
Mezei Szilárd szavai Szabados Györgyről – interjúrészlet
– Ki a másik kettő?
Mezei Szilárd: „A másik – ha lehet azt mondani, még nagyobb hatású – mester számomra mindenféleképpen Szabados György. Az ő művészete és szemlélete, szellemi hozzáállása a mai napig meghatározó úgy a zenével, mint a világgal, a filozófiával való viszonyomban. Úgy gondolom: ő az egyik legfontosabb ma élő magyar gondolkodó. Szabados zenéjét tulajdonképpen attól kezdve hallgattam és tanulmányoztam behatóan, amikor 1990-ben improvizatív zenével kezdtem foglalkozni. Néhány alkalommal személyesen is találkoztunk a kilencvenes években, azután 2002-ben egy látogatásom során felvetette, hogy játszunk együtt duóban. Nagyon megtisztelő volt ez az ajánlat, egy kicsit talán meg is ijedtem, hiszen – bár nem szeretem ezt a kifejezést – a példaképemnek tartottam és tartom ma is. A próbák során nagyon sokat tanultam, igazi revelációként, beavatásként éltem meg ezeket a közös zenéléseket. A duón kívül többször felléptem Szabados zenekarában, a MAKUZ-ban is. A közös munka valamilyen szempontból a mai napig tart, ahogy – a Győrfree-n, és annak lelkes vezetője, közös barátunk, Fülöp Péteren keresztül – tart egy baráti kapcsolat is.
1) Mezei Szilárd track: „Itt /Here – In Memoriam György Szabados”
Felvétel dátuma: 2014. december 28. és 29
Felvétel helye: Újvidék (Szerbia), Művészeti Akadémia, Lazar Zivanac felvétele
CD: SZILÁRD MEZEI 12 WOODPECKER: 13 Woodpecker
február 5.-én jelent meg:
Online: https://szilardmezei.bandcamp.com/album/13-woodpecker-2014
SZILÁRD MEZEI 12 WOODPECKER:
Szilárd MEZEI – viola
Andrea BERENDIKA – flute, alto flute
Bogdan RANKOVIĆ – alto sax, bass clarinet
Gabrijela KOSO – bassoon
Nemanja MIHAILOVIĆ – bassoon
Ádám MEGGYES – trumpet
Branislav AKSIN – trombone
Kornél PÁPISTA – tuba
Christoph JAHN – cello
Marina DŽUKLJEV – piano
Maja RADOVANLIJA – acoustic guitar
Ervin MALINA – double bass
Szilveszter MIKLÓS – drums
.
1. C –dur Choral Op. 1 „Winter“ 10:03
2. Lady Macbeth behajózott / Lady Macbeth Arrived by Boat 18:34
3. Itt / Here (In Memoriam György Szabados) 14:33
ZENE: MEZEI SZILÁRD
BORITÓ: MEZEI ERZSÉBET – mezeierzsebet.com
2) Szabados György & Mezei Szilárd Duó – élő adás felvétele Magyarkanizsán a Művészetek Házában 2003. április 11.-én.
2003: Szabados György & Mezei Szilárd – Magyarkanizsa, 2003.
A koncert meghirdetése e szavakkal:
Április 11-én, pénteken 20 órai kezdettel a kanizsai Művészetek Házában koncertezik Szabados György és Mezei Szilárd. Ez lesz a világhírű zongorista/zeneszerző és az egyik legkiemelkedőbb kortárs vajdasági zeneszerző/brácsás első közös bemutatkozása.
Rég várt találkozások címmel hirdeti a plakát a Szabados–Mezei duó hangversenyét, hiszen egy nem mindennapi zenei élményt és eseményt ígérő koncertről van szó. A világhírű magyar zongoraművész/zeneszerző Szabados György első ízben készít közös estet a szintén magyar zenei anyanyelvből indíttatott zentai Mezei Szilárd brácsással, zeneszerzővel. Szabados a magyar népzenei gyökerű kortárs zene egyik meghatározó egyénisége. Ligeti György szerint Európa egyik legjelesebb magyar zeneköltője, Nyugat-Európában mai Bartóknak nevezik, a Bartók–Kodály életmű szerves folytatójaként tekintenek a művészre. Meghatározó hatása volt és van a délvidéki kortárs zenére. Mezei Szilárd mint zeneszerző is megbecsült, Európában egyre ismertebb kortárs improvizatív zenei körökben, több európai és hazai díj birtokosa. Jelenleg a világhírű Nagy József Orléans-i Koreográfiai Központjának zeneszerzője. Kiemelten fontos esemény az egy tőről fakadó zeneszerzőknek, az idős mesternek és fiatalabb tanítványának közös délvidéki megjelenése, a meghatározó formát adó szerves rögtönzés méltó képviselőinek közös alkotása, amelyet több hónapos felkészülés előzött meg.
A belépő 80 dinár.
Magyar Szó, 2003. április 5-6.
Ld. az előadás plakátját