Álljon itt néhány részlet egy elragadtatott korabeli beszámolóból (önkényes kivonatolás):
…Nem túlzunk, ha ebben a szimpatikus és szerény emberben a XX. század végének Bartók Béláját látjuk. Szabados, aki tulajdonképpen nem is jazz-zongorista abban az értelemben, amit e szó alatt az ember nyugaton ért, zenéjében a magyar folklórt használja fel alapul és ebből formál sajátos, nagy komplexitású és tömörségű zongora-muzsikát. Nála az egymásba folyó poliritmikus oscinato figurák motorikus lüktetéssé állnak össze. Életre szóló élmény marad a bevezető darab (Koboz-zene), melynek megszólaltatása kedvéért Szabados a koncert-zongora minden egyes hangját preparálta, vagy saját ízlése szerint hangolta: hajtűkkel, ragasztószalaggal, vasfűrésszel, stb. Ami azután felcsendült, az egy egész gamelán zenekar volt, vagy: az egész orff ütősiskola. A fesztivál egyik csúcspontját egy olyan embernek köszönhetjük, aki előtt itt nyugaton talán Chick Corea is megemelné a kalapját…
…Az összegyűlt, fellelkesült közönség öt ráadást követelt ki Szabadostól. Egészen ritka dolog, hogy egy Németországban teljesen ismeretlen muzsikust így ünnepeljenek…
…Ezek után nem lehet csodálkozni azon sem, hogy a koncertnap zárásaként Anthony Braxton, az amerikai világklasszis szaxofonos Szabadost, a magyar zongoramestert felkérte egy duó-játékra…
Main-Echo, 1983. május 31., Joachim Kaupp
Zomborácz Tibor fordítása