Vajda Sándorról Márton Attila írásából (Gramofon, 1999. május) idézünk:
A legprofibb amatőr volt. Szinte hihetetlen, de hatalmas elméleti és gyakorlati ismereteire teljesen autodidakta módon tett szert, jóformán semmilyen zenei képzésben nem részesült. Az ötvenes évek legvégén egy legendás Szemere utcai lakásból indult el pályája, a három fiát özvegyen nevelő anyja otthonából, melyet Kovács Gyula jazz-egyetemnek nevezett, és ami a pesti jazz-zenészek és rajongók valóságos Mekkája volt. Itt mindenki megfordult, aki számított az 1956 után újraéledő magyar jazzéletben. Itt “kagylózta” Willis Conover jazzadásait a legkisebb Vajda fiú, és próbálta ellesni a jazz játékfogásait a nagyoktól élőben és az oly ritka lemezek segítségével. Hihetetlen zenei affinitása és a jazz iránti olthatatlan szerelme indította el ezen a rögös úton…
Vajda Sándor – talán a körülmények kényszerítő hatására – a magyar jazz stílusakrobatája volt. Olyan biztonsággal vándorolt az egymástól mégoly távol eső jazzirányzatok között is, akár egy vérbeli színész, aki egyik este még királyként tündököl, míg másnap már rongyos szolgát alakít hitelesen. Igazi all-round zenész volt, aki minden poszton helytállt, és a maximumot nyújtotta… Soha nem rutinból bőgőzött, játéka a közönséggel való kommunikálás gyötrő vágyát tükrözte. Partnerei pedig mindig nagyra értékelték kivételes zenei intelligenciáját, kitűnő alkalmazkodóképességét, magával ragadó, robusztus játékát.
M Studio, Novi Sad, (ex Yugoslavia)
Elfelejtett ének (Forgotten Song / Vergessenes Lied) 10:41
