelődött bennünk a kérdés, hogy miért is nem tudunk mi meghívni Magyarországra amerikai és nyugati jazzmuzsikusokat?

A naiv és eléggé át nem gondolt, de fanatizmussal átitatott gondolatsort tett követte. Melynek következményeként 1982-83-ban „megcsináltuk” az utólag Győri Nemzetközi Jazzkoncert-sorozatnak elnevezett „tett”-et, és akkor még az sem jutott eszünkbe, hogy nevet kelljen adni a gyereknek. Mindez azért volt „tett”-nek nevezhető, mert a fene se tudta, gondolta akkor, de zenetudorok utólag kiderítették, hogy véletlenül mi „csináltuk meg” az első független nemzetközi koncerteket a szocializmusban. Ez nemcsak a jazz területére értendő.

És az első, Anthony Braxton nevével fémjelzett koncertnapon, aki akkor a kreatív amerikai jazz egyik legnagyobb figurájának számított, ott volt a Szabados Trió, a Binder Quintet Dresch Misivel, Benkő Robival, Baló Pistával és a Masina TMK Alkotóműhely Grencsó Pistivel és Geröly Tamással. Ez akkor olyan szinten magyar zenetörténeti jelentőségű tett volt, amelyről nem mellékesen rengeteg cikk és zenei tanulmány született. Jellemző történet e koncert fogadtatásáról Czabán Györgytől (Közgáz Jazzklub, Kamaraerdei Jazzfesztivál szervezője, Tilos Rádió, stb.), hogy ő azért nem jött el, mert ugyan látta a hírt A4-es stencilezett plakáton a Közgáz Egyetemen, de azt gondolta, hogy ez egy a korra jellemző jazzklubos lemezjátszós zenehallgatás. Teljesen elképzelhetetlen volt akkor, hogy egy vidéki városban amerikai sztárok lépnek fel, ráadásul nem a Kiss Imre neve által fémjelzett Magyar Rádiós szervezésében.

És a másik nagy tettünk az volt, hogy Gyuri bácsit sikerült összehoznunk Braxton-nal, aki nagyon kedvesen és a helyzetet átérezve belement egy közös improvizációba. Ma már az ilyen összehozások mondhatni rutinműveletek számunkra és éppen ezért tudjuk, hogy az ott akkor egy nagyon Isten áldotta állapot és találkozás volt. Hiszen például utána pár hónapra Roscoe Mitchell-t és társait már nem sikerült együttműködésre buzdítanunk…

Ezt az akkori zenei találkozást, amit nem előzött meg semmilyen próba, sőt beszélgetés sem, egy mai aggyal elképzelhetetlen hangulat, érzelmi állapot vette körül, mind a muzsikusok, mind a közönség részéről. Egyébként full teltház volt, és még Ausztriából, de a Vajdaságból is jöttek nézők, ami abban az időszakban egyáltalán nem volt jellemző, a nehezen átjárható határok miatt. Szóval Gyuri bácsi és zenészei olyan eufórikus állapotba kerültek a lehetőség birtokában, amely rendkívüli zenei együttműködésben teljesedett ki. És hogy ezt mennyire nem távoli idők ködébe vesző legenda, szerencsére őrzi a hangfelvétel, amely a győri Rütyi (Kis Attila) és Szaki (Szakács István) érdeme, akik a kor technikai lehetőségeihez mérten kiválóan rögzítették a koncertet. Ami el is érhető a „The World of György Szabados” weboldalon, amelyet a német Rudi Kraus hozott létre (sok magyar segítséggel), akinek egy kis német faluban lévő lemezboltjában aludtunk a korábban említett első nyugati utunk alkalmából. Aztán nagyon összebarátkoztunk. Egy ideig Rudi egyengette Gyuri bácsi nyugati koncertjeit. Érdekes szövevény, mai szóval nemzetközi háló köti össze a Szabados kör tagjait a mai napig, bármerre is sodorta őket az élet az elmúlt 30 év során.

Először azt gondoltam, hogy nagy nehezen talán, összejön majd pár sor Gyuri bácsival közös történetünkről, de látom már megnyílt a csap és talán jobb elzárni. Ezért csak pár gyors néznivaló:

1983 Jazz Studium kiadtunk egy dupla Szabados számot írásaival, kritikákkal.

1987 Felvettem videóra egy szólókoncertjét, itt tekinthető meg.

1991 Találtam róla egy ismeretlen eredetű televíziós szólókoncertet, itt tekinthető meg.

1995 Czabán Györggyel csináltunk róla egy kora dokumentumfilmet, tele izgalmas felvételtöredékekkel, itt tekinthető meg.

2009 Neki is adtuk a Mediawave alapította „Párhuzamos kultúráért” díjat, Sebő Ferenc, Tarr Béla és mások társaságában. Akkor koncertezett utoljára nálunk.

A 2011-es szombathelyi Mediawave Fesztivál alatt ment el örökre. Aznap koncertezett nálunk az akkor kialakuló, ma Trió Kontrasztnak nevezett Grencsó & Tickmayer & Geröly Trió.

Zárja emlékezésem Gyuri bácsira egy akkori írásom részlete:

„A koncert szomorú aktualitását az adta, Grencsó István révén tudtuk, hogy Szabados György, a magyar improvizatív zene atyja pár napja haldoklik. Ezen az estén a közös muzsika Gyuri bácsiért szólt. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy az est során Tickmayer Öcsiben reinkarnálódott Szabados György szelleme, aki – mint a koncert közben sms-en kaptam a szomorú hírt – örökre eltávozot közülünk. A sikeres koncert után, a hír súlya alatt, letörten, félrevonulva ücsörögtünk a szombathelyi Weöres Sándor Színház aulájában és emlékeztünk. Egy korty pálinkát löttyintetünk a kövezetre Gyuri bácsi előtt tisztelegve, majd a muzsikusok elhatározták, hogy maradnak egy napot és a másnapi fesztiválzáró, díjátadó ünnepségen eljátszanak egy számot Szabados György emlékére.” (Hartyándi Jenő)

A fotók mind a 82-es koncerten készültek.

A „győri nemzetközi jazzkoncert 002” Nagy Péter klasszikus fotója a korról.

A rólam készült fotó pedig a 1995-ös Szabados dokfilm készítése közben.