Boldog születésnapot Kőszegi Imre – Pallai Péter interjúja a 75 éves Kőszegi Imrével [ Magyar Jazz – YouTube, 05.12.2019]

Posted by Rudolf Kraus

Az interjúban Kőszegi sok témát érintett, alább a Szabados Györggyel kapcsolatos gondolatait idézzük:

.

27.35-30.30.

Pallai:
Olvastam valahol, neked a swing és a hardbop a legerősebb oldalad, de nem riadtál vissza a más terepekre való kirándulástól sem, így nem is annyira a popfelvételekre gondolok, hanem a free jazzre, amikor néhai Szabados Gyurival játszottál. Ez mekkora kihívás volt neked és ..

Kőszegi:
Az egy kiemelt dolog, így utólag visszagondolok, mert tudod egy időben, és ezt meg kell mondanom, nagyon furcsát fogok mondani, a turnékon is, ha te játszol egy este, a második este, a negyedik-ötödik-hatodik este már úgy játszanál mást, most stílust mondok. Szóval a bebop, a hardbop az beszorít, valahol az egy béklyó, mert az végig tempo, tudod jól megvan az a pár dolog ami egy konvencionális légkört teremt és azt úgy játszák, mert azt úgy kell. Namost én szerettem egy kis szabadságot is, ugye. Namost a Szabadosnál, mert én játszottam a Szabadossal és a Pegével is, akkor több zenekarban játszottam mindig… és a Szabadossal éreztem, egy furcsát mondok, ami nem olyan free volt, mint a keletnémetek, a keletnémetek azelőtt, hogy a dobos kihozott egy zsák krumplit és ráöntötte a dobra, és ez egy olyan érdekes volt. Nem tudtam, hát nem tudom a zene mi volt abban. Tudod, volt egy olyan időszak, a freejazz, a fene tudja, de a Don Cherry, a szaxofonos, tudod, akivel autós.., Ornette Coleman, ők se játszottak hardbopot, vagy nem tudom mit, de az érthető volt, az jó volt.

Pallai:
Igen ott lehet csalni és lehet nagyon őszintén játszani

Kőszegi:
Igen, igen. Én a Cecil Taylort, akkor Párizsban játszottunk, a Dés volt velem, meg a Dely, a Rhythm and bass, s képzeld hirdették, hogy este a Cecil Taylor lép fel. 

31.02-31.48

Szóval a Szabadossal én nagyon jól éreztem, szóval vegyesen éreztem magamat. Persze hiányzott nekem az, amit én szerettem, amit én játszottam, viszont felszabadított, hogy most már nem csak ilyen harmóniákra játszunk, hanem íveket, ívekben gondolkodunk, s akkor kezdtem építeni, tehát nem mindjárt beindul a téma, tehát elhangzik a téma, rögtön a ritmus ugyanaz végig, itt már volt több dinamika, több megállás, esetleg egy kis ritmus másság, netán páratlan. Ez engem érdekelt

.

.

.  Kiegészítő információk:

   audio info liner_notes GSPA1975LPF       1974: Az esküvő (The Wedding)

   audio info liner_notes GSPA1974F       1964; 1974; 1981; 1982: Hungarian Jazz History 8 – György Szabados