Szigeti Péter írásából idézünk (Gramofon 2008. Ősz) (idézőjelben Szabados gondolatai):
Ünnepi alkalom, hogy öt év múltán ismét Szabados-szólóalbum lát napvilágot, évek vajúdása után. Ünnep a BMC történetében az első Szabados-opus, és bár tengernyi a négy évtized alatt felhalmozódott lappangó felvételanyag, ez még csak a harmadik szólózongora-album, s az első, amely hozzáférhetővé válik a ma zenehallgatója számára.
„Kortalan a mélységes élmény, amely a harangok hangjához köt. Gyermekkorom beavatása… A harangok közeli és távoli, egymásba ölelkező szépséges zengése az a tágas tér, amelyben otthon vagyok. Bűvöletes,komplex és szabad ritmikájuk meghatározója a bennem élő zene röptének és közegének.”
Jelen sorok írójának is legmélyebb zenei emléke, amikor Szabados György a Kisörspuszta 2 istállójában duettet játszott a salföldi templom harangjával. A különböző életkorok és helyzetek harangmotívumai fel-felbukkannak Szabados munkásságában, és a benne élő emlékek a felvétel során létrehoztak spontán előadói darabokat, átszövik az egész anyagot. A korábbi, harcos idők repülő, táncos hangvétele most a meditáció mélységébe simul, szakrális, Istenhez felzengő lélekhangzás, „az ölelés és a fennkölt rubato világa”. A spontán és a felvételre előkészített művek váltakoznak az anyagban.
„Ez a világ a Boldogasszony tája – szent paradicsomi terep. Gyönyörös, titkos, Istenközeli. Pipacsos, pompás, áhítatos.”