Szabados György (1939-2011) életművét még sokan ismerik, de jelenleg kevés az esély arra, hogy  teljes egészében élő maradjon. Egykori zenésztársai több emlékestet rendeztek már műveiből, ám a jelentős együttest megmozgató darabjai (pl. A szarvassá vált fiak, A kormányzó halála, vagy a Babits-dalok) nem kerültek be a hivatalos hangversenyműsorba. Az életmű tudományos feltárása megkezdődött, de messze az idő, amikor legalább annyira szerves része lesz a közbeszédnek, amennyire akár Dohnányi Ernő lett.

/Szabados György a róla készült portréfilmben/

Szabados a néphagyományokat kutatva számos ősi szokáselemet épített be alkotásaiba. Azoknak mind tárgyát, mind dallamanyagát és előadásmódját a civilizációk előtti művelődési rétegekből merítette. Az általa megismert ősi képzeteket a jelen elemeivé tette, így azokat aktualizálva társadalmi és környezeti kérdéseket jelzett előre. Ő volt az első a magyar zenei életben, aki a természet pusztulására hívta fel a figyelmet (pl. a Szertartászene című darabjával). A Szarvassá vált fiak kompozíciójában pedig éppúgy vallott a természet, a kultúra és a civilizáció egymást elemésztő háborújáról, ahogy megidézte abban az 1956-os forradalom eltiprását.

Az, hogy Szabados nem olyan elismert, mint nemzedéktársai (pl. Durkó Zsolt, Szokolay Sándor vagy Jeney Zoltán), több okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy kívül került mind a klasszikus zene, mind a dzsessz szféráján. Az Új Zenei Stúdióval egyszerre kezdett kísérletezni, s rövid ideig együtt is működött velük. Az a módszer azonban, amellyel szerzeményeit létrehozta, jóval többet bízott az ösztönökre, a véletlenre és a pillanatnyi rögtönzésre, mint amennyit az aleatória elviselt. Egy másik ok, hogy a sajátos hangzásvilágot teremtő darabjai az ő előadásában és irányításával szólaltak meg a legerőteljesebben. Végül, Szabados nemcsak a zenésztársaktól várt el teljes bevonódást, de a közönségtől is. Kényelmes székben hátradőlve ritkán válik érthetővé a zenéje. A célja ugyanis a beavatás volt, nem a szórakoztatás.

Az e hétre választott Adyton lemez ezt a célt már a címében jelzi. Az egyik legjelentősebb magyar költő nevével való játék ugyanis kettős. Utal arra a korabeli Ady-értelmezésre, amely szerint a költő izzó dühvel ostorozta korának rút bűneit. A címjáték azonban utal „a legbelsőbb szentély” ógörög kifejezésre is. A címet feloldva tehát kiderül, hogy a kompozíció magjában az illési dühű költővátesz áll, akit népzenei motívumok keltenek életre. Így vallhatott a zeneszerző a bartóki örökség révén a Minden-titkok verseiről izzó haragvással. És azért, hogy a misztériumokba való beavatást még inkább hangsúlyozza, a szerző száműzi a titkok legnagyobb ellenségét: a szavakat.

A lemez háromtagú ciklust tartalmaz: a címadó Adytont, a Világport és a Tánczenét. A hét hangszerre íródott első darab hármasosztatú, amelyben a két dinamikus kerettétel egy meditatív középsőt fog közre. Az első tétel gyermekdal egyszerűségű témája újabb és újabb alakot ölt, de végig megőrzi népzenei karakterét. A második tételben hosszú meditációt hallunk, amelyet a klasszikus zenéből örökölt fugátók mélyítenek el. A zárótétel pedig a (balkáni) kanásztáncok világát idézi.

Tolnai Ottó Világpor című verséhez készült a trióra komponált második mű. A lemez megjelenése idején Tolnaira hivatkozni éppúgy bátorság volt, mint Adyra. A bácskai Palicson élő költő Világpor című kötetét a jugoszláviai magyar irodalom egyik csúcsa. A kötethez azonban a pártállami időkben Magyarországon nem lehetett hozzájutni, csak a rendszerváltás után került a hazai boltokba. A megidézett vers elvont jelképrendszere jól illeszkedett Szabados archaizáló mitológiájához. A hozzá írt tizenkét-fokú zenei alapanyagot folyamatos egymásra felelő rögtönzések szövik tovább. A Világfa elvont hangzása és amorf szerkezete kellő ellazulást igényel. A záródarab, a Tánczene, pedig az „Aki szép lányt akar venni” kezdetű magyar népdalra írt fantázia, ismét trió hangszerelésben. Noha a kiinduló anyag vidám, a szerzemény lezárása a siratódalokat idézi, így adva tragikus keretet a Minden-titkoknak, a legbelsőbb Ady-szentélyben tett látogatásnak.

A felvételen a trió tagja volt – a zeneszerzőn kívül – Vajda Sándor (bőgő) és Faragó Antal (dobok). Ugyanők vettek részt a szeptettben is, valamint Lakatos Antal és Dresch Mihály szaxofonon, Fekete István trombitán és Körmendy Ferenc mélyhegedűn játszott. Az 1984-ben kiadott felvétel a saját korában visszafogott méltatást kapott, korunkban azonban a gyenge technikai minőség ellenére a második Szabados-lemeznek kijáró tisztelet övezi.

Tolnai Ottó: Világpor

Világpor
kettőbe hajtott kénlap
a gomba dombján
a másik a tehénszarv gombján
szitába
szita alá kerülök
eltesznek télire téged is
ki hajtogatja e lapokat
s helyez kis nyálkás motrot
a törésre
pillék kénpora
virágpor lángol: világpor.