Download

Zárványok a lelkünkben

Három nap Szabados Györggyel és a dzsesszel a MU Színház fesztiválján

Varga Klára
2007. szeptember 08., szombat 01:00

A MU Színházban ma este Szabados György és a MAKUZ zenekar Baltás zsoltár című koncertjével
zárul a 3. Újbuda Jazzfesztivál, melynek alcíme: Három nap Szabados Györgygyel. A programban
szerepelt Az események titkos története című huszadik századi históriás ének is, amely Nagy József
és Bicskei Zoltán mozgásszínházi produkciójával egészült ki. A zeneszerző-előadóművészt arról
kérdeztük, mi teszi aktuálissá a nyolcvanas években bemutatott, az ’56-os forradalomról szóló,
eltorzított hangokkal, manipulált nyelven megszólaló művet.

Ön érezte úgy, hogy a Kádár-korszak bukása után és a forradalom ötvenedik évfordulójának
elmúltával is aktuális a nyolcvanas évek elején komponált előadott-betiltott mű?

– A MU Színház igazgatója látta a Duna TV-n a zeneműről készült filmet, amelyet a Debreceni
Csokonai Színházban vettek fel, és ez alapján kifejezetten kérte, hogy mutassuk be. De úgy érzem,
ma is aktuális. A zenei hangok mind manipuláltak ebben a darabban, egészen mások, mint
amilyeneket a koncerttermekben megszoktunk, a Kobzos Kis Tamás által énekelt szöveg is ilyen,
mert a szavakban felcseréltük a magánhangzókat. Olyan, mintha nem is magyarul, hanem kelta
vagy valamilyen keleti nyelven énekelne. Erre a nyolcvanas években azért volt szükség, hogy védjük
a szerzőt, az előadót, a hallgatót a várható retorzióktól. Ugyanakkor ez a stílus volt a „megfelelő
öltözet” egy manipulált korhoz, amely évtizedekre a semmibe taszította a történetet, amelyet
elmeséltünk, mert muszáj volt, ma is muszáj, hogy valaki elmesélje. Mert még azt is tiltották, hogy
gondoljunk rá. Ma is manipulációkkal terhes korban élünk, ha ennek fizikai jelei nem is nyilvánvalóak.

– A MU Színház honlapján olvasható egyik szövegben többek közt az szerepel, hogy az új század,
amelyben élünk, mérlegre teszi az előző száz esztendő zenéit. Ugyanakkor úgy érzem, akadnak
jelentős életművek, amelyek alkotói aligha gondolták volna, hogy zenéjük máig nem lesz mindent
átható közkinccsé.

– Az a szöveg arról szól, hogy a huszadik század olyan korszak volt, amelyet háborúival,
diktatúráival, szenvedéseivel jobb lenne elfelejteni. A zenék, amelyek megfeleltek a kor
életérzésének, mérlegre kerülnek az ezredfordulón, s meglehet, ami nagynak látszott akkor, ma
eltörpül, jelentőségét veszti, s amit akkor kicsinek tartottak, szárba szökken, nagyra nő. Ugyanakkor
két egymást követő évben két zenei nagyság, Bartók és Kodály évfordulóját ünnepeltük, ünnepeljük.
Bizonyos körökben a Kodály-életmű terjedését még mindig gátolják, vádként emlegetik, hogy
statikus, pedig mélyen tiszta szellemiséget képvisel, az örök dolgokról beszél, vagyis éppen arról,
aminek kimondására olyan kevés huszadik századi alkotó volt képes.

– Még mindig a honlapon szereplő írásnál időzve, a huszadik század egyik legnagyobb zenei
értékeként szól a „négerzenéről” az egykori rabszolgák szeretetzenéjéről, vagyis a jazzről, amely az
ön művészetének is legmeghatározóbb eleme.

– Amikor fiatalok voltunk, az amerikai néger zene jelentette magát a szabadságot. A mai életünkre
azonban az a jellemzőbb, hogy szabadságon a helyzetekkel való viszszaélést értik, vagy azt, ha a
televényben kutakodnak, rugdalóznak.

– Ez azt jelenti, hogy ma afféle szellemi, esztétikai, erkölcsi zárványok, szűk csoportok, magányos
figurák képviselik a szabadságot?

– Hiszek abban, hogy az ember készen születik. Mindenkinek van valamiféle alanyisága, valami
reménykedik, várakozik a személyisége mögött, sóvárog az örök dolgokra, a boldogságra, amit nem
a mindennapokban, nem ebben a történelmi korban talál meg. Zárványok vannak a lelkünkben, az a
kérdés, képesek vagyunk-e megőrizni önmagunkat, emberek tudunk-e maradni.